Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

tetni engedvén magát az eltért népért, hogy szenvedése és véres áldozata által megszerezze minden igazi meg­térő híveknek az örök üdvösséget, mely a siron tul a megtért igaz lelkeket üdíti fel. d) A Szent léi kröl. Hisszük, hogy Jézus Krisztus a hozzá megtérőkhöz elküldi, a mely mindazokban részesülőket a hitben erőssé és értelmessé tette, igy világ végezetéig lelke által leend közöttünk e világon. e) Az Isteni tiszteletről. Éneklés, imádság által veszi kezdetét, közben a szentírásból valamely rész felolvastatik, és az egyházi szolgák valamelyike, vagy az arra a Gyülekezet által felhívottak közül, kik jó bizonysággal bírnak, meg­magyarázás vagy tanítás tartatik, közönséges táplálásra a hitben. f) Egyházi szolgák választása. Titushoz irt levél 1. rész 5—10. versei, 1. Tim. 'ó. rész szerint történik ; azt bizalmunk által felhívjuk a szent szolgálatra egyhangúlag. g) Felvétetési szertartás. Miután egy megtérő bűnbánattal nyilvánította, hogy ő az ő szive vonzalmát és hitbeli erős meggyőződését követte minden kényszer nélkül, s midőn eddigi élete és tettei nyomán a hivek által szorosan megvizsgáltatik, ha valyon a hitben eléggé tántorithatlannak tanusitotta-e magát, mert a szilárd hitre fektetjük a fősúlyt, s ha ekképen találtatik : a Gyülekezet egyező érzést nyilvánít felette, és azután egy egyházi szolga előtt vallást tesz előbb elkövetett bűneiről annyira, hogy ami még embe­rek tudatán kivül elfedezve lett volna is, t. i. öldöklés, rablás, gyújtogatás, vagy a mi még ehez hasonló, ez a fenálló törvények ítélete elé bocsájtátik, hogy ugy mind Isten, mind emberek előtt megtisztulva és kibékülve legyen, és azután megkereszteltetik, az Atyá­nak, a Fiúnak és a Sz. léleknek nevében az ő bűne­inek bocsánatj r ci Krisztus által hátra hagyott példa szerint, és azután buzgó imádság által áldás kére­tik Istentől, és az egyházi szolgának keze, azoknak fe­jekre vettetése által veszik a sz. léleknek ajándékát. Azután részesül az uri sz. vacsorában a gyülekezetnek már előbb is egyesült tagjaival egyben, s mindannyiszor hirdetjük Lukács evang. 22. rész 14—20. verséig. li) Kis korú gyermekeink meg nem kereszteléséről. A g) alatt elősoroltakbóJ kis kora gyermekeink mit sem hihetnek, de még azt sem tudhatják, hogy lesznek-e hittanaink hivei, különben ők még szentek, mert a bűnt nem ismerik, sőt olyanoké az Istennek or­szága. Szülötteinket anyakönyv-vezetés végett a ható­ságnál pontosan beíratjuk í) Erkölcsi tanainkról. Különös erkölcsi tanaink nincsenek. Ami gyerme­keinket illeti, mivel iskolánk még nincs, egyéb felekezeti iskolába járatjuk, vagy a hol létezik közös iskola, azokat használjuk, a tandijat pedig rendesen fizetjük stb. k) Házassági szertartás Azon férfi, melynek szándéka házassági életre lépni, akaratát jelenti a Gyülekezet elöljárói közül egyik­nek s kéri az ő szivében már irányul vett nő megszó­lítását, hogy az valyon lenne-e ő hozzá hajlandó, s ha ehez még a szülők beleegyezése is megvan, a Gyüleke­zetben kihirdettetik, hogy az vizsgálatot tegyen, alkalma­tosak-e azon felek a házassági élet fen tartására s békessé­ges folytatására, és ha semmi gátolás nem mutatkozik, a rendelt hatósághoz mennek házasságokat bejelenteni. Azután a gyülekezet előtt valamely egyházi szolga által kérdeztetvén, fogadást tesznek, és kötelezik ma­gukat minden eskü nélkül az egymáshozi hajlandó hű­séges szeretetre élet fogytiglan. Azután a Gyülekezet összes imája és Istentől kért áldáskivánatával a házassági szertartás véget ér. 1) Hadkötelezettségről. Készséggel hódolunk Felséges királyunknak és or­szágos szentesitett törvényeinknek teljesítésére, mind adó­mind hadkötelezettség és egyéb nemű teendőkre, kivéve egy, a mi az ember-öldöklést illeti, ezt nekünk tenni nem lehet, mert az előttünk irott uj szövetségben áll, hogy szeressétek ellenségeiteket, és jót tegyetek azokkal, kik titeket háborgatnak. Azért a fegyvert elfogadjuk tisztításra, de gyakorlatra nem, mert mikor annak hasz­nálata fordulna elő, fejedelmünk csalatkozna meg ben­nünk. Különben mint beteg ápolók hív szolgálatot tehetnénk. m) Egyházi fenyítékeink. Ha a fentebbiekhez, az igazság szerint egy Krisz­tust követő tag, ki magát fogadalommal kötelezte, he­lyet ád az ő szivét megkörnyékeztető rosz indulatok­nak , megintetik az írások szerint Máté evangelikus 18, 15 — 17. vers, igy ezek után kitiltatik a Gyülekezet­ből személy válogatás nélkül, még ha választott szolga lett volna is. Ha megjavult, az intésre ismét tag lehet, ha t. i. halálos bünt nem követett. I. Korint 5. rész 9 — 11. v. 6, 10—11. vers. n) Temetkezésről. Megszűnvén a test a lélek lakóhelye lenni, irányá­ban a legnagyobb egyszerűség tanusittatik. Egyszerű ko­porsóba tétetik a test, a törvényes idő elteltével kivitetik a legnagyobb csenddel a temetőbe, hol a már készen álló sirba tétetik és eltemettetik a test.

Next

/
Oldalképek
Tartalom