Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
pará-a mindig kellemetlen, sőt veszélyes: hanem többet, legalább körmeinket perzseljük meg. No de ezt szivesen elviseljük, sőt ha kezeinket össze-vissza égetjük is, ezzel sem gondolunk, csak használjunk vele az ügynek ! Es már most hadd szólj ék — Mokány Berciként — az a csöndes, mindazonáltal nagyon is hangos szellemi szédelgés. Növendékeink elvégezik az algymnasiumot, a hol befejezték volna a grammatikát és syntaxist, s most ott állanak a Rubicon előtt, hogy átkelve rajta, menjenek a felgymnasiumra. „Alea jacta est" idáig íelkapaszkodtak ! mit csináljunk velők? Ha szigorúan vesszük: akkor csak egynehány mehet át, ez is meglehetős idegen és járatlan Izráelnek sublimis Sionjában, a többi az alaktant sem tudja, a syntaxishoz pedig nem is konyit. Denique szemet kell hunyni, nem mi teremtettük a viszonyokat, néhánynak visszadobásával — kik pláne mit sem tudnak — átkelnek a Rubiconon cum gentibus, — s nagyot lélegzve, kiki a maga módja szerint halad, — ha mindjárt bicegve is, a második nagy és komoly korlátig. Ide még a siralmas emlékezetű Bach rendszer a porosz tanintézetek példájára nem helytelenül egy mumust állított, a melytől eleinte féltek is a fickók, s e félelemnek szellemi tekintetben sok jó oldala s nagy haszna volt, de később, különösen hogy az alkotmányos aera ismét feltűnt egünkön s a vasmarkot nem érezték oly súlyosan nehezedni nyakszirtjökre iíjaink, némely lazább és szemethunyó tanintézetek néma, de általok izibe megértett unszolására is csakhamar ugy kikaptak a lurkók ama „matúrának" csúfolt mumuson, hogy már most legtöbb hazai intézeteinkben alig van még jelentősége, respectről pedig szó sincs. Igy állván a dolgok, csoda-é, ha magyar ajkú ifjaink legnagyobbrésze a jellemök-és természetökben rejlő ázsiai restségeknél fogva is, megint csak a járt nyomon haladva fújják egész kényelemmel a régi „dolce far niente" nótát? A tanórákban az előadásra nem figyelnek, nem jegyeznek; otthon a pensumra nem készülnek; a vocabulumokat nem tanulják, hanem a helyett egymástól öröklik vagy megveszik a véu fordításokat, a módosabbak pláne meghozatják a nyomtatottat, s a készület aztán annyiból áll, hogy a pad alól egyegy ponttal előre, hogy meg ne lepettessenek, ráolvassák a fordítást, vagy szomszédjaik által magokat kisugatják. Elszedheted, ha észre veszed és rajta kapod, a fordítást, meg is büntetheted; mondhatod, hogy az csak szamarak hidja, s hogy azzal csak rontják magokat, előmozdítják henyeségöket, mivel az valóságos ördög párnája, ösztönözhetsz, buzdíthatsz, s demosthenesi sőt angyali nyelveken beszélhetsz; a tömegnél nem fogsz lendíteni. Ha volna kellő alap! fogod mondani, de hogyan lehessen fövényre építeni? Azt hiszed, hogy tennél többet, ha az algymnasiumban tanítanál ? „da bist du am Holzwege" egy jottával sem ! Az okát majd megmondjuk alább ! Egyesek, kikben ön- és becsületérzet, belátás, munkakedv és tudományszomj van, ki fognak válni, de a tömeg csak ugy halad, ha ép az órákban elvétve ragad rá valami, proprio Marté nem tesz semmit. És csodák csodája, ángolna módjára, csúszva-mászva végig lopkodja magát a felgymnasiumi osztályokon is, s bizva az érettségi vizsgáló bizottság nagylelkűsége, elnézése vagy a fátum szeszélyes kedvezésében, oda áll a matúra elébe s uram fia! — risum teneatis — legtöbbje nem tudván jól declinálni és conjugálni, mégis átsiklik „cum sufficientibus" a sorompón ! Erős és kemény beszéd ez urak, 8 ha nem is vers, de igaz, fájdalom, országszerte igy van ez, a tapasztalás minden évben, minden állami vagy confessionalis intézet növendékeinél külömbség nélkül beigazolja állításomat. És most tekintsük röviden azon idő és munkaáldozatokat, melyek árán e fényes sikert eredményezzük. A latin nyelv nyolc éven át, hetenkénti 5-6 órában, a görög négy éven át hetenkénti 4-5 órában taníttatik, s csodálatos, hogy aránylag ez utóbbiban csaknem több és nagyobb az eredmény. Az okára majd rájövünk későbben. Tenger idő ez ! (a mi pedig pénz;) a munka pedig — ha mindjárt sysiphusi vagy a Danaidáké is — tömérdek a tanárok részéről, mit nem lehetne ennyi idő alatt más élő nyelvekben vagy egyébb tantárgyakban végezni! kiáltják a laikusok, s tán nem egészen al&ptalanúl ? ! JESZENSZKY PÁL, lelkész-tanár. (Folytatása következik.) T wJ&km -L C^ wrn£^mm KÖNYVISMERTETÉS. A népiskolai vallásoktatás érdekében. Az s Ev. Prot. Lap4 két könyvbirálati cikke alkalmából. Görömbei P. úr a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" folyó évi 6- és 7-dik számaiban biráló véleményt mondott két, — a sárospataki irodalmi kör tagjai által javított, — népiskolai tankönyvről. Egyik: „A szent történetek rövid foglalatja." Mindkettőt nyereségnek tartja népiskolai vallástankönyv irodalmunkra. Ez elismerő vélemény arra birt egyes, felettébb kényelemszerető s az „Ev. Prot. Lap" döntő tekintélyéhez szokott érdekletteket, hogy annak megerősítése, vagy inkább megcáfoltatása végett, az emiitett lap fölebbviteli