Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

azt egy előre meghatározni nem akartuk. Mi csak annyit tudunk, annyit érzünk ez alkalommal, hogy ' valamit tennünk kell. Miért is egy felől mi alólirottak, j kik még a közgyűlés utolján együtt valánk Buda­pesten, összeadánk azonnal az e célra szánt s sze­rény anyagi helyzetünkhöz mért áldozati filléreinket, másrészt a jelen sorok által felhívjuk Ballagi Mór minden egykori tanítványát, hogy szíves adományaik­kal támogassanak célunk kivitelében. Felhívásunk mellé buzdító, lelkesítő szavakat ! csatolni, avagy a megtisztelendő férfi érdemeit elő- I sorolni óvakodunk. Felhívásunk külömben is csak azokhoz van intézve voltakép, kik visszalépett taná­runk érdemei iránt oly elismeréssel, személye iránt oly kegyeletes ós hálás tisz' elettel viseltetnek, mint a minővel viseltetünk mi, az ilyenekhez pedig feles­leges volna buzdító szavakat intézni. A gyűjtést illetőleg a következőkben állapodtunk meg : 1. Elfogadtatnak nem csak készpénzbeli adomá­nyok, de aláírás utján tett ajánlatok is, melyek azom­ban a folyó év végéig befizetendök. 2. [Jgy a készpénzbeli adományok, mint az alá­írások Bárczay Gyula budapesti ref. segéd lei­kés/, úrhoz (Pest Kálvin-tér 6. sz.) küldendők, ki azokról Farkas József theol. tanárral együtt számol, azokat a prot. lapban nyugtám, s a készpénzbeli adományokat ideiglenesen takarókpénztárba elhelyezi. 3. A begyülendő összeg felől való végleges in­tézkedés oly időre és alkalomra halasztatik, a mely az adakozók nagy többsége óhajtásának nyilvánítására legalkal masabbnak mutatkozik. A fájdalmas meglepetés és levertség első órái­ban ezekben állapodtunk meg; a kik velünk egykori íauáruükat illetőleg együtt éreztek, jertek egyesülje­tek velünk s a mennyire tőlünk telik, örökítsük meg a kedves tanár kegyelettel tisztelt nevét. Kelt Buda­pes'en, 1877. május 31. Ballagi Mór egykori tanít­ványai : Alföldy Sándor aláírva 2 frt, Baksay Sándor 5 frt, Baráth Ferenc 5 frt, Baky István 10 frt, Dömóny József 5 frt, üányi Grábor 5 frt, Farkas József 10 frt, Kálosy Gréza 3 frt, Szilady János 5 frt. A nem tanítványok, de tisztelők közül Kovács Antal 2 frt. Eddig a rögtönözve megalakult bizottság felhívása, melyhez legyen szabad részemről is pár szót csatolnom. Nem vétek, ha elárulom, hogy a bizottság tagjai az által vélnék legméltóbban szeretett tanáruk iránti tiszteletük adóját leróvhatni, ha annak nevét egy jótékony célú, és pedig a pesti prot. theologiai intézet ifjai számára létesí­tendő alapítványhoz kapcsolhatnák. — Ámde képesek vagyunk é mi szerény jövedelmű férfiak egy ily alapít­vány létesitésére ? nem lesz-é elég tőlünk, ha arcképét egy olajba festett képben megörökítjük, vagy egy díszes albummal megtiszteljük ? Ezen felmerült kérdés miatt nem mertük amazt határozott célul kitűzni. De miután a kérdés felett később néhányan tovább gondolkodtunk, úgy találtuk, hogy az nem épen megold­hatatlan Jelesen tekintélyes alapítványi összeget előte­remteni mi lelkészek és tanárok bizony nem vagyunk képesek ; de lankadatlan buzgalommal s kitartással szép eredményt hozhatunk létre. Azért most egy előre csak ültessük el a csirát, ha nem valami tekintélyes összeggel is létesítsünk egy u. n. „Ballagi alapítvány t", melynek kamataiból a pesti ref. theolog. intézet szorgal­mas és segény sorsú egy vagy több növendéke segélyez­tessék. E csirát igyekezzünk azután tovább fejleszteni. Nevezetesen 1. tehetünk ajánlatot mi alapítók és már hivatalban levők, hogy ezen célra évenkint egy két frtot áldozunk ; 2. tehetnek ajánlatot Ballagi Mórnak oly tanítvá­nyai, kik jelenleg még rendes lelkészi fizetést nem húz­nak, és igy a legjobb akarat mellett is ezen kegyeletes célra óhajtásukhoz képest nem adakozhatnak. 3. A szorosabb értelemben vett tanítványokon kívül vannak e hazában számosan, egyháziak és világiak, kik egyrészt elismeréssel viseltetnek nevezett tanárunk hosz­szas s eredmény dús működése iránt és már csak az iránta való tisztelet által is buzdítatva szivesen járulnak a nevét viselő alapítvány gyarapításához; másfelől felismerik egy ily alapítványnak szükséges és hasznos voltát, és csupán az erre való tekintetből is elhozzák ezen oltárra adomá­nyaikat, avagy végrendeleti hagyatékukat. Ily módon, megtisztelni óhajtott tanárunk irányában is hozzá méltólag fejezzük ki tiszteletes kegyeletünket, míg másfelől megvetjük egy oly alapítvány fundamento­mát, melynek áldásos hatása tetemesen előmozdítandja azon tanintézet felvirágozását és megnépesedését, melyhez Ballagi Mór neve és szelleme leginkább hozzá van forrva. Beszéljétek meg e tervet tisztelt barátaim és tár­saim a maga'ok körében, ha elfogadtatásra talál, részem ről felajánlok e célra mindaddig mig Isten életemet és egészségemet megtartja évenként 5 forintot. FARKAS JÓZSEF. HÜT" Kérelem a hazai tanintézetek igaz­gatóságaihoz. Tisztelettel kérjük a hazai, s különö­sen a protestáns tanintézetek igazgatóságait, szíves­kedjenek a j4eu tanévre szóló tudósitványaikat mihelyt megjelennek, hozzánk ismertetés végett beküldeni. Budapest, 1877. junius 7. A „Prot. Egyházi és Iskolai Lap" szerkesztősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom