Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-04 / 44. szám

1391 1392 a földes úr is követelte a kellő figyelmet. Uri embereknél akkor a diák szó járta, be kellett hát azt vennie a hajdú-ivadékok természetének is. Igy jutottak odáig hogy elemi iskoláikban is tanították a declinálást, conjugálást. Máig is van még egy-két deákos öreg kékbeli, kik dicsekvőleg mondogatják: „possumus latiné fari." Fiaik, unokáik nem ismerik már a culinaris latinság mondókéit, s e tekintetben boldogabbak apáiknál : kénytelenségből nem törnek semmiféle idegen nyelvet. Onkénytesen megteszik akárhányan. A sarkadi jóravaló polgárok gyermekei, feles számmal látogatják az ország főiskoláit, s finomultabb Ízléssel kerülvén vissza otthonukba, szülőföldjük viszonyait apránként, csaknem észrevétlenül, de azért sok tekintetben mégis módositják. Kár lett volna Alföldünk e derék városának múltját tovább is a véka alatt rejtegetni. Bár követné minél több hozzáértő ember Márki Sándor példáját, s irná meg a haza egy-egy, bármily jelentéktelen pontjának is kimeri tő történetét. Igaz, hogy e munka, kivált ha alföldi községről van szó, sok bajjal jár. A sok pusztítást ért Alföldnek nincsenek levéltárai, más vidékeken sem akad alföldi községekre vonatkozó kútforrás. Tapasztalatból tudjuk, magunk is egy alföldi magyar város monographiájához gyűjtögetvén a fogyatékos adatokat. Mégis, bármily hézagos legyen is munkánk : hozzá kell fognunk községeink monographiája megírásához. Int a szomorú példa. Sarkadon is, most 11 éve a tűz pusztította el azt a kevés okmányt, a mit a gondatlanság egy nagy ládába gyömöszölve a városháza gyúlékony padlásán engedett penészedni. E munka egyéb tanulságot is rejt magában. Alföldi községeink láthatják ebből, hogy egyes ember, a legnagyobb szorgalom mellett is annyira keveset menthet meg a múlt romjaiból, hogy az olvasó a lefolyt századokról nem nyerhet biztos képet. Igyekezzék ezen minden nagyobb község segíteni. Hasson oda, hogy a mindennapi élet kiválóbb eseményeinek följegyzése hagyományos szokássá váljék, s érvényre emelve Salamon F. jó tanácsát, alapítsa meg aközségi krónikákat. Vezesse krónikáját oly pontosan, mint akár tanácsüléseinek jegyzőkönyvét; tüntessen föl abban minden érdekesebb mozzanatot. Szerkesszék azt még kimerítőbben, mint a hogy pl. a rendezett tanácsú városok szokták összeállítani évi jelentéseiket. Megbecsülhetetlen adatok lesznek azok akkorra, midőn krónikájok lapjait az idő megsárgitja. Sarkad városa saját története iránti érdeklődésének szép jelét adta az által, hogy e munkára 100 példányban előfizetett. Annyi bizonyos, hogy nem érdemetlenre pazarolta áldozatkészségét. Egy visszataszító szenvedély, az irigység találta föl, s az terj észté el azt a nézetet, hogy az embert csak holta után kell dicsérni, akkor aztán „de mortuis nil nisi bene." Felfogásunkkal sehogy sem egyezik a kopor-BÓra rakott babér. Emberek vagyunk s menten karja közé kap a renyheség, ha nincs rúgó, mely munkára ösztönöz bennünket. Az ambitionak is meg van a maga joga, s ha derekasat mivel, méit ne adnók meg szerény jutalmát, s kivált a magyar Íróknak egyedüli dijukat : a/, elismerést. Márki Sándor ez év folytán már második monographiáját adja ki. Az első „A Fekete Körös és vidékéről" szól. A második, Sarkad története. E két mű közt nagy a külömbség. Az első, merő adathalmaz, mig a második szépen, műgonddal szerkesztett, alapo3 történelmi munka. Kidolgozása gyakorlott tollra mutat. Sohasem engedi kifáradni figyelmünket. Mikor itt-ott tárgyánál fogva előadása vontatottá válik, csakhamar fordít egyet a dolgon s epizódokkal, kedélyes reflexiókkal tarkázza elbeszélését. E mellett sokoldalú. Nincs oly vonás a községi életben, mely kikerülné figyelmét. Irodalmunkban is szép jártassággal birhat. Éber fürkészése felkutatta a legtöbb forrást, melyben céljaira szolgáló adatot gyanított. Csupán a Péró-lázadást nem méltatta kellő tanulmányra. E tekintetben K. Papp Miklósnak: Az 1735-diki zendülés története, cimű történeti korrajzát (Kolozsv. 1866), valamint, legutóbbi szabadságharcunkra vonatkozólag, Szereiulei Samunak Krónikáját (Pest, 1867. II. k.), haszonnal lapozgathatta volna. Sarkad története megértésére jó segédszer, a munkához mellékelt két térkép. Egyik a vár és város rajza 1708-ból, a másik, a mostani Sarkad városa és határa, a düllőelnevezésekkel. Mi meg végezetre, fohászkodjunk még egyszer és utoljára : bár jelennék meg minél több effajta dolgozat. Akkor reménylhetnok, hogy elvalahára alaposan, hegyről-végre megismerhetjük hazánk múltját, melyből aztán, biztos közvekeztéseket vonhatnánk jövendő nemzeti létünk nagy kérdésére. DR. BALLAGI ALADÁR. RÉGISÉGEK. Anonym jegyzetek a mult századból. (Folytatás.) V. Van a 113-ik lapon egy »halotti búcsúzó* Kun Barbara mélt. asszony gr. Széki Teleki Józsefné felett „A jó asszonynak dicséreti" címmel. Nóta: »Porra váló az elmúló'1

' stb. Ez a mű 51 négyes versből áll, mindenik végén a sz. irati hely, melyből készült, s e nélkül csak a bevezető két sor van. Igy kezdődik: 1. Bölcs asszonynak, drága jónak példája Salamonnál, nagy királynál van irva. 2. A gazdagság, minden jószág mely ránk száll Szüléinkről, eleinkró'l consernál. Prov. 19, 14. De feleség nagy segítség máson áll Boldog ily jót Úrtól valaki talál. Prov. 18. 22.