Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-06 / 18. szám

leval, epcsen kikél ama fentebbi cikk ellen. »Nagy ügy gyei bajjal kezd a világ — úgymond — a keresztyénség tizennyolcszázados betegségéből kigyógyulni, és im most megjelenik, egy lap, mely magát a social demokratia közegeként hirdeti, cs mégis azon törekszik, hogy a régi, szerencsésen kiizzadott mérget más név alatt ismét boszivárogtassa a munkások koponyájába. Micsoda beszéd ez : A nazárethi Jézus halva van, éljen Lassale Ferdinánd. A názárethi Jézus, ha ugyan élt valaha — a mi felettébb kétséges, épen oly kevéssé volt socialista, mint Lassale keresztyén, és az egyetemes német munkás-egylet alapitóját a szentek sorába tenni és imádni, épen oly esztelen dolog, mint a salettci szűznek, vagy a prunktruti szent csontjainak imádása.® — Minden becsületes keresztyénnek arcába szökik a vér, midőn a Jézus által tanitott szép imát kigúnyoltatni, cs egy »nemzeti liberális miatyánkká * eltorzittatni látja. Ismeretes a socialistáknak egy másik imájuk is, melyben ez a refrain : Oda engedjük az egeket, Hadd lakják azt az angyalok s verebek. Valamint ismeretes az is, hogy ezen eget ostromló gygások a mily sátáni gyűlölettel vannak eltelve a vallások iránt, nem kevesebbel a papok iránt is. Innen megfejthető, hogy oly igen magasztalják a francia forradalom embereit, kiknek idejében »majd itt, majd amott egy egy nemes vagy egy egy pap potrohos bendője lebegett a lámpa oszlopokon; innen magyazázható ki azon nagy j örömrivalgás, melylyel 1871-ben a párisi commune vér- j lázi tó tetteit, vagy egy Ferré-nek vagy Raoul Rigaultnak, kinek jelszava volt »halál a papokra,® embertelenségeit a német soeialisták üdvözölték. Eddig a socialistikus sajtót ismertető cikk, melyhez mi a magunk részéről még csak azt teszsztik, hogy az efféle beszédek nálunk még — hála Istennek meg lehetősen ismeretlenek, és a fülek az ilyekre nézve siketek, legfeljebb egyes fél- és nyolcadrészmüveitek szenvelgik néhol néhol az efféle nyegle-bölcseséget. Azomban épen ezért, mert nálunk még ezen pokoli elvek nem vertek gyökeret, őrködnünk kell, hogy ne is találhassanak itt kedvező talajra. Arra pedig egyik legbiztosabb szer, ha akként vezetjük gyermekeink és népünk vallásos neveltetését, hogy nem lesz kénytelen a vallás miatt józan eszén erőszakot tenni, és nem hozatilc abba a kényszerhelyzetbe, hogy vallásával vagy józan eszével legyen kénytelen szakitani, és továbbá, ha nem csak a szószékből hirdetjük a vallás fenséges és boldogitó voltát, hanemha gyakorlatilag is felmutatjuk, kézzelfoghatóvá tesszük előtte, hogy a keresztyén vallás, az egyháziasság, a protest. lelkészi hivatal minő áldást áraszt úgy az egyes egyénre, mint az államra s társadalomra. A magyar-török barátság a „Prot. Kirch. Zeit/ hasábjain. A mult év utolsó heteiben, a „Neue Evang. Kirchenzeitung" hasábjain valamelyik erdélyi szász atyánkfia tollából egy mérges cikk jelent meg, ezzel a cimmel: „A németek Magyarországon," mely cikkben, a szász föld rendezése ügyében hozott országos törvény, meg a magyar fiatalok Konstántinápolyba lett utazásuknak hatása alatt sok mindenféle keserű vádat emel a cikk írója, ellenünk magyarok ellen, hogy p. o miként rabolta meg a magyar törvényhozás az erdélyi, különben is kihaló félben levő szász nemzetet legdrágább kincsétől, szabadságától, hogy a szlávok mennyit szenvednek tőlünk, hogy iskoláikból, templomaikból kitiltatik anyanyelvük, és hogy általában a magyar nép mily fanatikus ellensége s kegyetlen üldözője minden idegen nyelvű népnek, főként a németnek. És hogy mennyire meg van a zsarnoki hajlam a magyarban, im kézzel fogható bizonyítvány erre nézve — mondja a cikkiró — az az erős rokonszenv, melyet nemzetük a törökök irányában tanúsít, erős bizonyítvány az, hogy csupa magyar családok köréből valók azon ifjak, kik a testvéries érzelem rokonszenv tolmácsolása végett Konstántinápolyba, a szinte zsarnok természetű török uemzet fővárosába elutaztak. Ezen alaptalan vádakkal telt cikkre a mult hó elején a >:

>

Protest Kirchen Zeitung"-ban egy német származású, de becsületes érzelmű honfitársunktól egy higgadtan védekedő cikk jelent meg, elmondva, hogy a szászföld nem külön állam, hanem a magyar korona alatt álló országnak egyik része és igy a szászoknak eddigi kiváltságaik megszüntetése miatt semmi joguk nincs panaszkodni; továbbá, hogy a szláv ajkú templomok és iskolák erőszakos magyarosítását hirdető sok rendbeli vádak merőben alaptalanok. A konstantinápolyi útra vonatkozólag pedig igy ir: Igaz, hogy azon ifjak, kik az arany szarvhoz, a félholdhoz, kiutaztak, magyar családok szülöttei, s hogy magyar szivből eredtek azon szavak, melyek a török nemzet iránti őszinte s hű barátságot tolmácsolták, igaz az is, s joggal mondható, hogy ők keletre csak egyéni érzelmeiket vitték. Igen, de a visszatérőknek köszönetet mondott a haza, nem a ministerek, de egy nagy része a megyéknek, s ezek között több bolyán, melyekben a magyar nyelv nem otthonos, melyekben a nyelv és fül csak német és tót hangokat ad és hall. És már csak ezen körülmény is kétségtelen tanuságul szolgálhat arra nézve, hogy ha Magyarország a százados ellenség felé baráti jobbot nyújtott, a keresztet és félholdat a testvéries rokonszenv kötelével kapcsolá össze, ennek forrása nem a vér- s faj rokonságban keresendő. Az, a mi Magyarországon ezen első pillanatra kellemetlen benyomást tevő zarándoklást előidézte, három kútfőre vihető vissza, melyek is ezek : az önzetlen felebaráti