Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-09 / 36. szám

kényszeríteni akará az ő (Isten) igéje minden Ígéreteinek előhordásával; ha látom, hogy egészen az angol minister Palmerstonnak ád igazat, ki egy járvány kitörése alkalmával a rendes mértékletességben és tisztaságban sokkal hathatósabb vódeszközt látott, mint egy tétlen ós balhitű nemzet vezókelő imanapjaiban, mely haragos istenét külső egyházi szertartások által akará kiengesztelni; ha ezt látom, akkor azt kell mondanom, a liberális protestantisnms istene a világtól nem külön vált lény, hanem a világ ós annak szép rendjében magát kinyilatkoztató lélek. Ezen istenfogalom azonban ép ugy balra is éles válaszfalat képez és a liberális protestantisniust elválasztja azon irányoktól, melyek az Isten és a világ közti különbséget elenyésztetik, összefoglalván ós homályosan összeelegyítvén az istent és az uuiversumot (rendesen pantheismus névvel neveztetnek) vagy pedig a dolgok lényegéül vakon, — ha épen történetesen célszerűen, — teremtő és működő természeterőt vesznek fel, a mi által a vallás lényegileg lehetetlennó tétetik. Nekünk isten és világ viszonylagos fogalmak, melyek közül mindenkor egyik a másikat követeli és feltételezi, egyiknek a másik nélkül niucs értelme, a mint a belsőnek a külső nélkül ós a külsőnek a belső nélkül nincs értelme; mi azért ép oly kevésbé ismerünk természet nélküli lelket, mint léleknélküli természetet. A tudománynak van-e ezen istenfogalom ellen kifogása? De melyik tudománynak? A természettudománynak ? Jól van! A világ keletkezzék mint Darwin kifejti, egy ős sejtből, mely önmagát oszlatja és természetszüksógelte nyomás és taszítás által a tünemények gazdagságát szüli az alsótól és legmegkötöttebbtől az ember, ezen öntudatos lélekig, — nekünk nincs kifogásunk ellene; de nein látjuk be, hogy ez kizárná ezen természeti erők és okok nagy complexumából egy teremtő ós öntudatosan együttműködő észt, mely által és a melyre alapítva van a világegyetem ? Ellenben én azt hiszem, a tudomány egyenes eu követeli ezen vagy hasonló istenfogalmat. Vagy miként fejti meg a tudomány ezen istenfogalom nélkül minden dolgoknak lépten-nyomon észlelhető célszerűségét, egymásra való vonatkozását, melynélfogva a világegyetem nem csak a mi képzelő tehetségünkre veti egy harmonikus egész meghatóan szép képét, hanem a tudomány által is mindinkább elismertetik mint egységes az ő nagy rendjében ós célszerű az ő törvényeiben; hozzá még a természeti ós erkölcsi világrend össhangzása, melyek bármily cnállók ós különnemüek is önmagokban, mégis nagyban egymásnak látszanak teremtve lenni, ismételjük: inikóp magyarázza meg a tudomány ezen tényeket istenfogalom nélkül ? Kiváltkóp ha a tudomány ismót elhatározza magát ugyanazon figyelmet és türelmet, melyet Bathybius és a monadokra fordított, az emberi kedélyvilág vallásos mozzanatai ós nyilvánulásaira fordítani, mely ép ugy világtény, mint minden más: akkor bizonyára kutatásának ezen aranybányájából csak a mi istenfogalmunkhoz hasonlót fog kiaknázni. Mert csak a vallás tényeit kell részletekre felbontani, akkor megkapjuk a mi istenfogalmunkat. Minden vallás, a meddig történetileg lépett fél, tehát a kutatás előtt feltárul, az emberi szellem közössége egy örökkévalóval egy végtelennel, a ki egyrészt távol az embertől, igy a harc, a keresós, a vágyódás tárgya, másrészt az emberhez közel ós érezhető, igy a világtól külömböző, de mégsem külön vált isten, mint azt a liberális protestantismus hiszi. Azt hiszem tehát, a liberális protestantisnms bir egy metaphysikával, mely megállhat a jelenkor ószfogalmai előtt, melynek nem kell meghunyászkodni és képét pirulva eltakarni. Bir-e azonban másodszor egy e t h i k á v a 1, egy erkölcstannal is, mely intéseit és követelményeit a hitnek érzékfeletti világából a metaphysikából meríti ? Pillantsuk át röviden az ethikai követelményeket, melyeket a liberális protestautismus felállít és látni fogjuk, hogy sorban isten fogalmából erednek. Először is a valláserkölcsi személy magva! Ha j az isten lényege szerint különböző a világtól, akkor az ember mint természet-érzéki világlóny istennel az elválasztottság, a meghasonlottság, az elkülönitettség viszonyában van, ki csak önző vágyai és kívánságainak rabja. Mivel azonban isten kinyilatkoztatja magát az embernek, benne tevékeny és jelen való : ugy ő a meghasonlottságból a kibékülésre vágyódik, oly vágy, oly ösztön, mely minden vallásnak napja, központja, ós ezen kibékülés legmagasabb pontja akkor leszen elérve, ha az isten és ember közötti viszonyból minden félelem eltűnik, isten mintegy elhagyva a felhőkön tuli trónusát és az ember szivében szókel, ha az ember istenével nem mint az idegenkedés ós félelem tárgyával áll szemben, kit külső ceremóniákkal kell tisztelni, hanem őt magában I érzi, mint édesen vigasztaló, megszentelő, ozeretően