Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-04-29 / 17. szám
ezek helyett telvék az élvek és érzéki gyönyörök erkölcsfojtó és mérgező undok helyei, hogy nem csak az úgy nevezett intelligens, de a közönséges ember is száz okot és dolgot talál kibúvni benső embere lelki szükségei kielégítésének kötelessége alól : valóban csak nem hajlandók vagyunk elhinni, sőt nyiltan kimondani, hogy amint üresednek a templomok, úgy tünedeznek a jó erkölcsök, bomladozik a társadalom. Avagy nem e a megromlott erkölcsök, illetve a vallásos érzület hiányának kifolyásai az a mérhetetlen élvhajhászat, az a minden uton és módon való gyors meggazdagodni akarás, melynek modern elnevezése szédelgés, az az urhatnámság, mely komoly munka, becsületes szerzemény s igy minden vagyon és jövedelem nélkül a gazdagot játszani, az a léhaság, mely könnyű módon minden erőmegfeszités nélkül csak élvezni, fényleni és parancsolni akar: s hogy szerét tegye, nem retten vissza többé semmiféle eszköztől, csak célra vezesse. S ha ezekből is kifogyott, s nincs mód többé megszerezhetni az érzékeket ingerlő és idegeit örökös mámorban ringató élveket, a vége, mint azt megdöbbentően ijesztő mérvben sokasodni s naponta ismétlődni látjuk, egy ártatlan golyó! Szóljunk e ama hajmeresztő merényletekről, melyeknek az élet- és vagyonbiztonság hazánknak különösen alsó vidékein, fájdalom úgy szólván naponta ki van téve, de melyeknek okát inkább a nép jelleme- és természetében, mint a vallásosérzet hiányában keresni, ép népünk jelleme érdekében helytelennek tartjuk. Említsük e a szertelen fényűzést, az étkezés, viselet, s általában mindenben a mi testi élvekre vonatkozik s mely a társadalom legalsó rétegeiben is, oly hajmeresztő hóditásokat tesz, hogy a siralmas katastropha az általános elszegényedés ijesztő módon gyors léptekkel közeledik, sőt a legtöbb vidékeken immár bekövetkezett : tudjuk pedig hogy „paupertas ipsa . . . Magntim pauperies opprobrium ! Jubet quivis et facere (facinora) et pati virtutisque viam deserit arduae". A társadalom ezen teméntelen undok fekélyei pedig, ha még annyi volna is, a mint hogy fájdalom van is, mind azon egy lelkikincs hiányára vitethetők vissza, hogy nincs élénk erős vallásos érzület s ebből szükségkép kifolyó akarat, erkölcs- és jellemszilárdság. Pedig ha még ugy érvelnek is a bölcsészek és jogtudósok, légvárat alkotnak, fövényre épitnek, ha vitatják: hogy rendezett á lamban a törvény tökéletesen pótolhatja a vallást. Példa rá Franciaország; merő fictio az egész okoskodás, mely ismét ezeknél is a vallásos érzet hiányából ered, s a helyett hogy ily elvek felállítása és hirdetése által jó szolgálatot tennének nemzetüknek, a melyhez tartoznak, ama lejtőre viszik, a mely oly örvénybe vezet, honnét nemzetek számára is bajosan, egyesekre nézve pedig ép nincs feltámadás! Valóban ezeknek szólnak Cicero bölcs szavai: „ii, qui dixerunt (etiam qui dicunt) totam de diis immortalibus opinionem fictam esse ab hominibus sapien* ibus reipublicae causa, ut, quos ratio non posset, eos ad officium religio duceret, nonne omnem religionem funditus sustulerunt ?" Különben pedig nem akarunk elfogultság-, vagy ép egyoldalúsággal vádoltatni, ép azért kijelentjük, miszerint egyáltalában nem állítjuk, hogy a hol telvék a templomok, szükségkép jók az erkölcsök is! „Non omnes sancti , qui calcant limina templi." Lehet, sőt van nagyon is bőven álvallásosság, szenteskedés is, a mely még gonoszabb a nyílt vallástalanságnál; de azt igen is valljuk, hogy a józan vallásosság, mely valóságos benső mély lelki szükségből keresi fel a templomokat, hogy ez szükségkép a legjobb, legbiztosabb termőföldje a jó erkölcsöknek: mert Istenhez vezeti a kebleket, s hol Isten van, onnan az üdv el nem költözött, munkára készti és vezérli az embereket, s hol munkálkodnak, ott a bűnnek nincs aratása ! Azt se vesse senki, hogy hiszen a nagy Németországban sincs különben. A mi ellen ama nagy compacfc és hatalmas nemzet saját erkölcsei rovására kevésbé bűntelenül véthet, azt ugyan ne akarja a kisded magyarhoni prot. egyház szenvelegni, mert csakhamar nyakát szegi. Aztán meg nem is egészen tapasztalati igazságon alapul ez állítás. Megengedjük hogy helyenként szórványosan találkozhatnak ilyen egyházközségek is , mert hol nem elegy a rosz jóval? de nagyban a németországi egyház, minthogy a nép jellemében is fekszik, mélyen vallásosérzületű, melynek külsőleg is igyekszik kifejezést adni a templomok szorgos látogatása által. De még nem is lehet magunkat a németországiak culturalis s általában semminemű socialis helyzetével még csak összehasonlítani sem. Miveltség, még pedig ész és sziv párhuzamos miveltsége, ipar, kereskedés, tudomány virágzása által a szellemi és testi erők számára véghetetlen nemes versenytér nyílik, hol a közvélemény és közszellem sem tűri meg a léhaságot; hanem erkölcsileg kötelezi, hogy e nemes árral ússzék a ki mozogni tud, s értékesítse erőit a maga és a közjó üdvére. Igaz, hogy létezik bizonyos materialistikus irány, mely amaz elvből indulva ki, hogy „az idő pénz", a hétnek hetedik napját is, mely a benső ember lelki munkájának napja, a haszon és munka számára akarja értékesíteni; de ezen túlságosan önző testi irány és áramlat ellensúlyozására ép a közerkölcsiség érdekében, az egyház, illetve a társadalom a következő határozatot mondta ki : „A ker. Vasárnap az egyesekre nézve eszköz arra, hogy a testi és szellemi erők ama tőkéjét, melyen a köznapok munkája rágódik, kiegészítse. A tisztaság napja ez, melyen ég felé kell emelnünk szemeinket. E nap képezi a köznapi élet zavaros utjának szilárd védgátját. A családra nézve pedig a boldogság és tiszta öröm ünnepe." Azzal se akarjon senki védekezni, s az által mintegy kötelessége alól kibúvni, hogy ő semmi lelki szükségét nem érezvén a templomlátogatásnak, nem is megyen bele.