Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-09-02 / 35. szám

koznánk, oly két országra, melyek nagyon jól tudják, miszerint time is money, hivatkozhatunk még egy másikra is. VII. Mintegy 15 év előtt egy társulat alakult Genfben Godet tanárnak az evangéliumi társulat főgyülésén 1861-ben tartott értekezésének benyomása alatt. Más, hasonló célt követő társulatok csakhamar alakultak más cantonokban is s 1866 végén, de még inkább 1873-ban összeolvadtak ezen cim alatt: Svájci társulat a vasárnap megszentelésére; azonban mindegyik társulat megtartá helyi jellegét ós működési körét. Az ügy elnöksége és igazgatása oly emberre lett bizva, ki már kiállta a próbát s kit nevezhetünk justum et tenacem p r o p o s i t i, Lombard Sándorra Genfben; közreműködése ép oly kitartó, ép oly bölcs és mérsékelt volt, mint szerény. Nem használván a nagy mondatokat, szónoklatokat ós utópiákat, mindjárt felismerte, miszerint valami gyakorlatit kell tenni s ezért csakis a fokozatos ós lehető reformokat kell sürgetni. A társulat sem a nyilvánosságot, sem a gy ülésezéseket, sem a pályázatokat nem hanyagolta el, de ezen már előbb érvényesített eszközökhöz közvetlen actiót kötött, melyet nem minden eredmény nélkül az iparos-főnököknél és a szövetség főbbjeinél kísérlett meg. A mi a kereskedelmet és az ipart illeti, a bizottság egyéni látogatásokkal kezdte meg a dolgot, biztosítván lépéseit, kis csoportokban egyesítvén az elvtarsakat, lassan-lassan számosabb egyesületeket idézvén elő s igy csaknem mindig önkéntes beleegyezést hozván létre a munka teljes beszüntetését vagy az árulást illetőleg vasárnapon. De arról volt szó, hogy egy oly más légkörbe is be kell hatni, hol a személyes meggyőződések és kívánalmak keveset nyomnak a latban s könnyen elvesznek a nyilvános élet ós az üzérkedés nagy zajában. A feladat nehéz, az eredmény kétes volt; úgy látszik, mintha a társulatnak áldozatot kellene hozni saját elveiből, midőn felkéri az államot, hogy álljon a vasárnapi nyugalom mellé. De sok tapintattal ós oly szivósággal, mely az evangéliumi özvegyet juttatja eszünkbe, midőn a birót sürgette; — a uehézsógek le lettek győzve. Lépésről lépésre, lassan lassan, bölcsen szerkesztett és számos aláírásokkal ellátott kérvények, a kereskedelmi kamarák indokolt támogatása, a jó okok, a szövetség felsőbbségeinek jó akarata ós végre azon kitartás következtében, mely minden követ megmozgatott, a reformok elfogadtattak, melyek a jövőben már kevésbé nehéz és teljesebb eredmények megnyerésének reményére jogositnak. Már 1868-ban, aztán 1870-ben a szövetséges postaügyosztály rendszabályt hozott arra, hogy kevesbítse hivatalnokainak munkáját vasárnapon s hogy ezek közül mindegyiknek két vasárnap közül egy szabad vasárnapja ós csaknem mindnyájának a vasárnap délelőtt vagy délután egy része szabad legyen. Az saját hatáskörének határai között működött, mint oly igazgató, aki hivatalnokai sorsát javítani akarja s nem vallásos szempontból avatkozik a lelkiismereti kérdésekbe. A távirdahivatalnokok szintén siettek rósztvenni ugyanazon reform jótéteményében. A mi a vasútakat illeti, itt más volt a kérdés. Itt az állam már nem admiuistrator s ki lehet mondani bizonyos értelemben, miszerint a vasúti társulatok magán vállalatok lévén, e tekintetben minden ellenőrzés alól kicsúsztak; de az engedményező az állam s midőn oly engedményről van szó, mely valóságban monopoliumot teremt, nincs az állam teljesen lefegyverezve, mivel ő az, aki megállapítja a feltételeket. A genfi állomás főnökével Cuenoud-dal, a vámigazgatóval, folytatott tárgyalások következtében, s a kereskedelmi kamra, s némely magistratus támogatásával, az igazgató-bizottság Genfben megnyerte először a kisebb gyorsaságú vonat teljes beszüntetését vasárnapon, azután, a gyors szállítmányok felvételét délután. Hátra volt még egy másik fontosabb lépés: nevezetesen megnyerni a szövetséges kamaráktól azon pillanatban, midőn épen uj vasúti törvényt akartak hozni, azt, hogy minden hivatalnoknak biztosittassék bizonyos számú szabad vasárnap. Az ezen célból benyújtott kérvényeket csakhamar mintegy nyolcezeren irták alá ós a kamarák szavazata, a nélkül, hogy teljesen az lett volna a mit kívántak, mégis kedvező volt; három vasárnap közül egy, tehát körülbelől 18 vasárnap évenként adatott nem csak a vasúti hivatalnokoknak, hanem minden más nyilvános hivatalbeli személyzetnek is. Jóllehet, hogy időt adtak a vasutaknak ezen törvény végrehajtására és az elegendő személyzet előteremtésére, mégis több társulat erélyesen ellenszegült annak, annyira, miszerint kérdezni lehet, vájjon azon szavak, melyek a dresdai congressuson, Németországról szólván, kimondattak,