Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-16 / 37. szám

-éjét Jehajtsa ; csak vándornak kell itt magát tekinteni, hol maradandó hajléka nincsen, hol minden csak muló tünemény. Ne légy tehát rabja a múló földi javaknak, hanem légy bensöleg szabad, a magad ura, minden dolog néked legyen alávetve, ne te a dolgoknak. Mentsd meg mindenek előtt lelkedet — ez marad a keiesztyónsógnek az emberhez szóló alapkövetelménye. A világ nehéz csapásai ellenében igy kell hogy szóljon : nem félek tőletek, azon uton haladok, melyet az én Istenem jelölt ki nékem, ti nem fogtok meghajlítani engem, siró szemeim a hit csendes ölében találnak édes vigaszt. És a világ csalogató csábjaira, mihelyt azok lelkiismeretének édes nyugalmát, szivének békéjét, kötelességének erős érzetét zavarni akarják, kell hogy így szóljon: „távozz tőlem te kisértő, te nem akarod azt a mi isteni, hanem a mi emberi. Ez ama termékeny talaj, amaz erős alap, melyben az igaz vallás buján tenyészik ! Az ember a világ véges és muló lényeinek elszomorító környezetéből, a civilisátió — legyen az a legfenségesebb — nyomorának fájdalmából ifjú erővel emelkedik ki, elrepülve egy maradandó lényhez, mely a szomorúan tátongó lelkiürességet megtölti s hol a világ csak sivatagot kopárságot hagyott, azt viruló ligetté változtatja. A világtagadás ezen ereje képezé a világtörténelem nagy jellemeit, egy Mózest, ki Egyiptom gazdagságát, aranyát, ezüstjót megvetó, hogy népével gúnyt, bántalmat ós nélkülözést tűrjön; egy Jézust, a ki nem akart semmit, hová fejét lehajtsa, egy Pál apostolt, ki így szólt: „Tudok megaláztatni, tudok bővölködni is; mindenütt és mindenekben megtaníttattam, mind a bővölködósre mind a szűkölködésre. Mindent cselekedhetem a Krisztus által, ki engemet megerősít" ; egy Luthert, ki egy ellene szövetkezett világgal szemben az alázatosan merész szózatot hallatá : „Itt állok, másként nem cselekedhetem, Isten engem úgy segéljen" ; egy Zwiuglit, ki midőn bíbornoki kalappal kináltatott meg, ha megtagadja meggyőződésót, igy felelt: „Inkább akarom Krisztus szegénységét, mint a pápai tányérnyalók kincseit." A világlemondás, a világtagadás ezen követelményét annyival nyomatékosabban ós hangosabban kell a jelenkor nemzedékéhez irányozni, mennyivel inkább tért foglalnak ós követelnek a kulturfeladatok. Ha már máskor is szükség volt a szórakozásra irányzott kedélyt megfékezni, a munkába ós az élvezetbe merült lelket céljaira és feladataira figyelmeztetni: mennyivel inkább van szükség erre ma, midőn a vasútak lár-1 mája, a börzék krachja, a gyárak nyomasztó füstje, egyszóval: midőn a jelenkor minden napieseinéiiynyeli változása, minden legkisebb szél lebbentósre fólően kíváncsi gondolkodása ós számítása azon veszélylyel fenyeget, hogy minden komolyabb gondolkodás, keresés, kutatás az óletalakzatok mindig növekedő különfélesógóben elvész, eltéved, mint lepke a virágtengerben, kipked-kapkod ide is oda is, eredmény, élvezhető gyümölcs nélkül. (Vége következik.) ERMEL GYULA. A „Neue Evangelische Kirchenzeitnng" és a háború. Ha valaki Messner „Neue Evangelische Kirchenzeitung"-ja számait a török-orosz háború kitörése óta figyelemmel olvasta, bizonyára majdnem mindegyikében talált egy oly cikkre, mely a háborúra vonatkozott. S ha különös is, egy tisztán egyházi lap hasábjain politikai és a háborúról szóló cikkeket olvasni • még inkább feltűnő az, hogy az a lap, mely most Németországban mind a politikai mind az egyházi sajtóban annyiszor feszegetett „apostolikum" mellett nyiltan és határozottan fellép, a mely tehát az orthodox Lutherismus képviselője, ez most politizál, most ugy szólván kardot ragad az oroszok által oly annyira hirdetett, a keresztyének felszabadítását célzó eszméje mellett. Keresztyén, illetőleg vallási szempontból ítélve, ugy hiszem az eszme ellen senkinek sem leend kifogása, mert hisz nekünk keresztyéneknek azon kell lennünk, hogy a Krisztus tana minél inkább terjedjen s az államnak ha e vallás valamelyikbe mint törvényes felvétetett, kötelessége azt belső fejlesztésében, gyarapodásában, tanainak terjesztésében ha nem is elősegiteni, de legalább nem akadályozni. Hogy a török birodalomban a keresztyének sorsa nem volt — eddig legalább — irigylésre méltó, nem tagadhatja senki sem; de ismét más kérdés az, vájjon Oroszországban más mint az ó-orthodox hithez tartozó felekezeteknek nem volt és nincs-e most is szomorúbb és szánandóbb sorsa mint a törökországi keresztyéneknek ? Persze, oda nem terjed ki a „Neue Ev. Kirchenzeitung" figyelme, valamint oda sem, s azt nem is méltatja, hogy Törökország megígérte a keresztyének sorsán való könnyittetést; elfeledi, hogy reformjainak keresztül vitelére nem engedtetett neki idő, elfelejti — ugy látszik — a vallást s képes saját véreit feláldozni, midőn valakinek tömjénezhet. Mert az már csak világos dolog, hogy kedvében akar járni olyanoknak, a kiktől netalán idővel jutalmat is kaphat, szlavophil cikkeiért netalán egy kis keresztet! Különös dolog is az, midőn valaki a legtisztább tanokat véli vallani s vallomásaiból egyszerre a szere-73*