Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-04 / 44. szám

a legnagyobb anyagi szegénység súlya által nyomatva. Intézetünk a nyomor enyhítésére minden lehetőt megtesz. Azoknak kiknek az intézet helyiségeiben lakás nem jut, lakást bérel, a lakszobák bebútorozásáról, tisztántartásáról, s a fűtőszerekről gondoskodik, élelemre havi részletekben több mint 800 frtot kioszt. Igen de csak hogy ennyit is tehessen ifjú, e célú alapítványokkal még nem dicsekedhető intézetünk, mulhatlanul szükségünk van az egyesek és egyes egyházak gyámolitására, s pedig a fentebb elősorolt segélyek nyújtásával talán még annyit sem érhetünk el, hogy ifjaink egy némelyike a közkatonákhoz hasonlólag élelmeztessék. Vegyék fontolóra s vegyék lelkükre e nagy szegénységet azok, kiket Isten oly állapotba helyezett, avagy olyan helyre állított, a melyen ezen nyomasztó anyagi bajon segithetnek; vegyék fontolóra, hogy oly ifjak képezéséről s lelki nemesítéséről van szó, ki életük feladatául Isten igéjének hirdetését, az Ur szőllejében való munkálkodást s igy egy felettébb fontos egyházi, nemzeti, a társadalmi missió betöltését tűzték ki; — vegyék fontolóra, és tegyék az ajánlott intézetet szives gondoskodásuk és pártfogásuk tárgyává. Bpest, október hó. FARKAS JÓZSEF ez idő szerinti igazgató. „Ut veritas pateat" cím alatt kezdett meg a „Rel." egy cikksorozatot okt. 27-én megjelent számában, tehát mintegy gyengéd célzással a reformáció emlékünnepére. A cikksorozat képeket ad Kálvin életéből, de elgondolhatja az olvasó, hogy azok a képek még torzképeknek is mily rosszak, s mily messze állanak attól, hogy az igazság általuk nyilvánvalóvá legyen. Azonban ugyanazon lapnak utolsó pontjában különösen is figyelmeztet bennünket a „Rel." t. szerkesztője, ezen cikkre s ez alkalommal ily _ cím alatt idézi a fentebbi cikket: ut veritas patiat, (az „ur* hozzá gondolandó.) S kétségkívül igy igaz. Erősen szenved az igazság azon cikkekben. Hajdanában Bálámnak egy ismeretes állat jelölte ki a követendő vagyis a nem követendő ösvényt; mai napság pedig néha megesik, hogy kis ügyetlen nyomdászgyerekek figyelmeztetik sajtó hibáik által a theologiai túdorokat, hogy mily címet írjanak cikkeik fölé. * A „Journal des debats" levelezője ezt a pikáns adomát beszéli Pio nonoról: Nem rég a Vatikánban kihallgatáson volt idegenek közt egy asszonyság is megjelent, ki azért jött, hogy a pápának csodás felgyógyulásáért köszönetet mondjon. Neki — azt beszélte — oly súlyos lábbaja volt, hogy az orvosok véleménye szerint élete csak ugy lett volna megmenthető, ha lábát amputálják. Eg} barátnéja azonban azt tanácsolta, hogy ne engedje a műtétet végrehajtatni, hanem kösse be beteg lábát a szent atyának egy harisnyájával, melyet ő szerencsés volt magának megszerezni. A beteg követte a tanácsot, és meggyógyult. Most tehát azért jött, hogy a pápának köszönetét fejezze ki e csoda jótéteményért. De a pápa a köszönetet el nem fogadván, mosolyogva igy válaszolt: „Adj hálát Istennek leányom, ki irántad kegyesebb volt mint én itántam. Téged fél harisnyám gyógyított meg, mig én minden nap mind a két harisnyámat húzom fel és alig tudok járni. * Babonák. A mexikói köztársaság Dzsakobó községében, mint a Liberté irja, aug. végén boszorkányság miatt hat egyént égettek meg! Egyiptomból pedig a néhány éve fennálló kiviteli tilalom dacára is, egyre hordják, csempészik a múmiákat Tyrol és Stájerország áhítatos népéhez. Egy darab középkort képvisel az ottani hegyilakók szent meggyőződése, hogy a múmiák csodatévő szer ember s állat betegségei ellen. NECROLOGOK. ssirenilélíéiielí leleplezésekor. 1877. ©IstóToer 31. Hitünk szent könyvének ó testamentomi része, a Királyok második könyve 22- és 23-dik fejezetében azon megható s egyszersmind fölemelő történetet adja elé, mélyen tisztelt gyülekezet, hogy Jósiás király az erkölcsrontó bálványimádás helyébe, hogyan állítja vissza az Izrael Urának és Istenének igaz tiszteletét ? Szent buzgalmában rettenthetetlenül megsemmisít mindent mi a bálványozásra emlékeztet, de egy igaz prófétának síremléke előtt mintegy önkénytelenül megdöbbenve áll meg, s a rombolást elrendelő parancs helyett, kérdést intéz s választ nyer. A történetnek ezen mozzanatát a 17-dik vers első fele e szavakban említi: „És monda a Király: Micsoda síremlék ez, a melyet látok? Felelének néki a városbéli férfiak: Az Isten emberének sirja ez! A mily szent volt az őshajdankor ama népének e történet színhelye, a Bethelbéli oltár környéke: oly szent nekünk is ez a hely, a melyen most egybegyűltünk ; s mint egykor ott Jósias király ajkain, úgy itt a miénken is felhangzik az a kérdés: „Micsoda siremlék ez, a melyet látunk ?" — Válasz gyanánt az hangozik fel itt is, mi válaszúi egykor ott hangozék : „Az Isten emberének sirja ez!" Isten emberének sirja fölött állt amaz emlék ott Bethelben is; Isten emberének, az Úr hű szolgájának sirját jelzi ezen emlékkő is, a mely körül mi itt most megjelentünk, hogy a nyilvánosságnak átadjuk ünnepélyesen. Az Úr azon hű szolgájának, néhai jóemlékezetfí Dr. Székács Józsefnek sirja fölött, ki épen úgy mint az