Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-23 / 38. szám

gányabb népfaj tisztességes életre és a vallás útjára vezéreltessék, de minő eredménynyel ? Mária Terézia 1768 óta több rendeletet bocsátott ki, melyekben megparancsolja a cigányok letelepedését, s hogy uj magyar vagy uj parasztoknak neveztessenek. De a cigányok csak nem telepedtek le. Mária Terézia tehát, nem igen válogatva az eszközöket, 1773-ban erőszakhoz nyúlt. Elrendelte, hogy egy cigány sem házasodhat! k meg mindaddig, mig ki nem tudja mutatni, hogy családját képes leend tisztességesen eltartani; továbbá megparancsolta, hogy a családos cigányoktól gyermekeik országszerte erőszakkal vétessenek el, s vallásos nevelés végett idegeneknek adassanak át. A zordon rendeletnek azonban csekély foganatja lett. Egyedül Pozsony vármegye felső-csallóközi járásában hajtatott végre. Csöllén és Hideghéten, mint hajdan Heródes katonái Izrael gyermekeit, a hatóság éjjel szakította el szülőitől, a cigánygyerekeket. Öt évestől 15 évesig, minden purdét szekérre raktak, s évi 18 forint tartásdíjért távol lakó parasztok közt osztották el.1 Ennek sem lett foganatja, mert vagy a parasztok zavarták el a vásott gyerekeket, vagy azok szökdöstek meg gazdáiktól. A cigány, mint a kigyó, kisiklék minden egyenlősitési kísérlet korlátai közül. II. József követte anyja nyomdokait. De regulatione Zingarorum, 1782. sept. 12-én kibocsátott körrendeletében, a cigányokat földmivelésre kényszeriteni parancsolta. Vallás-erkölcsi életöket illetőleg, elrendelte : 1., hogy a hittanban ne csak önmagok igyekezzenek előhaladni, hanem gyermekeiket is annak elsajátítására minél korrábban az iskolába küldjék, 2., hogy gyermekeiket ne engedjék közbotrányúl, mezítelen futkosni ; 3., lakásaikban ezentúl ne háljanak együtt nemi különbség nélkül; 4., kivált ünnep és vasárnapokon, szorgalmasan járják a templomokat, 5., vessék alá magukat bizonyos lelkészeknek, s azok rendeleteihez tartsák magukat. Mindezen intézkedések jellemzik a kort, melyben hozattak. Akkoriban a humanitás abban állott, hogy az embert, saját akarata ellenére is, egy-egy koronás fő, a maga belátása szerint, minden áron boldogítani akarta. Mai felfogásunk szerint, természetesen, még a boldogság sem kell, ha erőszakkal akarják ránk tukmálni. A cigány pedig, mint elvadult vér, mint vegyület -len faj, együtt, s külön minden tagja, iszonyodik mindentől, mit a törvény diktál, s mindenek fölött a helyhez kötött, rendes életmódtól. Fogékonytalan lévén minden tanács, sőt a maga érdekei iránt is, a legszebb jövedelmet is megveti, ha azt, arca verejtékével beharmatozott rendes munkával kellene megváltania. Hallgatagon óvást emelve a társadalom ellen, mely ') GreUmann : Die Zigeuner. Dessau u. Lpz., 1783. S. 145. veleszületett uralmat akar gyakorolni fölötte is : bár lealáztatása és véghetetlen nyomora árán, mégis megőrzi korlátlan szabadságát. Legkevésbbé sem törődve azzal, a mi körülötte végbe megy, éli világát a saját, a mi felfogásunk szerint azonban, állati életét. Megittasulva, a természet-imádó vad szenvedélytől: a polgárisultság legcsekélyebb érintésére megriadnak. S mint a ballang-kórót a szél szeszélye : úgy hajtja e népet pezsgő vére a vadonba, hol legalább háboritlanúl tengődhet. E miatt, legújabban, 1867. jul. 9-én, a magyar k. belügyminiszter, ugyan hiába bocsátotta ki körrendeletét, melyben valamennyi hatóságot utasította, hogy a cigány bandák kóborlását megakadályozzák. Cigányaink azért ma is szerte táboroznak az ország térségein. A kik szerint a vér, a faj dönt az ember jövője fölött, a cigányokban, állításaik legszembeszökőbb bizonyítékát láthatják. Mert ha van nép, melyre ráillik a régi mondás: naturam expellas furca, tamen usque recurret — úgy bizonyára a cigány az. Ezért van oly gyér reményünk arra, hogy a cigányra rá lehetne tukmálni az evangéliumot. Eleget próbálták már eddigelé is, s mindannyiszor eredménytelenül. Angliában a missió bizottsága, már a 20-as évek kezdetén munkálkodott e nép megszelídítése érdekében. Ott, már akkor észrevették, hogy mig téritőiket szerte széljel küldözték, a köztök lakó pogányról egészen elfelejtkeztek. Épen ezért, a cigányok képzésére iskolákat szándékoztak fölállítani, s a kitanultakat, főkép Ázsiában, a térítés körül használni.2

Hogy aztán ez az ügy, a közmondásos angol szívósság dacára is mai napiglan elaludt : ujabb bizonyság a cigányok féket nem tűrő jellemére. De még inkább az, Zellernek, beuggeni szeretetházában tett tapasztalata. Zellernek sikerült mindenféle népfaj elhagyatott árva gyermekeiből jóravaló cselédeket nevelni, kivéve a cigányt, melynek tagjai, a mint fölcseperedtek, mohón követték forrongó vérök ösztönét, s mihelyt szerét ejthették, végkép elmerültek a csalás, lopás, tobzódás fertőjében. A Hám János szatmári püspök által 1857-ben a I cigányok számára építtetett, s a Ferencrendi szerzetesek gondjaira bízott szatmári cigány-iskola,3

valamint a Farkas Ferdinánd plébános által Érsekujvárott alapított hasonnemű intézet,4

szintén alig tudott valamicskét lendíteni a cigányok művelődésén. Itt-ott, pl. Szatmárban, Beregben s Erdély némely vidékein, sikerült ugyan a cigányokat, — mint néhol a futó homokot — megfogni-, de e letelepültek is, minden egyéb tekintetben, szakasztott másai barangoló véreiknek. Ennélfogva, még azon esetben is, ha ezen civilizáltabbak megtérítéséről volna szó: tekintetbe kellene vennünk, minő bajos velők érintkezni. Minő kínnal lehet tőlük helyes feleletet kicsikarni ! 2 Tudományos gyűjtemény. Pest, 1822. II. 125. 3 Sarkadi Nagy M. és Bartók G.: Szatmár-Németi történetei. Szatmárt, 1860. 40 1. 4 Vasárnapi Újság. 1858. 2. sz.