Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-21 / 3. szám

Szerzőnk nem mulasztja el a nőképző egylet tisztelt hölgyeit figyelmeztetni arra a roppant felelősségre, melyet nemcsak a jelenért, hanem a jövőért is magukra vállaltak az ügy érdekében tett szeretetre méltó izgatásaikkal, buz­galmukkal és kísérleteikkel; mert hazai felsőbb nőkép­zésünk jellemének alapjait most, az első szervezésben rakják le, s az, a kezdeményező mozgalomban nyert jel­lemet és irányt sokáig megfogja tartani. Figyelemre méltó nyilatkozat Meg kell gondolnunk, hogy hazai noképzésünk irányától s jellemétől függ annak nem csak sikeres ter­jedése s növekedése, hanem az is, hogy mennyiben válik mind a nővilágra, mind a nemzetre s egész társadalmi életére valóban üdvös, vagy épen káros hatásúvá. Nem lehet tehát eléggé ajánlani, hogy az örvendetesen emel­kedő mozgalom kezdetén, minél többen gondolkozzunk arról, hogy hazánkban ez idő szerint mi legyen a nőkép­zés feladata, s mi módon, minő intézetek rltal működjünk e feladat megoldására ? Ha szemügyre vesszük, hogy szerzőnk értekezése tárgyának megnevezésénél következetesen nőképzést ír nőtanitás vagy nőnevelés helyett, ebben kifejezve látjuk, hogy fejtegetéseiben a nő egész lényének kiképzését, ér­telmi és erkölcsi tevékenységének, valamint érzületének összhangzatos kifejtését és kiművelését óhajtja. A mostani paedagogusok szerint a nevelés által az ifjúságot erkölcsi szabadságra vagyis szabad önelhatáro­zásából származó öntevékenységre kell segíteni, és a nö­vendéket bizonyos koráig képesíteni az önnevelésre, azaz emberi végcéljának tudatos önmunkásságával teljesítésére. A nevelés e fö adatának elérésére eszközül használják az ápolást,, szoktatást, fegyelmet és tanítást. Az erkölcsi, s átalában a szellemi élet kiképzését hangsúlyozó ezen meghatározásokhoz, hogy az erkölcsi képzés egy oldalúságából kibontakozzanak, hozzájárul még a testi nevelés. « Régenten a testi erők kiképzésére nem sokat adtak? vagy néha épen a test gyengítésével, s ez által való fino­mításával vélték az embert civilizálni, tökéletesebb lény­nyé emelhetni. De különösen a Rousseau féle visszahatás óta, a mióta tudjuk, hogy testünk minél gyöngébb, annál inkább zsarnokoskodik fölöttünk, minél erősebb, annál könnyebben fékezhetjük, minél kevésbé képes az elsatnyult test az érzéki szenvedélyeket legyőzni, annál inkább lázon­ganak benne : azóta lassan-lassan haladunk e téren is, s ma már nincs oly józan nevelő, ki kétségbe vonná a testi képzés üdvös és szükséges voltát mindakét nembelieknél. E fajta józan elvek szerint formulázza M. A. a nevelés feladatát, mely szerinte az egyént egész lényegében emberi hivatásának megfelelővé kiképezni mint testi, úgy szel­lemi erőit s tehetségeit egyenletesen, összhangzóan fejlesz­teni, mindig arra munkálva, hogy lehetőleg ép, egészsé­ges testben képződjék ki oly tiszta érzület, oly erős értelmiség, oly szilárd akarat és jellem, melylyel a felnőtt egyén önállósága biztosíttatik, jóra irányzott erkölcsi sza­bad cselekvékenysége megszokásává, mintegy második természetévé lesz, és a melynél fogva feladatát önmunkás­ság és szünetlen törekvés által az életben betölteni kész is, meg képes is lesz. Ekként fogva fel a nevelés célját, különösen figye­lembe veendő az, hogy a kivitelnél a legfőbb cél, maga a nevelendő egyén, és nem valami más, egyébként bár­mily fontos közérdek. Az embert nem szabad az állami és társadalmi érdekeknek csupán eszközévé törpiteni, mert minden egyén öacél. Innen van, ho§y helytelen sot vét­kes eljárás volna a növendékben egyedül csak azokat a tulajdonokat s tehetségeket fejlesztenünk, melyeket a cél­zott közérdekek előmozdítására szükségeseknek vélünk, míg a többi képességeket parlagon hagyjuk sőt elnyom­juk, csak azért, hogy az államnak alkalmas tanítókat, hivatalnokokat, mérnököket, vagy a nőknél jó gazdasz­szonyokat, művésznőket s t eff. neveljünk. Mindezekhez járul még az ujabb paedagogiában kifejezett azon nézet, hogy a nevelésnek nem mindenkire egyformán megállapítottnak kell lennie, hanem a növen­dék egyéniségéhez mérten, lehetőleg módosulnia kell. S ezzel elérkeztünk a nőnevelésben kiváló gondozásra ér­demes női egyéniséghez. Általánosan el van ismerve, hogy a női egyéniség szellemi tulajdonai mind mérvöket, mind minőségöket illetőleg lényegesen elütök a férfiúi egyéniségtől; követ­kezőleg el kell fogadnunk, hogy a nők részére a férfia­kétól különböző kiképzési módozat szükséges vagy legalább is célszerű. A két nem között a mindennapi életben azt a kü­lömbségot szokták tenni, hogy a férfiak, testileg és szellemileg az erősebb, a nők a gyöngéb nemhez tartoznak. De a két nemnek átalánosságban erősebb és gyöngébbre osztása, valamint e megkülönböztetés alapja, téves. Hogy a nők sok mindenben gyöngébbek a férfiaknál, jó részt eddigi neveltetésüknek s életmódjuknak tulaj donitható ; annak a neveltetésnek, melyben fő dolog volt a pukkerli és főszemély a madame, ki a nyelv előleges megismerte­tése nélkül francia versek betanításával butította a leányo­kat, annak az életmódnak, melyet a férfinem szabott ki a nőknek, midőn a maga kezében monopolizálta a java munkákat, meghagyva a nők számára mindazt a dolgot, ami egészségpusztitó és rosszul fizettetik, meghagyva az örökös üléssel járó kötés- varrás- liimzést, melynek meg­görnyedés, kora hervadás, vagy a legjobb esetben ecetes kedély a következése. Teljesen indokolt Mill Stuart azon állítása, hogy a nőknek tán agyveleje is nagyobb volna, ha komoly szel­lemi munkával ugyanannyit kellett volna foglalkozniok, a mennyit a férfiaknak. Különben is, a szellemi erő mérvét az agyvelőnek nem súlya vagy kiterjedése, hanem minő­sége mutatja; már pedig a női agy tekervényei sokkal finomabbak mint a férfiaké, s igy föltehető, hogy minő­ségük is emelkedhetik ezekével egyenlő fokra. Szerzőnk legfőbb érve a gyöngébb és erősebb nem megkülömböztetése ellen, az az egyszerű igazság, hogy az erő igen viszonylagos értékű. Az erőt a gyakorlat fejti ki. -Ehhez képest, vannak 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom