Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-29 / 17. szám

orthodox testvéreink azonban, tudjuk, e problematikus kérdésekre sokkal könnyebben adják meg a választ. Ok egyszerűen azt mondják, mindezen bajnak és veszedelemnek szülő oka és forrása nem más, mint a modernizmus, a szabadelvű theologiai irányzat. Ti idéztétek fel a hitközöny, a romlás és pusztulás átkos szellemét; ti tártatok fel ajtót, ablakot, hogy azokon oly hit el vek, nézetek tóduljanak be az egyház épületébe, melyek annak csak romlására, veszedelmére lehetnek; ti vetettétek a tudomány, a kritika, a korszellem, á kor emelkedett irányzatával való megalkuvás vagy mint műnyelven mondjátok: ö s z h a n g z a t b. a hozás fejszéjét azon fának gyökereire, melynek szelid árnya alatt mi oly édesen pihentünk s a rohanva haladó kor kerekeinek zörgése csak altatólag hatott idegzetünkre. Igy szólanak hozzánk kegyes testvéreink. Azt állítják, hogy a n e g a t i o mindent összezúzó gépezetét mi hoztuk mozgásba ; a csudák templomának boltivei alatt mi renditettük meg a falakat; mi bátorítottuk fel a tudomány t, hogy nagyszerű vívmányaival halomra döntsön ezredéves világtheoriákat, s a lejárt rendszerek romjain uj nézetek, uj elvek, irányzatok számára törjön utat, nyisson tért, egyengesse meg a talajt. Miiezdtük feszegetni az alapdogmák épületköveit, s lön következése kegyetlen merényletünknek az, hogy ma már Krisztus istensége, feltámadása, menybemenetele, trinitas, oly sok ember által kétségbe vonatik s legszentebb dogmáinkat „kitüntetett hazugságok régi ereklyéinek" tartja egy angol államférfiú. S orthodox atyánkfiai cseppet sem vonakodnak kenetes szavakkal a conclusiot is megvonni irányunkban, mondván: menjetek ki az egyházból, ne egyétek azon anyának kenyerét,' kinek nyakába ennyi bajt s vészt zúdítottatok. Természetes, hogy mindez puszta ráfogásnál egyébnek nem nevezhető. Nincs a dogmatikumokkal, a vallástani kérdésekkel komolyan foglalkozó szabadelvű theologusok közt csak egy is, a ki az itt felsorolt ráfogásoknak csak egyikében is részes, bűnrészes volna. A tudományos világ, a szellemi haladás téréin az elméket, fájdalom, nem mi, általában nem az egyház férfiai, hoztuk mozgásba ; mozgásba hozta azokat a kor lelke, az emberi szellemnek azon örök kiolthatatlan postulatuma, mely egyes formákhoz, taüalakokhoz nem engedi magát kötözni soha; mely nem a stagnacioval, de a haladással rokonszenvezhet csak egyedül, s köthet örök frigyet, barátságot. Az a baj inkább, hogy a szellemvilág mai mozgalmaitól az egyház nagyon távol áll, s mi a mai hitközöny s egyháztársadalmi bajok alapokát épen e távolállásban találjuk. A tagadás szelleme megjött magától; a tudományos búvárlat meghozta az uj világnézeteket magától, s ezek hatása elől az egyház sem rejtőzhetik el s vigyázni kell, nehogy az uj bor az ó tömlőt tökéletesen szétrepeszsze. A modern irány csak a baj gyökérokára mutatott rá, s a helyzethez mórt komolysággal hivta fel a gondolkodó lelkek figyelmét arra, hogy a kórállapotnak csak akkor és az által lehet elejét venni, ha az egyház a kor intő szózatát megértve, nem zárkózik el a szabadelvű eszmék áramlata elől, sőt inkább élére áll a dolgok alakuló uj rendjének, megszenteli a tudományt, áthatja szerető lelkével a társadalmat, int, vigasztal, bátorít, s ez által szőrit egybe a Jézussal, kinek magasztos géniusza, kell, hogy legyen vezére ma is és örökké haladó korunk, folyvást fejlődő szellemvilágunk nagyszerű mozgalmainak. És hogy nekünk van igazságunk, mutatják a napi események. íme, mig orthodox testvéreink a mi kiakolbolitásunkkal vesződnek, s azt gondolják, hogy ez által uj vérkeringés fog támadni az egyház életereiben, megjelenik György Endrének egy cikke a „Nemzeti HirlapK

-ban, azon cikke, melyet Ballagi e lapok olvasóinak is bemutatott. S hallaniok kell orthodox testvéreinknek oly dolgokat, melyeknek kimondásától bizony, bizony még mi is megijedtünk. Pedig György Endre sem a pesti, sem a debreceni irányzatnak nem hive, senki seni mondhatja tehát, hogy őt a liberális irány vesztegette volna meg, ez adta volna tollába ezen épületes szavakat: „A homousion és homoiousion tana fölött nevetünk; a nagy protestáns közönség — liberal vagy orthodox — nem sokat törődik Krisztus isten vagy isteni voltával, ragaszkodik az egyházhoz szokásból, ragaszkodik, mert a hit szükségét érzi, és ragaszkodik büszkén azon szolgálatokra, melyeket tett egyháza a felvilágosodás és hazafiság ügyének. * Én meghiszem, hogy mindezeket maga György Endre a jeles nernzetgazda sem igy akadta mondani; jó theologus ós jó nemzetgazda az ember egy személyben nem lehet; de végetlenül becsülöm a jeles férfiú őszinteségét, melylyel egyházunk válságos hely-