Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-08-05 / 31. szám
49) A kecskeméti polgári leányiskola tudósítványa. Igazgató Pásthy Károly. Értekezés: A nők helyzete az uj kori vad népeknél, Gótsch Józseftol. Tanulók sz. 66. A lefolyt tanévben nyittatott meg a 3-dik osztály. Ifjúsági könyvtár és önképzőkör alakíttatott. A tanári szék elhatározta, hogy a jő vő tanévben iskolai takarékpénztárt állit föl, s hogy felkéri az iskolaszéket, miszerint a tornászatnak, melyet, elég helytelenül, a törvény a leányiskolákban nem tett kötelező tantárgygyá, taníttatásáról gondoskodjék. 50) A késmárki ev, kerületi lyceum értesitvénye. Igazgató Scholez Frigyes. Értekezés : Londoni Mayer János György életrajza (a lyceumi könyvtár javára rendezett nyilv. felolvasás alkalmával tartott előadás), Scholcz Frigyestől. Tanulók sz. 424. A tannyelv a felgymnasiumban tulnyomólag német. Schmecksi Rajner György 10,000 frtos alapítványát, az iskola a lefolyt évben vette birtokába. Öszi gyakorlat előtt. Nem messze az idő s még a nyári meleg napok árasztani fogják hő- és fénysugaraikat, midőn a hon „védereje" gyakorlatiba összehíva, megfogja mutatni, ha nem is a világ, de legalább elöljárói, feljebbvalói előtt, mit tanult a múltban s mire lehet vele számítani a jövőben. Nem vélem feleslegesnek e tárgyról ezúttal egy kissé elmélkedni népnevelési s főkép néptanítói szempontból. Sokszor mondatott s talán igaz is, hogy a tanitó a társadalomban a legfontosabb tényezők egyike. Istennek hála napjainkban ezt már nemcsak mondják, hanem kezdik is elismerni a társadalom minden rétegeiben és mi néptanítók — fájdalom — ezen a múltnál kedvezőbbnek látszó helyzettel még sem lehetünk megelégedve, mert míg ama nemes intentiók örömre keltenének s rögös pályánkon férfias kitartó haladásra lelkesítenének, van valami társadalmi életünkben, ami csekély nyugalmunkat is nagy mérvben zavarja, és ez a valami a többek közt a néptanítók had- és védkötelezettség e. Mi nagyon kevéssé vagyunk originális nép, vagyis magyarul mondva, nem igen szoktunk a magunk lábán járni; sok szép és rút, jó és rosz dolgot a szomszédoktól, a külföldtől sajátítunk el. Igy a többek közt a néptanítók hadkötelezettségét is. Mondják, hogy Poroszhon -- ma nagy Németország — hadi dicsőségét a Sehulmeisterek emelték a mostani, világ által bámult tetőpontra. Én ezt elhiszem, sőt többet mondok, még azt is hiszem a mit Horatius oly lelkesülten énekel (Lib. 3. Ode 2.), Dulce et decorum est pro patria mori; s adandó alkalommal talán e hitemet cselekedetemmel is képes lennék megbizonyítani : csak arra nézve szeretnék megnyugtató választ kapni, vájjon Poroszhon tanitói öldöklő fegyverrel kezükben vagy inkább a szellem hatalmával vivták ki ama nagy dicsőséget ? Véleményem szerint egy lelkiismeretes tanitó, ki a világosság (tudomány) fegyverével küzd a sötétség (tudatlanság) öldöklő daemona ellen, s mint ilyen é 1 a hazáért, tesz oly szolgálatot annak, mint az a másik, ki eme fegyverrel nem bírván, anyagi fegyver viselésére köteleztetik s mint ilyen — ha kell — m e g h a 1 a hazáért. De másik oldala is van ennek a dolognak, a mely nagyon sötét ; és ez, hogy a néptanítónak eme szolgálatra éppen akkor kell előállani, midőn fáradalmai után pihenni térne, midőn a fáradt munkás s a megélhetés gondjaival küzdő napszámosnak leginkább kell iparkodni, vigyázni és ébren lenni, hogy a „mit együnk, mit igyunk, mivel ruházkodjunk "-féle kérdésekre ugy a hogy megtudjon felelni, levén ez időszak az u. n. takaritás súlypontja, és mi fájdalom többnyire rusticus tanitók vagyunk. Quid nunc ? Menjünk tovább. Behívják gyakorlatra a tanítót, nem véletlenül, hanem rendszerint több helységebelivel, paraszt sihederekkel, sokszor volt tanitványival együtt, de bizonyára olyanokkal, kik őt ismerik s nem ritkán nem a legjobb akarói a tanítónak. (Minthogy idáig jutottunk, mielőtt tovább mennénk, nagyon kérem megfigyelni s fontolóra venni: mi a különbség a német és a magyar úgynevezett nép — plebs — közt s ha ott lehetséges qualificált embernek közte lenni és élni, itt átok és kárhozat.) Látni kellene már most azt a kaján, irigység s kitudja mi egyéb indokszülte daemoni örömet, melyet a tanitónak a katonaságnáli lehető megaláztatása eléidézni szokott. Ami pedig nagyon könnyen megeshetik s akik nem hírből vagy könyvből, hanem saját tapasztalásukból ismerik a tanitók katonáskodását, tudni fogják, hogy ott nemcsak kimondatik, hanem tényleg be is bizonyittatik, hogy a tanítót vagy bármely más intelligens embert mint honvédet, katonát csak annyiba nézik, mint a községebeli kondás-bojtárt sőt megesik, hogy emez vagy más ehez hasonló genre, régibb katona levén, káplári hatalmát nagyon is örömest érezteti az újonc, szóval az alsóbb katona rangú tanítóval s az utolsó közlegény is egy meg nem csillagozott mivelt ember iránt semmi tiszteletet nem tanúsít s egy feljebb való tiszt, többnyire a közös hadseregből kerülve a honvédek közé, valami megmagyarázhatlan ellenszenvet érez a szellemileg fölötte de a kényszerült helyzet szerint alatta levő tanitó iránt. Boldog ábrándozok, kik azt hiszik, hogy korunk követelménye a „humánus bánásmód" ott is oly hatalmasan terjed, mint iskoláinkban. Nincs ott uram arról szó sem! egész muszka mód megy minden ; a katonai subordinatio nem ismer embert csak gépeket, s úgy látszik még messze az idő, midőn ott is elfogják hinni és ismerni, hogy a katona is ember. Példákkal illustrálom ez okoskodásomat. Azon zászlóaljnál, melyhez magam is beosztva vagyok' van a többek közt egy a közös hadseregből került, hajdan mészáros legény, hadnagyocska, ez oly kegyes volt irántunk, hogy az apánk után öröklött nevünkhöz legalább is egye tmég ajándékozott mindnyájunknak. Egyik tani tótársamat gyermektanitó helyett nevezte „gyermek ijesztőnek", egy másik kath. tanítót, ki szerencsétlenségére igen hosszú ember, „fülig láb harangozónak", egy hirtelen