Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-15 / 28. szám

Ha megüresül egy kathedra, vagy felszólítják a tanári kart vagy nem, hogy ajánlati jogával óljen az illető kathedra betöltésére nézve, A tanárikar ajánlási joga azonban olyan, mint a szentelt víz ; se árt se használ; az ajánlást tekintetbe csak akkor veszik, ha akarják s legkevésbé sem érzik kötelezve magukat a választók a tanári kar ajáulása által. A superintendentiális közgyűlés tehát egészen szabadon választja a professort, legtöbbször a jelöltnek származási helyét tartván szem előtt. Ugy hogy póldáúl, ha történetesen egy szabolcsi ós egy bihari illetőségű jelölt van szóban, az nyeri el a kathedrát, amelyiknek több patriótája van jelen a közgyűlésen. A szakképzettség vagy egyátalában tekintbe sein vétetik, vagy ha igen: őszintén szólva — az annyi féle elemből álló superintendentialis gyűlés akkor sern lesz képes a legtöbbször, helyes ós elfogulatlan Ítéletet hozni. Nem is említve az emberek gyarlóságából folyó részrehajlást, ellenszenvet ós rokonszenvet, már az is megnehezíti a tanári kathedrák ily módon való helyes betöltését, mert sokszor olyan szak betöltéséről kell gondoskodni, amely szakhoz a gyűlésnek alig egy-két tagja ért. Hogy Ítélje meg póldáúl a lelkész egy gymnasiumi szaktanárnak, például egy physices professornak vagy egy jogtanárnak a képességét ? hogy adhatja tehát lelkiismeretesen, szavazatát akár egyikre akár másikra a jelöltek közül ? Azután meg a jelöltnek személyiségét, modorát, jellemét is kellene ismernie minden választónak, hogy szavazatát jó lelkiismerettel beadhassa. Úgyde föltehető-e, hogy egy testület minden tagja ismerőse legyen a jelöltnek? A tanárválasztásnak ezen módja tehát a leghelytelenebb, ami csak képzelhető. Csudálom, hogy a visszaélések, melyek ezen rendszerből folyólag elkövettettek, még gondolkozóba nem ejtették jobbjainkat. Pedig, ha azt nem akarják, hogy az önérzetes emberek elriadjanak a protestáns tanári pályától, bizony-bizony itt volna az ideje tenni valamit. A választás helyett a kinevezési rendszert nem ajánlhatjuk, nem azért, mintha talán a superinteudens kezében a kinevezési jog szintén viszszaólósekre vezethetne; hiszen a visszaélések nagyon meg lennének különben is nehezítve, ha egyszer kimondatnék az, amit a „Figyelmező" cikkezője ajánl a qualificatióra nézve; hanem nem ajánlhatjuk a kinevezést azért, mert e rendszer ellenkezik a protestáns egyházalkotmány szellemével. Maradjunk tehát a választási rendszer mellett; de módosítsuk, reformáljuk azt úgy, hogy elegendő garantiát leljünk benne a tanszékek helyes betöltésére nézve. A leghelyesebb reform szerintem abban állna, hogy a professori kar ajánlási joga szélesebb alapokra terjesztessék ki, s a tanári kar ajánlásai kötelezők legyenek a superintendentiális közgyűlésre nézve. Hogy pedig a superintendentia választási szabadsága teljesen illusoriussá ne tétessék, a tanári kar — természetesen az annak rendje ós módja szerint kihirdetett ós beérkezett pályázatok alapján — három jelöltet terjesztene a közgyiilós elé, amely aztán a három közül bármelyiket megválaszthatná; de semmiesetre sem mást, mint a három közül valamelyiket. Ez lenne szerintem azon egyszerű és természetes reform, mely tanárválasztásaink tekintetében mindenesetre biztosabb sikert eredményezne, mint az eddigi slendrián rendszer. A tanári kar képes leghelyesebben megítélni a tanárjelölt qualiíicatióját, — ez az egyik érv, amit ama rendszerváltoztatás mellett felhozhatunk. De ezen kivül van még egy, talán ennól is erősebb argumentum, s ez az, hogy miután valamely iskola felvirágzása első sorban a tanárok működésének ö s zhangjától függ s miután ennélfogva azm kell lennünk, hogy iskoláinkba olyan egyéneket alkalmazzunk, akiknek irányuk, szellemük, a többi tanárok, az össztanári kar irányával megegyezik: maguk a tanárok lesznek leginkább hivatva kiválasztani azon egyéneket, kikkel készek ós lehetőnek is tartják öszhangzólng közreműködni a tanintézet fölvirágoztatásában, És végül az is figyelembe veendő, hogy miután a tanári kar, ajánlásainál tekintetbe veszi a pályázónak irányát, tekintetbe veszi személyes tulajdonságait, hajlamát, kedvét a tanításra s jártasságát azon tudományszakban, melynek előadására meghivatnék: olyan kritikán megy keresztül a pályázó, mielőtt ügye a döntő fórum elé kerülne, hogy bizony-bizony ritkán fognak balul kiütni a választások. Mielőtt tollamat letenném, még egyet kell utólagosan megjegyeznem. A fenebbiekből látható, hogy e sorok irója minél szigorúbb kritika alá óhajtja vetni a protestáns tanári kathedrák aspiránsait, Bizonyára akadni fog, különösen a régibb iskola hivei közt, aki fejét csóválja a külső qualificátiónak ily szigorú követelése fölött, s hivatkozni fog a régi nagyhirű professorokra, kik megfe-66*