Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-23 / 38. szám

teletökre rendezett lakoma és fáklyásmenet alkalmával tartottak, biztosnak vehető, hogy Kun Bertalan indítvá­nya, mely szerint évenkint váltakozva az ország külön­böző városaiban közös egyházi ügyek megvitatása végett ily összejöveteleken találkozzanak, a legüdvösebb követ­kezményeket fogja vonni maga után. A jövő évi össze­jövetel helyéül Kolozsvárt tűzték ki. * A sárospataki ref. akadémiájában, a jelen tan­évben, mind a jog és államtudományi, mind a vallás és j egyháztudományi szakban, szépen növekedett a hallgatók száma. Különösen nagy a létszám a vallás és egyház­tudományi tanfolyamon, akkor, mikor ez ideig e szakba 91 hallgató Íratott be. Mint elismerést érdemlő tényt kell fölemlítenünk, hogy az akadémiai ifjúság az újépületben nyert összes akadémiai tantermeket, saját költségén, köz megegyezéssel, díszesen kifestette s ezzel a szép iránti érzékének ujabban is tanújelét adá. * A debreceni ref. főiskola magyar irodalmi ön­képző társulatában szakosztályi tisztviselőkké Tömöry József, Torma Károly, Vince Ödön, Bakos Imre és Katz Sámuel választattak meg. Lapszerkesztővé Boros Mihály, választmányi tagokúi László Gyula és Munkácsi Lajos theologusok. * Boldogult Mikó Imrénk végkivánata az volt, hogy az anyaföldben pihenjen. Ezért közelébb, koporsóját ki­vették a sírboltból, s a kápolnától jobbra, neje hamvai mellé helyezték el. * A dunántúli reform, egyházkerület pápai főis­kolájában a jövő 1877 /8 . tanév előadások oktober hó 8-án veszik kezdetőket; ezt előzőleg a fölvételi-, pót-, javító-, magán és érettségi vizsgák okt. 1—3-ik, a beírások pe­dig 4—7-dik napján tartatnak. A jövő tanévre a tanító­képezde második évi tanfolyama is megnyittatik. Pápa, 1877. sept. 18. Az IGAZGATÓSÁG. * Köszönetnyilvánítás. A budapesti ref. theol. ifjúság hálás köszönetét fejezi ki a kecskeméti, és a baranyai, solti, tolnai egyh.-megyék esperestjei, illetőleg főjegyzői­nek, kik e.-megyei közgyűléseik jegyzőkönyveit, a theol. ifjúság könyvtára számára megküldeni szíveskedtek. Ha­sonlóan Margócsy József úrnak, ki az általa szerkesztett „Egyházi beszédtárt" ingyen volt szives megküldeni. TÓTH J szenior, MOKOS Gy. ifj. jegyző Szeremlei Sámuel h.-m.-vásár helyi lelkész s Török Bálint főgondnok a vásárhelyi reform, egyház elöljárósága nevében egy adakozási felhívást bocsátottak ki közelebb az ottani 8 osztályú ref. gymnásium gyámolitása érdekében. Legelső sorban ugyan azon városnak és vidékének pol­gáraihoz intéztetik ezen felhívás, melynek körében kivá­lóbb mértékben világol a tudományosságnak és művelt­ségnek ezen egyik főtényezője ; de e mellett bizalommal tekintenek a nevezett egyház elöljárói a hazai reform, felekezet összes hatóságaira s egyházuuknak tőlük távo­labb lakó oszlopeinbereire is, reménylvén hogy önkéntes adományaikkal, melyek hazánkban annyi jótékony intézet tápláló forrásait képezik, nem késendenek az ajánlott tanintézetet is gyámolítani. Es e reményükben hiszük mi is, hogy nem fog­nak csalatkozni, mert bár tudjuk, hogy a teher, melyet nekünk magyar protestánsoknak hordoznunk kell, de azt is tudjuk, hogy valamint apáinknak ugy nekünk is volt és van erőnk még nagyobb terhek elviseléséhez, ha az áldozatot tőlünk vallásunk szabadága, egyházunk alkot­| mánya, vagy iskoláink felvirágoztatása igényelte. És kivált az oly tanintézetekhez, melyekre fontos hivatás betöltése nézett az ország legtávolabbi vidékeiről is elértek segélyt­nyújtó kezeink. Hogy pedig a most említett tanintézetnek nagyon is megvan a maga missiója, erre nézve elég lesz a felhívásban közzétett statistikai adatokra hivatkoznunk. A legutóbbi tiz év alatt volt ezen 8 osztályú középtano­dának összesen 2444 növendéke, kik közül vásárhelyi születésű volt 1702 ; vidéki 742, vallás felekezetre nézve református 1009, róm. kathol. 503, ágost. hitv. 68, gör. kath. 3, gör. keleti 503, mózes vallású 570, nemzetiség tekintetében : magyar 2175, német 9, szerb 213, román 47, érettségi vizsgát tett 214. Ezen adatok eléggé világos tanúságok arra nézve, hogy ezen tanintézet a műveltség terjesztése érdekében mily kiváló szolgálatot tesz mind alföldünk ezen nagy városának és vidékének, mind a különböző felekezetek­nek és nemzetiségeknek. De ezen adatokat egyszersmind a nevezett egyház elöljárósága serkentő intésül veszi arra nézve, hogy ezen intézet érdekében az ujabb idők által igényelt intézkedéseket megtegye, hogy a tanerőket a mai igényekhez képest szaporítsa, az iskolai épületet bő­vítse, a szükséges felszereléseket előteremtse. S miután az egyházi adót már nem vélik feljebb emelhetőnek, a mely a párbéren kivül az állami adónak 18 százalékját teszi, ezért az egyháztanács az érintett felhívás által óhajt és reményi az égető szükségen segíteni. Ajánljuk újból e felhivást t. olvasóink szives figyelmébe. ADAKOZÁSOK. Az országos prot, árvaházra. Nt. úr! Néhai tek. L o v ász M i kl ó s úr, a Tornamegye szini választó-ke­rület országos képviselője, a tornai ev. ref. egyházmegye segédgondnoka, ki a mult 1876. évi október 6-án Bódva-Vendégiben elhalt, végrendeletében a pesti prot. árvaház­nak 100 forintot volt kegyes hagyományozni. — Ezen összegen felül, 1873. október 21-dikén elhalt neje néhai Zsarnay Amáliával hagyományoztak a b.-vendégi egyház részére egy két mázsás harangot öntetni, a b.-vendégiben létesülő községi iskolára 100 frtot, a tornai nő-egylet javára 50 forint. — Ugy hiszem, ezek is megérdemlik a pesti prot. árvaház javára hagyott összeg nyugtázása mel­lett a nyilvánosságra való hozatalt. BENKŐ GÁSPÁR, lelkész. Özvegy Tomori Szabó Sándornénak Homonnai Zsig-mond tassi ref. tanitó 2 frt. SZERK,

Next

/
Oldalképek
Tartalom