Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-11-04 / 44. szám

A jelen alkalommal, midőn a reformatió nagy tényének emlékére ünnepet szentelünk, nem találok alkalmasabb tárgyat az elmélkedésre, mint azon evangeliumi hitet, mely már kétszer diadalmaskodott az emberiség történetében a hitetlen pogányság és a vallásos közönyösség felett; azon evangeliumi hitet, mely Urunkat földi életében lelkesité, mely képessé tette, hogy híveiért a kereszthalálnak kínjait is elszenvedje; azon evangyelmi hitet, mely a reformátorokat hősökké tette, hogy a lelkiismeretet függetlenítsék a babonák vaskarja alól, hogy az emberiséget felszabadítsák a szellemi szolgaság állapotából. Jertek tehát, tegyük elmélkedésünk tárgyává azon evangeliomi hitet, mely nekünk protestánsoknak egyedüli ékességünk, mert Istentől született s képes a világ felett diadalmaskodni. Vizsgáljuk meg, hogy milyen ez az evangeliomi protestáns hit, mi képezi annak formáját, tartalmát ós célját? Ezen evangeliomi prot. hit először szabad ós személyes. A szabadság, bármily magasztos fogalom, az életben már nagyon sok visszaélésre adott alkalmat. Az önkény, a fegyelmetlensóg, a gonoszság rendesen a szabadság köpenyével takaródzik. Épen ezért ugy az állam, mint a társadalom bizonyos korlátokat állított fel, hogy ezek által a szabadság a közjólót érdekében szabályoztassók. Igy az államban a szabadsággal való visszaélés akadályozva van a törvények által, a társadalmi életben pedig a közerkölcsiség által. S általában az egyesek szabadsága mindig csorbát szenved a személy- és tulajdonjog miatt. Más viszonyban áll azonban a szabadság a szellem belső életéve], a hittel. Itt nem a cselekedetek jőnek tekintetbe, mint a közönséges életben, hanem a meggyőződós ós az érzület. Itt nem az embereknek egymáshoz, hanem kizárólag a léleknek Istenhez való viszonyát kell tekintetbe vennünk. Itt a szabadság semmi külső törvény, semmiféle hagyomáuy vagy idegen hatalom által nincs korlátozva; az egyetlen hatalom, mely útját megszabj a, a lelkiismeret, az egyetlen hang, melyre hallgat, a lelkiismeret hangja. De hát váljon a hitnek ezen szabadsága valami uj dolog, valamely kétségbe vont igaz-ág? Váljon ez igazság nem oly régi, egyszerű és természetes, mint maga az emberi lélek ? A mi magamat, de csak is saját magamat, az én jóllétemet vagy fájdalmamat, az én lelki boldogságomat illeti; ami Istenről való fogalmamat, benne helyezett bizodalmamat, az ő igazságosságába vetett reményemet illeti: arról számoljak-e ón másnak, abban függjek-e én mástól ? Váljon az ón hitem nem az én tulajdonom ? Megórdemli-e ezen nevet, ha nem saját bensőmben született, ha lelkiismeretem által nincs megerősítve, ha életem arról nem tesz bizonyságot. Va.n-e hit bizalom nélkül és van-e bizalom, mely ellentótben van a lelkiismerettel ? Kétségen kivül nincs, mert a valódi hit a lelkismeret körébe tartozik. És mégis a hitnek ezen szabadsága mennyire elhomályosodott, elveszett a kath. egyházban. Ott amit hinni kell és amit tanítani szabad, az egyház határozza meg. És az eg-yházat alkotja a papirend, melynek élén a püspökök, illetőleg a római pápa áll. És azon hit, melyet az egyház a zsinatokon püspökei és a római szók által megállapít, nem más, mint a szent és változhatlau hagyomány, az igazságoknak bizonyos láncolata, melyet megtámadni vagy áttörni sohasem szabad. Ezen állítólag változhatlan ós még is a kor minden tévelygésével teljes hagyomány ellen keltek ki a reformátorok. A reformatió a lelkiismeretnek egy bangos feljaj dúlása, egy hangos protestatiója volt a hitkényszer, a hitszolgaság ellen. Innen nevezzük mi magunkat protestánsoknak. De hát mit értettek a reformátorok a hit szabadsága alatt ós mit követeltek annak érdekében ? A reformátorok követelték, hogy a hit személyes legyen, hogy az a földön semmiféle hatalomtól ne függjön, hogy mindenki, legyen bár pap vagy világi, maga alkothassa meg hitét ós hitének élni szabad legyen. Követelték, hogy hit dolgában semmi különbség ne legyen egy kiemelkedett papirend között, mely állítólag minden tudó, ós a nagy tömeg között, mely hit dolgában még gyermek korát éli. Követelték, hogy az egész ker. világ számára nyittassék meg azon út, mely a szabad, személyes hitre elvezet. És ezen utat a bibliaiiratok szabadtanulmányozásának nevezték. Azt akarták, hogy a keresztyénsógnek azon szent ós régi okmányai, melyekben a keresztyénség szellemileg tisztábban ós leggazdagabban lüktet, ne legyenek senki előtt bezárva, hogy azok mint nyitott könyv a nép kezébe adassanak és mindenki szabadon válaszsza ki belőlök azt, mit boldogságára szükségesnek tart. És a reformátoroknak azon fáradozása, hogy az irás szabad tanulmányozása mindenkinek megengedtes-