Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-08 / 14. szám

421 422 mely azóta az emberiség benső világát merőben átváltoztatta. Nem itt a helye feszegetni, mi okozta azt, hogy a protestantismus mindjárt életbe léptekor hűtlen lett önmagához ós sem kimondott elveit valósítani, sem következményeit elismerni nem tudta, de tény az, hogy a kebelében fejlett tudomány az elveket, melyekből kiindult, a mai emberiség uralkodó eszméivé, köztudatává emelte. Mai nap már valóságos gúny gyanánt hangzik, ami a francia prot. egyházban a legközelebbi években történt. Mert kérdem: ha a biblia a vallási eszmék egyedüli kútfeje, s a bibliát vizsgálni minden egyes keresztyénnek elidegenithetlen joga, micsoda jogcímen diktálhatja reám a világ akármely zsinata, hogy a bibliából csak azt olvassam ki, amit kevósbbó fejlett tudománynyal abban a XVI-ik század talált, ós ne azt öleljem fel vallás-igazságul, amit lelkiismeretes kutatásom abban felfedezni ma képes ? Ugyan milyen protestantismus volna az, mely a XVI-ik században visszaszerzett egyéni jogot, melynélfogva minden ember lelki üdvének, Isten kegyelméből maga a szerzője, csak azon egy időpontra szorítaná, mikor azon elv kimondatott ugyan, de mostoha viszonyok miatt keresztül vihető nem volt, ellenben megtagadná azoktól, kik ugyanazon elvet vallván, azt következményeivel együtt keresztül vinni is készek ? Azt mondják túlnan, hogy nem élhetnek egy közösségben oly emberekkel, kik a hit dolgait nem úgy értelmezik, mint ők. Igen sajnáljuk szivük abbeli keservét, de bármennyire akarnók is, mint protestánsok nein segíthetünk rajtuk; mert ha protestáns lelkiismeretünk ellen valónak tartanók igy szólani ő hozzájok: tanitástok a mi eszünket botránkoztatja, nem akarunk veletek egy közösségben élni; viszont nem engedhetjük magunkat ki utasíttatni azok által, csupán azon okon, mert lelkiismeretünk és a biblia tudományos kutatásán alapuló mi tanításunk nekik nem tetszik. Avagy azt hiszik e Dombrádon, hogy nekünk valami nagy mulatság a Figyelmezőben az effélét olvasni: „A természet a bűn miatt megromlott. E megromlott természettel szemben a csoda úgy tűnik fel, mint természetfeletti és természetellenes.* „De csakis a megromlott természettel szemközt lehet a csoda természet-ellenes, Istennek azonban, kitől a természet (az ő culminatió pontján: az emberben) eltért, egyenes normális ténye." Eszerint a világegyetemet mozgató nehézkedés törvény csak az eredendő bűn következménye, Ádám esete előtt ellenben semmi csodálni valót nem láttak volna abban, ha a baltát a viz színén úszni tapasztalják ! *) Ez bizony tudománynak elég gyarló tudomány ; de következik-e ebből, hogy a dombrádi lelkészszel kezet ne foghassunk, mikor Isten imádására, felebaráti szeretetre, a jó felkarolása, ós a bűn kerülésére int ? Nem dolgozhatunk e közös erővel Isten országának építésén azért, mert egyikünk az égi testek nagyszerű mechanikájában látja Isten csodahatalmát, a másik pedig e törvényeknek Isten szavára való szünetelésében csodálja a mindenhatót? Amit a tényekből mi következtetünk, amint egyfelől homlokegyenest ellentéte mind annak, amit a „Figyelmező"-ben ós az „Ev. prot. lap"-ban hirdetnek, úgy másfelől legkevésbé sem gátol abban, hogy veletek kezet fogva az egyház gyakorlati szent céljait tehetségünk szerint közösen előmozdítsuk. Mi az egyháztörténelem éppen nem épületes folyamatából első sorban azt a tanulságot merítettük, hogy más a vallás, ós más a theologia, Á vallás a szív dolga, mely az értelmiség legkülönbözőbb fokaival megfér és szeretetben egyesit, a theologia ellenben fejünk szüleménye, értelmiségünk fokmérője, s ennélfogva exclusiv természetű. Ti a theologiát egynek tartjátok a vallással, — ám legyen hitetek szerint; 1 mi a kettőt szétválasztva, bármily távol álljunk is tőletek a theologiában, a vallásban veletek együtt valljuk: „ Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa. Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert megelégíttetnek. Boldogok a békességre igyekezők, mert azok Isten fiainak mondatnak." E vallomás alapján, úgy hiszem, kezet foghatunk mindnyájan. DR. BALLAGI MÓR. *) Meg kell jegyeznem, hogy a csodának e csodabogaras felfogásához ad terrorem populi egy csomó 16-ik és 17-ik századbeli tbeologus van idézve, mi ngy tünteti fel a dolgot, mintha az azoknak nézete volna. Az idézett Stapfer, Alsted, Polan, Yendelin, Heidegger, Endemann munkái nem lévén kezemnél, azokról nem szólok ; de Petrus Vermilius Martyr müvét birom, tehát utána néztem és olvastam az egész hat foliolapra terjedő' locust „de miraculis et quatenus ad doctrinam, fidemque stabiliendam valeant* és nem csak hogy semmi olyast nem találtam, mi legtávolabbról is a csoda olyatén felfogására csak célozna is, de egyáltalában a csoda fogalmi lehetőségét nem feszégetik. Nem is kellett azt feszegetni oly korban, melyben a csodahit oly közönséges volt, hogy minden rendkívüli tünemény csodának vétetett, úgy hogy, mikor valamiről azt mondták, hogy az csoda, ez csak úgy megnyugtatta az elméket, mintha ma kimu! tatjuk, hogy ez vagy amaz természeti törvény folytán történt. B. M. 27*