Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-05 / 31. szám

sorban csupán rnegemliteni a tárgyat s tüstént a felosztásra tér át. Nekünk sem elvünk ugyan, hogy a szónok az exordiumban részletesen előadja azon gondolatot, a melynek utján a kitűzött tárgyra eljutott; sem pedig métermértéket nem használunk a hosszúság felölelésére. Jól tudjuk, hogy igen sok körülmény, sőt maga a textus is. elhatározó befolyású erre nézve; de annyit mégis kimondhatunk általános elvül, hogy addig a tárgyalásra áttérni nem szabad, mig a hallgatóságot a tárgy felől kellőleg fel nem világosítottuk. Itt pedig már ez az elv szem előtt tartva nincsen, Hogy a conclusió is sok helyen hibás, szabályellenes, állításom igazolása végett bemutatok egy pár példát. Az V-ik számú húsvéti egyházi beszédben a halhatatlanságról van bizonyság téve természeti és történelmi példák által. Miután a mi elvünk szerint a záradéknak egyedüli célja az, hogy a szónok a tárgyalásban kifejtett dolgokat még egyszer recapitulálja, mintegy rácsutorázza, nem lett volna szabad itt másról beszélni, mint röviden és r velősen a halhatatlanságot bizonyitó érvekről. Es mégis szerző ellentétben a conclusió jól felfogott sajátságával és természetével, bizonyos tekintetben a már kifejtett és elvont igazságnak gyakorlati alkalmazását nyújtja, a minek a záradékban semmi helye. Ugyanebben a hibában szenved a bűnbánati egyházi beszéd (1. Egyhb. VIII.), a hol szerző az „usus practicus" alapján int, dorgál, lelkesít és fenyít ; valamint az adventi egyházi beszéd is. Másutt pedig, mint p. 0. a két újévi (I. II.), pünkösti és az egyik karácsoni egyházi beszédnél egy ima forma conclusio is van, a mi nézetem szerint ujolag helytelen, mert feleslegessé teszi, mintegy kirekeszti a zárimát. E fajta hibák azok, melyek Lukács egyházi beszédeiben imitt-amott előfordulnak. Tagadhatatlan igaz, lényeges organikus bajok, a melyeket figyelmen kivül hagyni, elfedezni nem volt szabad. De azért, hogy hibákat észleltünk, homiletikai figyelmetlenségeket tapasztaltunk, igazságtalanság volna az egészre kárhoztató Ítéletet mondani; annyival is inkább, mert túlnyomó részében feltűnő a rendszer, s a szabályok kellő figyelembe vétele. Erős hitünk és reményünk, hogy a megigért füzetekben, melyek e mutatványszámot ugy gondolom nem sokára követni fogják, az e fajta hiányok sem lesznek észlelhetők. (Vége következik.) SZABÓ IMRE. B E L F^Ö L D. Észrevétel a dunamelléki egyház-kerület által az énekeskönyv tárgyában kinevezett bizottság jelentésére. „ A nagy fontosságú s a valódi vallásos élet jövőjére nagy befolyást gyakorló magyar ref. egyházi énekügy érdekében beterjesztett jelentését a címzett bizottságnak csak a napokban kapván meg, azt azonnal tanulmány tárgyává tettem e tanulmány eredményét s az ebből folyó további következtetéseket óhajtom közölni. A bizottságnak a felekezet méltóságához s az ügy magasztos voltához illő részvéttel nem nagy mérvben elhalmozott énekügyre nézve tett je entése, nem sok kívánni valót hagy fenn, eléggé a dolog mélyére ható, bizonyos pontokon nagy horderővel bir, átalában pedig emelkedett gondolkozásra mutat. A bizottság, mint a jelentésből kiviláglik, nem kiván cél nélkül merengve időzni a korhadt sírok felett, a rohanva haladásnak sem barátja, hanem a körülmények figyelembe vételével, kellő körültekintéssel s meggondolással törekszik az eddig fölmerült i különböző nézetek, vélemények hullámira bocsátott énekügy hajóját biztos révpartra segélni. E hajó útjának kijelölésében jóakaratúlag kívánván részt venni, sietek kimutatni az itt-ott rejlő zátonyokat, melyek annak célhoz jutását könnyen megnehezítenék vagy legalább késleltetnék. Mint érdekelt fél tehát ama beterjesztett jelentésre ís tisztán ügyszeretetből közlöm a következő szerény nézetemet. Nem látom ez idő szerint célszerűnek oly zsoltárdallamok használatát, melyek részben élvezhetlen szövegük, majd szokatlan dallamuk miatt eddig is nem ok nélkül mellőztettek. Az egy, két s egymástól belértelmileg csekély összefüggésben álló verssel biró zsoltár egy Istentisztelet végrehajtásánál fő énekül nem használható, zárénekül pedig nem elég, vagy ritkán vétethetik föl, nem lévén reá sokszor se idő se alkalom, se körülmény. — Ezért a jelentésben meghagyásra méltónak itélt zsoltárok közül még a II. IV. X. XIV. XX XLIV. XLV. XLVII. LVIII. LXXV. CXXXII. CXLIV. zs. is visszasóhajtás nélkül kihagyhatok, mivel egyikből sem lehetséges egy teljes öntetű s tökéletes egészet képező s a gyülekezet által kifogás nélkül használható éneket szerkeszteni. A LXXIX. zs. 4-5. v. habár sikerült összetétellel alkalmas énekké lennének is, de a dallam beljelleménél s kinyomatánál fogva egyátalában nem arra való, hogy penitenciális énekül szolgáljon. A dallamban uralgó jellemnek s a szöveg béltartalmának teljes összhangzásban kell állniok, egymást emelniök, hogy megható, lélek és sziv emelő énekké váljanak, különben éles ellentétek állnak elő, minők énekeinkben sok helyen észlelhetők. Az ily tévesztett, szakavatatlanúl szerkesztett énekek átalában kevés vagy semmi hatást nem idéznek elő, semmi vagy csekély benyomást hagynak maguk után. Az invocatiók közül a vas. regg. 1-őn és délesti 3-on érezhető a tömjén illata, én mellőzendőnek tartom már csak azon okból is, mivel dallami szerkezetüknél fogva igen alkalmasak arra, hogy az Ízléstelen rustikus éneklő, előadásakor hangerejét a legnagyobb mérvben kitüntesse, az ilyesmire népünknél nagy a hajlam és készség. A 17. dics. dallamánál fogva sokkal inkább megtartható, mint a 26. dics. mely egyike alaktalan énekeinknek.