Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-03 / 22. szám

a mikor egy-egy tanintézetnél nem csak névleg, de tényleg egy egész testület teljesítette az igazgatói tisztet: ily időben ós ily viszonyok között, azt hiszem bölcsen cselekedtek apáink, ha egyházunk demokratikus szellemét fentartották a tanárok között is, és az igazgatói dignitásban részesekké tették éven kint felváltva a tanári karnak mindegyik tagját. És ezen időkre gondolva, igazat adok magam is J. úrnak, hogy biz az az igazgatóság nem oly ördöngös mesterség, melyet a tanárok bármelyike is el ne sajátíthatna s ne gyakorolhatna. Elkészíteni az évi táblázatokat, összehívni a tanáriszéket, és itt az első helyet elfoglalni, az ujon érkező tanítványokat az anyakönyvbe beírni, a távozókat bizonyitványnyal ellátni: ebben bizony nem pattan meg egyik tanár koponyája sem. De ma — nekem úgy tetszik — egészen másidőket s más viszonyok között élünk. Világi uraink, eléggé élénk érdekeltséggel viseltetnek még ma is egyházi és iskolai ügyeink iránt, leikükön viselik az egybáz és iskola javát, boldogságát, de talán nem csalódom, ha azt állítom, hogy ezek érdekében távolról sem fáradnak tanácskoznak annyit, mint apáink. Nem, mert nem lehet. Egyházmegyei s kerületi vezérféríiaink el vannak sok máson kivül a megyei és országos dolgokkal foglalva, a helyi iskolaszékek tagjai pedig rendes hivatalos s pedig bokros teendőiken kivül kell, hogy résztvegyenek a gazdasági, kertész, gyümölcstenyésztési, takarékpénztári, népbanki, olvasóköri, szobor leleplezési és ezer más egyletek üléseiben ós ünnepélyeiben, s így a legjobb akarat mellett sem tehetik, hogy idejük és a közügy iránti érdekeltségük nagy részét csupán az iskolaügynek szenteljék. Következőleg a mi tanintézeteink mai napság tényleg a tanárok — és néhol néhol a fáradságtól és bajtól vissza nem rettenő helyi lelkészek — gondjaira ós lelkiismeretére vannak bízva. Ez által már tetemesen fontosabbá lett az ujabb időkben az igazgatói hivatal, mint vala hajdan. Mert igaz ugyan, hogy nem csekély külömbség van a protestáns felekezeti tanintézetekben működő tanárok, és az állami intézetek tanárai között, a mennyiben amazoknál a vallásuk iránti szeretet s egyházias érzületük, és az a tudat, hogy ők az általuk szolgált intézetnek nem csak szolgái, de urai is — mert hiszen iskoláink mindnyájunk édes közös birtokai — hathatósan fokozza az illető tanintézet iránti érdekeltséget, az atyai gondoskodás érzetét, és ők kétség kivül nem csupán azért a nagyon is megérdemelt szegényes díjért végezik hivatalos teendőiket, de végezik szeretetből s az intézet fölvirágoztatása iránti nemes lelkesültségből is; mindazáltal egy 12—15 tagból álló testületet, melynek tagjai között nem ritkán vannak egészen uj s még tapasztalatlan fiatalok, vannak ismét olyanok, kiknél a tanári szók csak ideiglenes állomás, s igy a kik legfeljebb ha egyik kezüket tartják az ekeszarván, ily testületet mondom egészen fej s felügyelő hatalom nélkül hagyni, nem célszerű. Már pedig azt felesleges volna bizonyítgatni, hogy a kormányzói hatalomnak még csak árnyékát sem gyakorolhatja az oly igazgató, a melyik tudja, hogy a jövő években meg a most kormányzottak fogják őt kormányozni. A mi volt egykor a lelké-z, esperes, superintendens I a tanítókkal és tanárokkal szemben, annak kell most lenni az igazgatónak. De van még más ok is. A szaktanitás behozatala által megszűnt az a szoros viszony tanár ós tanuló között, a mi volt az osztályrendszer mellett. Ma egy egy tanár tanára az egész középtanodai ifjúságnak, vagy legalább az ifjak legtöbbjének. Egyik órán talán tanít az első, a következőn már a 8-ik osztályban és így távolról sincs oly közelről érdekelve egyik vagy másik osztály iránt, mint voltak a tanárok az osztályrendszer mellett. Az, hogy ma is van mindegyik osztálynak úgynevezett osztálytanára, kevéssé jöhet számításba. Sok tanár gondoz minden tanulót, de viszont sok tanulóra terjed ki mindegyik tanár gondja; pedig a ki sokat markol, keveset szőrit; a sok bába között elvész a gyermek. Bátran állithatom, hogy mi régebben végzett emberek, kiknek csak egy egy tanárunk volt, sokkal nagyobb gond s felügyelet alatt állottunk, mint a kellő vezetés nélkül levő mai középtanodák növendékei. Ily körülmények között az igazgató hivatása az, hogy teljesítse a régi értelemben vett osztálytanárok tisztét, hogy folytonos gondoskodása tárgyává tegye a vezetése alatt álló intézet összes ifjúságát, őrködjék ennek szorgalma, erkölcsi magaviselete felett, hogy tanártársai által magát minél sűrűbben informáltatva, azoknak tapasztalatait, tanácsait meghallgatva, majd azokat tanácscsal ellátva, közreműködésüket igénybe véve, gyakorolja a nevelői tisztet, helyettesítse a növendékek irányában a távollevő szüléket. S van még a szakrendszerből folyólag más nem kevésbbé fontos hivatása is az igazgatónak. Egy egy intézet 10 — 12 tanára néha majd nem ugyanannyi