Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-29 / 17. szám

nének a közügy élére, kik nem okulva a multak tapasztalatain, át nem értve a korunkat mozgató eszméket, megint fenyegetnék az autonomia bástyáit: szilárd meggyőződésem, hogy az egyházterén egy ujabb önvédelmi s szabadságharc lobogói körül sorakoznánk egytül egyig nem csak mi tagjai a prot. egyháznak, hanem velünk együtt egy táborban fognának küzdeni az előítéletek által félre nem vezetett honfiak légiói, a nemzet szine java ! Azonban e szó : autonomia nem csak azt foglalja magában, hogy az egyházat öndolgainak elintézésében a hatalom az őt megillető főfelügyeleti jog hatáskörén kivül ne gátolja, hanem azt is, hogy belőlről se akadékoskodjék senki. Az autonomia tiszteletre méltó csúcsoszlophoz hasonlítható. Széles alapja az egyházközségek önkormányzati jogköre, csúcsa a képviseleti alapon álló egyház egyetem önrendelkezése (mind kettő természetesen az országos törvények korlátai között). Es e csúcsoszlop fenállását biztosítják egyrészt országos törvényeink, másrészt már a nemzet közérzülete. És e pyramist összetartják, egyrészről egyházi törvényeink, szabványaink, szóval az egyház külső alkotmánya, másrészről a hivek azon tudata, hogy az egy test tagjai egymás ellen nem lehetnek, és hogy csak ha minden egyes tag rendesen végzi funktióit, örvendhet az egész test viruló egészségnek. Fájdalom azonban, vannak, kik az önkormányzat fogalmának ezen oldalát kevésbé méltatják figyelmökre, azt tartván: autonomia annyi, hogy kiki önmagának szabjon törvényt, a többség közakaratának csak ott és csak addig engedjen, a hol és a meddig jónak látja; különösen pedig, hogy messze elmaradva a hitbuzgó ősök nyomdokaitól, szűkmarkú zsugorisággal és vonakodva nyitja az egyháznak a tisztességes megélhetés anyagi feltélteleit . . . Kívülről várva az autonom egyháznak a támogató segélyt! . . Jaj ha e kórtünemények a testben általánosan elterjednek! Az egyház függetlenségét csak ugy óvhatja meg, ha önön erejéből képes megélni; mert önkormányzat és ön megadóz tatás csak ugyan azon egy éremnek két külön lapja; .. és szabadságát csak ugy, ha nem vagyunk oldott kévék, melyeknek a hány a szála, annyifelé hullanak, mert minden ország, a mely önmagában meghasonlik, elpusztul ! Pedig ha valaha, úgy napjainkban szükséges a kitartó áldozati készsége az összefogó egyiittmunkálkodás ; mei't mozgalmas időket élünk. Reform! e szó hangzik a társadalomban mindenfelé ; ez eszme valósításán az emberi tevékenység valamennyi hatáskörében a legélesebb elmék, a legmunkásabb kezek, a legnemesebb jellemek fáradoznak. E mozgalom elől nem zárhatja el magát, iránta még csak közönbös állást sem foglalhat el azon egyház, mely a reformatiónak szülötte! Ellenkezőleg egyházunknak e mozgalomteljes időben előharcosnak kell lenni, hogy megmutassa elveinek életrevalóságát, megtartsa magának a nemzet tiszteletét, a haladó emberiség bizalmát, és a reformeszmék szabadság harcában nélkülözhetlen tényezővé tegye magát. Névszerint — mert csak az egyház belügyeire kívánok vonatkozni — az iskolaügyben, mely egyházunknak mindig édes anyai önfeláldozó szeretettel dajkált gyermeke volt, várakozik reánk nagy feladat, ha a kor igényeivel, a hatalmas és gazdag versenytársakkal lépést akarunk tartani. Egyéb humanitárius intézetek terén, a kultus- és énekügy, a vallástanítás s igehirdetés terén is sok az aratásra való gabna, sok a tenni, módosítani és javítani való! . . . Azonban az egészséges reform nem dönt vakon minden régit halomra, mint az oktalan suhanc öregének minden építkezéseit a nélkül, hogy tudná, mit akar és hogyan akarja azt ? Mert nem minden a mi ó, egyszersmind elavult is, és ami évszázadokon át a viharokkal dacolt, nem következéskép korhatag is ; viszont nem minden, a mi uj, jobb az eddig létezőnél; és valamint nem mind arany, a mi fénylik, ugy nem mind reform az, a mi annak szinében tündöklik. Különösen az egyházügy terén, a vallás dolgában nem szabad ezt figyelmen kivül hagyni. E téren kétszeresen szükséges a fontolva haladás, az óvatos reform. Mert eltekintve attól, hogy minden rohamos ugrás oly rázkódtatást szokott előidézni, mely a szándékolt mű sikerét hiusítja meg, a nép a meglevőhez mindig bizonyos kegyelettel ragaszkodván, a kiméletlen javításban is hite szentélyének feldulását siratja. Mind ezen körülmények nem igazolják-é keblem szorulását, lelkem tusakodását, a mellyel uj állásomnak elébe nézek ? Ily körülmények közt, ily mozgalmas időkben vezérnek lenni nehéz feladat! , . . Az elmondottak alapján eljárásom irányáról röviden szólhatok. Elém irva látom azt az irás két helyén; az egyik Jézusom szava s im igy hangzik : „minden írástudó, ki a menyeknek országában megtaníttatott, hasonlatos valamely gazdához, ki az ő élésházából hoz elő ót és ujat." a másik az apostol intése: „mindeneket megpróbáljatok, a mi jó azt megtartsátok." — Névszerint a közigazgatásra vonatkozólag kijelentem, hogy egyházunk autonómiájához szivem mélyéből ragaszkodva, azt a kívülről vagy belülről, fellülről vagy allulról, jobb vagy balfelől jövő megtámadások, csorbítások s akadékoskodások ellen megvédeni eltökéllett szándékom. Vannak országos törvényeink, egyh. rendszabályaink, egyházhatósági végzéseink s egyéb törvényes rendeletek, szokások, mind ezeket, míg ezen a maga rendje módja szerint törvényesen meg nem változtatnak, ugy magam megtartani, mint mások által megtartatni igyekezem. Jól esik látnom e rendkívüli s kedvezőtlen idő dacára összeseregelve az egyh. ügy oltára körül egyházunk buzgó barátait, kipróbált, harcedzett bajnokait. Ebből meritendek bátorságot, kedvet, kitartást munkálkodásomhoz. Kérem uraim! ajándékozzanak meg továbbra is bizalmukkal, támogatásokkal. Névszerint kérem lelkésztársaimat s a tanítókat, a gyülekezeti felügyelő s gondnok urakat, és az esperesség minden tisztviselőit, híveit, szíveskedjenek tapasztalt buzgalmukkal, bölcseségökkel ugy 34