Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-06 / 18. szám

készek. Es igy a rajok bizott ifjúság legszentebb érdekei ellen meggondolatlanul és senki előtt nem igazolható bűnös módon vétkeznek: mert megfosztják a hitnek és vallásos érzületnek semmi által nem pótolható kincsétől, megfosztják a jó, szép és igaz eszméinek mélyen a vallás égi érzelmeiben átszellemülő, abban mindig megifjuló és megizmosodó talizmányától, melynek helyébe mit birnak adni ? a meddő tudományt ? Ám de annak, ha azt az örök eszmék diadalában való hit s általában mély vallásos érzet és erős meggyőződés meg nem szentelte, nincs értéke, az magában nem boldogít! Mit ér a tudomány, ha nem oda irányul ismerni és félni tanulni azt, ki maga a bölcseség ?! Vallástalan féltudósok a haza és egyház veszedelmei! „Csekély tudásnál nincs veszélyesebb, mond a költő: a pieridák kútjából sokat meríts, vagy meg se izleld szent vizöket! G-yér kortyok abból elkábítanak, de bő ivás ismét kijózanít! Hz pedig egyéni föltevés és szilárd akaratú törekvés dolga, melyet megoldani maga az egyed van hivatva. Az iskola, ha még oly jó is, csak utmutatást, útbaigazítást adhat. Ép azért Diogenesnek válasza, a mit ez a nap fényét elfogó Nagy Sándornak adott: „ne vedd el azt, a mit nem adhatsz !" jusson az illetőknek mindenkor eszébe ! Nyomatékkal mondjuk ezt, mert Istennek hála, csak kivételesen vannak ilyenek prot. ev. egyházunkban. E vád inkább az államintézeteket illeti, mint a melyek csak nem nyíltan azt vallják, hogy a tudománynak a vallással semmi köze. Megengedjük, hogy a positiv vallással szemben tán jogosult lehet némileg ez ellenvetés : de hát ennek a merőben puszta subjectiv vallásnak is azon kívül, hogy birtokába az emberiségnek csak kevés választottjai juthatnak, még az a nagy baja is meg van, hogy semmije sincs a mi azt a társadalom mozgató erőjévé tegye. A vallásnak ugyan is főfeladata, hogy az embereket egymáshoz és Istenhez kapcsolja, hogy szent közösséget teremtsen az élefcérdekek által meghasonlott társadalomban; de ezt a puszta subjectiv vallás nem eszközölheti, mert nincs fogó vége, a melybe a hányatott ember életében és halálában kapaszkodhassék. Azok kik sem ez, sem ama positiv valláshoz sem akarnak csatlakozni, mert őket csak a vallás általános eszméje lelkesíti, ugy vannak vele, mint a ki a legízletesebb körtét, a zamatos őszi barackot, az édes szilvát visszautasítja azért, mert neki csak általános gyümölcs kell, mely sem különösen körte, sem barack, sem szilva, hanem csak gyümölcs legyen ! És itt eszünkbe jut egy adoma, melyet egy hazánkbeli püspökről beszélnek, kinek végrendeleténél fogva testét egy, szivét más helyen kellett eltakarítani. Mire a gonosz világ a két helyre a következő csipős epitáphiumokat készítette : hol a test feküdt, oda felírták ; „itt fekszik egy szivetlen ember," a sziv temettetése helyén pedig: „itt fekszik egy embertelen sziv"! Ha a vallást társadalmi institutioként tekintjük is csupán, mely mint ilyen miveltségünknek szive, ugy egyik másik nélkül meghalt állat, és méltán hasonló feliratot érdemel, mint ama megosztott püspöki hulla ! Azokáért e kárhozatos iránynyal szemben mi határozottan azt valljuk, hogy azon egélylyel, melyet mi sürgetünk, a Krisztusival, a szép, jó és igaz örök eszméinek magasztos tanával, a hit, remény, szeretet és igazság soha el nem évülhető vallásával minden embernek, minden intézetnek köze van. Ha nem ezen szilárd palládiumra épiti szellemvárait, halomba dűlnek mint a kártyavár! s jaj azon országnak, melynek intézetei, e palladiumot lábuk alól kirántani hagyván, vagy maguk kirúgván, ha egyoldalulag csak a tudományra helyezkednek; foglyúl vihetik ugyan az elméket, de vallásos érzet nélkül, hidegen, koldusán hagyják a sziveket. „Discite justitiam moniti et non temnere divos l" Ktilömben meg a valódi tudomány nem csak hogy nem ellensége, de sőt ikertestvére a krisztusi vallásnak, s ha nem ez adja meg minden tantárgy előadásának zamatját, s vörös fonalként nem ez húzódik rajta végig, ha nem ez ragyog oltárán, mint virág kelyhén az égi harmatcsepp : akkor az ily tudomány a társadalomnak s az országnak a leggonoszabb szolgálatot teszi, mert neveli a proletariarismust, terjeszti és neveli az önzést, mely megfojtja a minden erények szülőanyját a szeretetet, táplálja a módnélküli ambitiót, melyből kiburjánzik ama szellemi Moloch, a határtalan dicsvágy, mely képes imádott énjének a legszentebb érdekeket, magát a hazát és egyházat is föláldozni. A világi tudomány csak eszköz, mert világi tehát mulandó célokra törekszik, nem törődve a benső ember feladatával, az erkölcsi tökélylyel; de az evangyelmi tan, az egély, önmagában cél, mert a hitet, szeretetet, igazságot, szóval az erkölcsi tökélyt szolgálj clj S CZ emberiség végcélja, de az egyedé is : hogy t. i. ne a test, de a lélek legyen az úr benne; s ime ennek, e véges léten innen is, az erkölcsi tökély, legalább az erre való ernyedetlen törekvés az ő legfönségesebb s elmulaszthatlan feladata : „ Wi-xfi ftkeipov ávd, ^Eivwv ő' en lh'jHl Ttavttov : Mrjős o'ayt) it/jüp Jtqog Kocpoevt a őé/iag !" Ez arany szavakat minden intézet homlokzatára kellene rögtön szembeötlő nagy arany betűkkel mint jeligét felvésni! IV. Sed veniamus nunc ad argumenta maxira! rnomenti! Iliacos peccatur muros intra et extra ! azoknak az üres templomoknak nagy tényezői, csak legyünk nyiltak s valljuk meg egész sinceritással a nostra culpát, maga az egyház is, a mint az ez idő szerént létezik, és ennek legtöbb szolgái ! A prot. egyház a szabad vizsgálódást, s igy a folytonos haladást irta fennen lobogó zászlajára. Hiszen mint a szabadság gyermekének nem is lehet más jelszava; név tovt(i) viKa" hangsúlyozták a dicső emlékezetű reformátorok is! Igaz, hogy a reformátorok a confessiók és sym-