Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-24 / 25. szám
tanulnak, a latin nyelvben eredményt mutatni! Hát nem határos az absurduramal e nyelvgalimathias, ez idő és erővesztegetés ? Nem volna-e sokkal okosabb dolog ez időt és erőt az anyanyelv alapos megtanulására íorditani, hogy a fiúnak ne csak afféle derengő sejtelme, de alapos ismerete lenne a nyelvtanról, mondattanról, szófüzésről, általában legalább egy nyelvnek belső szervezete és logikai rendszeréről ! Előkészitő osztályok hiányában tehát, sokkal bölcsebben járnánk el, ha a két első gymnasialis osztályban oly alapot igyekeznénk adni és biztositani növendékeinknél, melyre aztán a 3-ik és folytatólagosan a többi osztályok annál sikeresebben és biztosabban építhetnék Róma fölséges nyelvének szellemvárait. Minthogy pedig, a miként azt elől, értekezésünk elméleti részében is eléggé élesen hangsúlyoztuk, az élőnyelvek határozott szellem- és jellemképző erővel bírnak ; minthogy továbbá a szellem és nyelv között oki és okozati szoros összefüggés van, lehet-e várni, hogy fölzsendüljön, megfogamzást nyerjen a nemzeti szellem azon gyermekben, kinek fölcsirázó gondolat magvai nem a nemzeti szellem talajába esnek, kinek feselő érzelembimbói nem a nemzeti szellem napjának sugáraira ébrednek, kinek felszökelő vágysarjai nem a nemzeti szellem ápoló, erősítő légkörébe jutnak? Nem következik-e be ily gyermeknél szükségkép az, hogy szellemi élete vagy ellentétbe jő nyelvi kifejezésével, vagy annyira elnyomorodik, hogy semmi képzetek és érzelmek nem lesznek benne elég erősek, minthogy az anyatejjel szivottak még gyöngébbek, semhogy megmaradjanak, az idegenek pedig az előbbire nem jegeccdhetnek ! Annálfogva, már csak nemzeti szempontból is, határozottan kiküszöbölendőnek tartjuk az I-ső és Il-ik gymnasialis osztályokból a latin nyelvet. De továbbá ha a nyelvek tanulása a szellem gymnastikája, akkor ezen tulozás csak a lélek rovására törhetik oly gyönge fejletlen korban, mint milyenek az I-ső Il-ik gymn. osztály növendékei. JESZENSZKY PÁL, lelkész-tanár. (Folytatása következik.) rrn TZ> r** A materialismus és a vallás. (Folytatás.) II. Nézzük továbbá, mit tanítnak a materialisták földünk eredetéről, s az élet támadásáról s fejlődéséről. Szerintök földünk szülő anyja egy óriás gőz-tömb volt, a melyből mechanicus erők közreműködése folytán, több csillagok között a föld is kivált; lassankint kihűlt s megtömörült. Teremtő erőt itt sem lehet felvenni. Midőn megjegyezzük, hogy a földnek ily módon előállása, ha csakugyan kétséget kizáró bizonyossággal áll is e feltevés, még épenséggel nem dönt azon állítás ellen, hogy a világ alkotmány nem állhatott elő egy mindenható alkotó ész nélkül; felteszszük a kérdést: hogyan keletkezhetett földünkön az élet ? / A föld forróságtól felolvadt állapotban, vagyis a tűz áldó hatalma alatt volt kezdetben. A tűz azonban tagadása az organicus életnek, s így mikor a hülés folytán visszavonult a föld belsejébe, a felszínen életet nem hagyhatott hátra. Igy annyit kénytelen a materialismus is megengedni, hogy az a mit életnek nevezünk, kívülről jött hatás következménye. Igen is — felelik a materiálisták kívülről jött a hatás egyszerűen a napsugarak hatása folytán ugyan is az atomok a folytonos mozgás közben egy helyen végül ugy találkoztak, hogy e találkozás egyszersmind alapjává, kezdetévé lett az életnek. Mindez természetesen csak feltevés — mi bebizonyítva nincs, — sőt a mennyiben a belőle joggal vonható következtetések igen közel rokonságra utalnak a bibliai teremtés elméletével, nagyon is kétes értékű a materialisták tanára nézve. Ha elfogadjuk ugyanis, hogy a mozgásban levő atomoknak kedvező viszonyok közt találkozása egy helyen bizonyos alsóbb fokú életcsirát eredményezett, akkor nem utasíthatjuk visssza azon hypothesist sem, hogy más helyen, ezen atomoknak millió és milliószorta találkozása közben jöhetett elő oly eset, hogy egy teljesen kifejlett emlős, például — oroszlán állott elő. — Sot végtelen számú találkozásaik közben támadhatott még tökéletesebb összeköttetés is, ugy hogy egy öntudattal, észszel bíró lény lépett ki közvetlen a természet öléből. Szóval az élet eredetét pusztán az atomok esetleges találkozásából magyarázó materiálistáknak van épen legkevesebb joguk kigúnyolni a Mózes-féle teremtés történetét, melyszerint az ember közvetlen a föld porából állíttatott elő. Másrészről ismét, ha a fősúlyt az életkeltésnél nem az atomok találkozására, hanem a közvetítő napsugárra helyezzük, akkor ismét azt kell kérdeznünk: honnét vette teremtő hatalmát az a pont a világ űrben — a nap ? A válasz a materiálismus értelmében csak az lehet, hogy a nap is ezt az erőt más ponttól nyerte, s igy tovább. E szerint az égi testek a rajtuk létezhető élettel együtt csak ugy viszontszolgálás fejében szülik és teremtik egymást végnélküli folyamatban. Alig fogja tagadni valaki, hogy ezen hypothesis semmi esetre sem észszerűbb a világ s életteremtő ész feltevésénél, hogyha végül