Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-21 / 42. szám
kálatokban a mint fentebb idéztem nem is a keresztszüleségről van szó, hanem egyszerűen „kereszttanúk"-ról. De ha már ide lett terelve e dolog, nem akartam az elől kitérni. Minó' eredménynyel végződött volna a vita, eszmecsere, nézettisztázás folytán, azt meghatározni most már * nem lehet; mert az abban maradt, még pedig a mint Rákosi tiszttársam közié, azért, mert Brocken testvérünk humoros irányú felolvasását is óhajtottuk élvezni. Elég az hozzá, a vita privátim a papi értekezleten kivül is folyt, az esperességi bizottság pedig jónak látta e pontra vonatkozó javaslatomat talán a támadt vita folytán elvetni. Legyen neki hite szerint; az én meggyőződésem azonban az, hogy az én hitem fog érvényre jutni, s hogy ebbeli javaslatomat maga az élet fogja velünk elfogadtatni, s hogy a zsinat, ha egybe ül, szintén felveendi nézetemet, ha az, egy esperesség zsinati véleményében sem lenne felvéve. Azon tény, hogy Kassán a softákkal Pesten időző egyik bey hivatott meg keresztapául; azon tény, hogy legközelebb Dunántúl Osman pasa szólittatott fel a keresztszüleségre s hogy nem egy izraelita van már bejegyezve a keresztség melletti tanúnak, e hitre jogosítanak engem. Hasztalan akarjuk feltartani a válaszfalakat; a szellem, melyet hirdetünk, hatalmasabb a mi emberi nézetünknél. Ime e példák és azon tapasztalat, hogy az izraeliták viszont keresztyéneket (p. Tisza Kálmán rninisterelnököt) hívják keresztszülőkül, annak bizonyságai, hogy egy-egy lépés történik az Idvezitő magasztos eszméje s jóslatának teljesedéséhez, a mely szerint lesz egy akol és egy pásztor, ha nem az egyházban, tehát az életben. Es ezzel nem bocsátkozom annak magyarázatába, hogy miért is ne volnának elfogadhatók kereszttanukul az izraeliták, holott Istenben hisznek s vallásos könyvüket az ó testamentomot mi is elfogadjuk vallásunk egyik tankönyvéül • nem szándékom kérdeni, miért zárnánk ki egy Mohamed hitvallásút a kereszttanúságtól, mikor az is Istent imád s Krisztust prófétául elismeri — ez mind messze-messze vinne s hosszas értekezést igényelne; válaszomat Pál apostol szavaival zárom be, a ki mondá: „nincsen sem görög, sem zsidó között válogatás; ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztusban !" Ugy legyen 1 Amen! MARGÓCSY JÓZSEF, irsai ev. lelkész. RÉGISÉGEK. Anonym jegyzetek a mult századból. (Folytatás.) Nicolaus I. császárokat, fejedelmeket ugy mint laikusokat kirekeszti a conciliumokból, Marcelus, Damasus} Julius bebocsátják a conciliumokba őket.4 ' »Bonifacius IV. szerint a barátok prédikálhatnak, keresztelhetnek, oldozhatnak. Gregorius pedig azt meg nem engedi." Ezek után Calixtus azt rendeli, hogy a római egyháztól senkise külömbözzék, Fabianus ellene mond. Alexander I. szerzi az ördögüzésre való szentelt vizet, Alex. VIII a viznek borhozi vegyítését a misében. Orbán 1380. rendelé bold. asszony fogantatásának napját, a ki öt bibornokot zsákba varratva vizbe foj tátott. Félix IV. a halálra készülők olajjali megkenését, Sabinus az olaj-égést. Vitellianus az orgonák bevételét, IIonórius a sz. kereszt fel talál tatása napját, Gregorius IV. mindszent napját, Sergius a keresztségben adott nevek elváltoztatását, Greg. IX. (hamis ágyból) Sz. Ferenc, Domokos és Erzsébet napját, Sixt. IV. sz. Mária fogautatása napját, Greg. a purgatoriumot rendelé. Eltörölte Steph. III. Gonst. II. végzését, Steph. VI. Formosusét, Paulus II. Pius Il-ét. Eretnekek is voltak a pápák közül, névszerint: Liberius ariusi eretnekséget vallott. Marcelinus bálványoknak áldozott, Anastasius a Photinus eretnekségen volt, Ilonorius monotheléta eretnek volt, Joh. XXII. tévelyeg. »Bonifác VI. XV. Jánost megfogatván, szemeit kitolatta, a tömlöcben éhen megölé, ugy lett ő pápává. Bened. IX. másfélezer font ezüstön adá el a pápaságot Greg. Vl.-nak. II. Sylvester ördögség által lett pápává. V. Leó szerint az evangyeliom csak mese. III. Pál az egyik húgát Julia-Farnéliát VI. Sándornak adta maga is tisztátalan rosz ember volt, mit kiírni szégyen, pirulás, lázitó, XIII. János a bibornokokat kínozta, némelyeknek orrokat levágatta. 111. Sergius, Formosus 8 év múlva felásott testét újra megcsonkítván, (mivel már elébb V. Orbán keze két ujját levágatá) a Tiberisbe vettette. III. Sándor áruló volt Fridrik császár vádja szerint." Mindezekre pedig a gyűjtő ezt jegyzi meg : „annakokáért, holott mind tudományokban mind erkölcsökben ily gonoszok löttenek az pápák, tehát az ő tőlök való elválásunkért hittül szakadtaknak semmiképen nem mondhatnak, sőt mindezekből ki jő, hogy ők hittül szakadtak legyenek." A genesis első fejezetének latin magyarázata után olvasható »Titulus imperátor is Turcici\ Közleni fogom a 112-ik lapról Szolimán császárnak Bethlen Gáborhoz küldött eskühit levelét, miből kilátszik a nagy úr Bethlen iránti jóindulata, szeretete. Hadd legyen ez is egy lépés a testvérekhezi közeledésre. A helyesírást igyekezem visszaadni. Általában is megjegyzem, hogy a mai írásmódot használom ezután is. Esten helyett Istent, Emperator helyett Imperátort stb. IV. »A török császár esküvésének mássá, avvagy hitlevele, mellyet az erdélyi Bethlen Gábor Fejedelemnek adott és tett: Én Szultán Szuliman (Mi Sz. Sz.) csak az Istennek kegyelmességéből győzhetetlen Császár, esküszöm a magosságban lakozó, mindenható Istenre, és ő neki minden-