Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-08 / 14. szám

elhunyt meleg pártolója és előmozdítója volt életében mindannak, ami a magyar szellem ébresztésére és fönntartására hatott, buzgó híve volt egyházának, lelkesült pártfogója az irodalomnak és a közoktatásügynek. S amilyen volt életében, olykép intézkedett végrendeletileg is. Legyen áldott emlékezete! '* A ,,Miskolc" egyik közelebbi számában fölszólal Gérec Károly ur amiatt, hogy a tanitók nyugdijázásáról szóló 1875. évi XXXII. törvénycikk végrehajtására nézve a szükséges lépések máig sem tétettek meg Zemplénmegyében. Az emiitett törvény értelmében 1875. jan. l-jétől tartoznának a tanitók fizetni évdijaikat; de a zemplénmegyei tanitók mai napig sem fizettek egy krajcárt sem, mert nincs kinek és hová fizetniök. Az egyházi elöljáróság ép ugy nem tud e törvényről semmit, mint az adószedő hivatal. „Én már többször be akartam saját illetékemet fizetni — irja Grérec úr; — de nincs kinek. Kérdezősködtem a tanfelügyelői hivatalnál is ; ott sem tudnak az ügy miben állásáról semmit." Ha igy hajtják végre nálunk a törvényeket: akkor bizony a törvényhozók fáradsága teljesen kárba vész. Reméljük, hogy az illetékes körök a most közlött figyelemre méltó felszólalást nem fogják ad acta tenni, hanem a mennyiben mulasztást és megrovásra méltó hanyagságot követtek el, mulasztásukat haladéktalanul jóvá teszik. * Lapunk bezártakor vesszük a hírt Miskolcról,hogy Bizony Tamás úrnak a sárospataki jogakadémia ügyében bejelentett s annak idején lapunkban is közlött indítványa felett április 2-ikán előértekezlet tartatott, melyen az indítvány mellett szóltak Dr. Ixel Soma, Bódogh Albert, Rác Ádám, Bizony Ákos, s az indítvány ellen Répászky Alajos (felekezeti szempontból), Bató István, Horváth Lajos. Az értekezlet Bizony Tamás úrnak azon kijelentésével végződött, hogy ő indítványát a pataki jogak. áthelyezése tárgyában fentartja s annak idejében a képviselői közgyűlés elé fogja terjeszteni. NECROLOG. Atyám emlékezete. Remegő kézzel fogom fel a tollat, midőn arról akarok emlékezni, ki szívemnek legkedvesebb vala ! Atyámról akarok megeínlékezni: ki róhatná fel kezem remegését? Egy szerény és igénytelan életet akarok a t. olvasó elé állítani : ki várhatna tőlem szerény és igénytelen soroknál egyebet? Atyámról akarok megemlékezni, az öreg Borzsák Andrásról, ki félszázados tanítói pályáját immár bevégezve, aluszsza az igázok álmát a monori sírkertben ! Vagy talán a népnevelés szent ügyének egy ily egyszerű napszámosa nem érdemli meg, hogy holta után neve ott legyen kiirva, hol annyi jelesek érdemei felső roltatának V ! Igaz, hogyha élne, ha tenni tudná : tiltakoznék még szeretett fiával szemben is az ő ismeretes szerénysége az ily eljárás ellen, mely nevét a nyilvánosság terén felhozni elég vakmerő ; de hát, fájdalom ! hogy nem tiltakozhatik; fájdalom! hogy most az egyszer és utoljára a gyermeki őszinte fájdalom és hálás szeretet elég szerénytelen tud lenni kissé leleplezni múltját annak, kinek tiltakozásától már nem fél! Bocsássa meg e bűnömet áldott szelleme a kedves jó atyának ! Borzsák András született Fóthon, Pestmegyében, 1803. aug. 12-én; tanult ugyanott 1815-ig; Losoncon végzé a gymnasiumi és philosophiai tanfolyamot 1815— 1825-ig; Debrecenben a hittanszakot 1825—1827. Innen Grárdonba (Fehérmegye) ment ki — iskolája végeztével — akadémikus rektornak, hol is az eltöltött három év alatt (1827- 1830) a gyülekezetnek oly osztatlan szeretetét vivta ki magának, miszerint a gyülekezet több tagjai még évtizedek múlva is gyakran felkeresték a távolban felejtlietlen tanítójukat s ő maga is csaknem naponként megemlegető gárdoni boldog életét. 1830-tól 1832 ig, engedve szülőfölde gyermekei szíves meghívásának — Fóthon viselt iskola-rektori hivatalt, hol is megszeretve, majd nőül véve kedves édes anyánkat, a most gyászoló özvegyet, Koczó Teréziát, úgy látszik, a lelkészi pályával már ekkor végleg szakított s benső hajlamát követve, maradt a rögös, de neki gyönyört nyújtó pályán, hol épen félszázadig ette a szegénységnek fekete, sokszor hálátlansággal sózott kenyerét, solia meg nem törve, soha nem lankadva hívogatván magához a kis gyermekeket, kiknek ártatlan mennyei vonásaiban s okos feleleteiben taláUa föl földi boldogságát. 1832-ben meghallván jó hírét a már akkor példány-tanítónak Egressy Sámuel monori lelkész, maga ment érte Fóthra, meghivni őt a monori gyülekezet első tanítója s rektoráúl, mit is ő szívesen elfogadván, ez idő óta egész 1875-ig ezen gyülekezet gyermekinek oktatására szentelte minden idejét, környezve köztisztelet és szeretettől, mindenek, de különösen volt tanítványai részéről, kik közül sokaknak már nem csak gyermekeit, de unokáit is tanitá 1875-ben mint testileg elgyengült — bár lélekben végig ép és erős — nyugalmaztatott s azóta saját házában, gyermekei és számtalan unokái, rá nézve egyedül boldogító, nyájas körében tölté le az öregség végső napjait, folytonos szelid mosolylyal arcán, önzetlen tiszta szeretettel szívében, míg nem végre a mult mártius hó 26-án d. u. 2 órakor oly szelíden s csendesen elaludt, amily csendes és szelid volt egész élete. Tizenkét gyermeknek volt szerető atyja, 61 unokának öreg atyja, s több ezereknek buzgó tanítója. Ennyiből áll a rövid életrajz, mit jó atyámról közölhetek ; de aki őt közelebbről ismeré, beismerheti, hogy nem túlzok semmit akkoi-, midőn Őt holta után nemcsak példány - tanítónak , hanem példány - embernek nevezni merem, kiben a valódi Krisztusi szép tulajdonok egész összege feltalálható volt. Ritka emberről mondható