Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-21 / 3. szám

és nagy miveltség jellemezték, s olyan szabatos folyékony- ! ság és mivelt nyelv az előadásban, a mely lekötött és | gyönyörködtetett. Szűkebb baráti körben pedig kedélyé- | nek, szivének gazdagságát tárta fel, s az ilyen körök j vidámságát olyan magasra tudta fokozni, a mely azok előtt örökre feledhetetlen lesz. Szerette a tréfát, enyelgést, de azokban mindig finom és gyöngéd volt; s mind magán, mind nyilvános érintkezéseiben bizonyos rend- ' kivüli finomsággal ügyelt arra, hogy soha senkit meg ne J sértsen, s nem ismertünk embert, a ki ezt az elvet ugy keresztül tudta volna vinni minden érintkezésében, mint ő. Hivatal-társaival szemben nyájas, gyöngéd, humánus volt ; sőt a legnagyobb mértékben humánus minden emberi lény iránt; s ezért, hogy a kikkel tartósabb, közeli érintkezésben élt, mind erősen ragaszkodtak hozzá. A gyermekeket mindig nagyon szerette ; barátjuk volt nekiek 5 s azok olykori eltávozását rendesen megsiratták. Oh nem csak ők, sok, sok sziv siratja ezt az ő váratlan, végleges, szívetbúsitó eltávozását. Ez volt az egyetlen fájdalom, a mit rokonai, barátai és ismerősei seregének szerzett, de ez nagy és mély. Elete sok tekintetben példa*, halála fájdalmas rejtély, szomorú tanulság. Eddig az emiitett életrajzíró. A mondottakhoz ré- . szünkről alig van mit tennünk, mint hogy kijelentsük, hogy igen, mi is úgy ismertük az elköltözöttet, mint a kiben ritka szép lelkitehetséggel ritkán tapasztalható szorgalom, munkásság volt párosulva, s a kiben az ész kitűnőségével a sziv nemessége, jósága és gyengédsége örökösen versenyzett a túlsúly elnyerése felett. Két évig volt tanítványunk, hét évig tiszttársunk és barátunk, és ezen kilenc év alatt örömet vidámságot szerzett számunkra nagyon sokat, de szomorúságot, keserűséget csak egy percre sem, egészen addig mig előbb (1873) ideig- ' lenesen, a végzetes órában pedig végleg el nem hagyott bennünket. Az a fájdalom azomban, melyet ez óra hozott, felettébb nagy. Temetése f. hó 10-én délután ment végbe, nagy részvéttel s nagy gyászszal. Ott voltak a koszorúkkal felékesített koporsó körül a megyei fő- és alispán, a kormány több előkelő tisztviselője, az Akadémia és Kisfaludy-társaság számos tagja, a reform, theologiai s főgymnasiumi tanárikar, s más tanintézetek tanárkarának is több tagja, számos egykori tanítványa, Tolnamegye részéről egy öt tagú küldöttség] s a vidékről is egy-két jó barát, s az elhunytnak két bátyja s több rokona. A theologiai énekkar megható énekének elhangzása után Török Pál püspök úr mondott felette imát, és meghatott hangon a megdöbbenés és fájdalom érzéséből eredt rövid, gyászbeszédet. Ezereknek néztem már —• monda — sirjába, eltemettem a hozzám legközelebb állók közül többeket: de egy-egy haláleset ennyire nem renditett meg. Ha egy elaggott tehetetlen férfi óhajtja a halált, ha gyógyithatlan nyavalyák között sinlődő, vagy egy erkölcsileg megbélyegzett, mindenektől megvetett egyén önként siet a halál torkába, ezt értem ; de hogy egy férfi, ki még az élet delét sem érte el, ki ép, egészéges, munkás volt, közbecsülésben, szeretetben állott, gyorsan egymás után következett megtiszteltetésekben részesült, miként vethet véget önnön kezével életének, ezt nem értem. Mondják, hogy van eset, midőn a lélek megöli a testet néha. Az agyra tolult egy pár csepp vér oly sziklává lesz, melyen az élet megtörik. Egy 'sötét komor érzelemből néha a szívben oly zátony képződik, melyen az élet hajója fennakad. Egy megfejthetlen probléma előtt állunk. Imádkozzunk: Uram! ne vigy minket kísértetbe ! A sírnál Szász Károly úr mondott búcsú szavakat a barátok s az írótársak nevében, a fájdalom és az elnyomhatatlan szemrehányás hangján az elköltözött felett, a ki még szerető és szeretett barátaitól sem vett búcsút, mintha attól tartott volna, hogy ezek meleg kézszorítása megtántorithatná eltökélt sötét szándokában. Megáztattuk mi is könyűinkkel koporsódat elköltözött jó barát! Mi is veténk egy marok földet utánnad, hogy eltemessük élettelen porrészeidet. Eltemettünk, de jóságtól szelíden mosolygó arcodnak, örökké vidámnak látszó lelkednek emléke vissza kisért bennünket a sírkertből, velünk van, velünk leend, és mi ez emléket kegyelettel fogjuk megőrizni. FARKAS JÓZSEF. ADAKOZÁSOK, A pesti prot. árvaházra: Kármán József ujverbászi ref. leik. 3 frt. (évi díj.) Német hZsigmon d ref. leik. a hoboli ref. egyház részéről 1 frt, R i 11 e r Károly somorjai ev. leik. 4 frt. (maga 1 fit. egyháza részéről 2 frt, az 1876-iki confirmandusok részéről 1 frt.) Grecsei Péter tarcali leik. 4 frt. (maga 60 kr. a perselyből 2 frt 40 kr. Spóner Tivadar úr részéről 1 frt) Széles Endre szinyér váraljai ref. lelkész 2 frt. P a p p J ó z s e f a makói egyház gondnoka, a makói egyház részéről (évi) adomány 6 frt. Sárkány Sámuel pilisi ev. lelkész egyháza részéről 6 frt 50 kr. B o r s y Géza a hód-mező-vásárhelyi 8-ik temetkezési társulat részéről 4 frt. Csorba Farkas nagy-keszii ref. lelkész 1 frt. Bergraann Lajos izményi ev. lelkész 3 frt. (egyház részéről 2 frt 52 kr. maga részéről 48 kr.) Gózon Gyula ref. leik. a kilitii egyház részéről 3 frt 36 kr. Decsy Károly ref. leik. a velencei egyház részéről 2 frt. Ercsey Samu vörösmarti ref. lelkész 13 frt. a következő levél kíséretében : „Nagytiszteletű úr ! A vörösmarti ref. egyház tagjainak nevében a pesti prot. árvaház növendékei számára van szerencsém 13 frtot küldeni. Igaz, hogy nem nagy összeg. De nagyságban nőni fog előttünk, ha meggondoljuk, hogy e nép vetésének nagy részét a vízár a