Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-04-01 / 13. szám
azt az ismeretlent ok nélkül ne gyalázzák. Az emiitett cikkiró nem ismeri, nem ismerheti a pataki iskolát, mert különben nem támadná meg oly hibákért, amik ha valamikor talán léteztek is, de immár sokkal inkább orvosolvák, semhogy oly élénk színekkel lehetne azokat a könnyen hivő közönség előtt szellőztetni. S e közben nem gondolja meg cikkiró, hogy támadásával durván, ártatlanul megsért ezreket, kiket hála és kegyelet köt ehez az iskolához; megsért minket, kik közreműködünk az iskola fölvirágoztatásában ; s véghetlen sokat árt magának az ügynek, amelynek képviselőjéül tolja fel magát. Egyébiránt a pataki főiskola nem szorult az én védelmemre. DR. BALLAGI GÉZA. A gymnasiumi vallástanítás és módszertana. (Folytatás.) III. Módszer. Miként már feljebb is az I-ső és II-dik osztályok módszerénél jeleztük, hogy a vallás inkább élet, még pedig a sziv kegyes és mély érzelmeiben s ezek közvetlen eredményei-, a nemes cselekedetekben nyilvánuló élet lévén, jóllehet ez osztály nevendékei értelmileg már fejlettebbek s igy érettebb fölfogással, sőt némi Ítélettel is birnak, mihez képest az előadó tanár ehez is szólhat: mind azon által még e korban is a sziv túlnyomóbb lévén, ovakodni fog a vallás igazságai és a tankönyv tételei bebizonyításánál, akár a különböző s a gyermeki felfogás és ítélet előtt keveset bizonyító hitcikkekre és nézetekre, de sőt még a szent írási helyekre is mint puszta argumentumokra szerfelett hivatkozni, hanem megfordítva a sz. irási helyekből a vallás tantételeit, a hit és erkölcs igazságait fogja leszármaztatni. A tankönyv tantételeinek szószerinti szigorú emiékeltetését és felmondását ne követelje a vallástanitó nevendékeitől, hanem inkább beható s a szivekben visszhangzó ész- és természetszerű világos magyarázat által, az ész és sziv redőibe egyiránt igyekezzék azokat beplántálni, hogy ők azokat átérezve, felfogásuk, előadási képességük szerint saját szavaikkal szabadon is előadhassák. Ha valahol, bizonyára a vallás tanításánál igaz az, hogy a betű megöl, a lélek az, mely elevenít. Épen azért, mert a vallás lélek és nem tan, lélek és nem alak, szellem és nem betű : törekedjék a tanár nevendékeivel odahatni, hogy a vallást ők is igy fogván fel, e meggyőződést az életbe is kivigyék magokkal, mely rájuk és a társadalomra nézve minden esetre gyümölcsözőbb leend, mint az addigi eljárás, mely a tantételek szószerénti emlékeltetése mellett, a nélkül, hogy az észt kielégítette volna, a szivet egész hidegen hagyta. Mihez képest a magyarázatnál legépületesebben úgy fog eljárhatni, ha a sz. iráson kivül, a sziv kiaknázhatlan kincsbányáját, mint az erény és bűn forrását, az észt, mint mindennek végokát kereső, de mindig hidegen szá-1 mitó, s végre is a hit karjaiba kapaszkodni kényszerülő szellemerőt, majd a természetet, mint az ismeret, okulás, vizsgálódás nagyszerű nyilt könyvét s az Isten mindenhatósága- és gondviselésének szemmel látható kinyomatját, csodáját, s mindenek felett magát az e mberi életet, mint a vallás tulajdonképeni gyakorlati terét, melyen magát érvényesítenie kellend, választja magyarázatának nemcsak kiinduló pontjául, hanem olyan alapul, melyen folyvást mozogjon, minthogy ezekből mentheti leghangosabb bizonyítékait, érveit, megragadó hasonlatait, képeit és példázatait. A sz. irás szebb és tartalmasabb helyeit, sőt a hol szükséges, rövidebb szakaszokat s ezek közt különösen a hegyi beszédet, mint Jézus isteni tana befejezett morálisának összegét, idevágó alkalmas egyházi énekek emlékelése mellett, könyvnélkülözteti, a nélkül, hogy ezeknél is a sz. irás ódon nyelvezete miatt a hallérzék aesthetikai mivelése tekintetéből szerfelett a betűhöz ragaszkodnék. FŐ dolog a jelzett helyeknek nem annyira számok szerinti idézése s a szövegnek betű szerinti tudása és elmondása, mint az azokban foglalt erkölcsi igazságok benső átérzése s értése. Az egyház váltanai magyarázatánál, midőn a különböző hitfelekezetek elterő hitnézeteit és cikkeit idézi és előadja, tartózkodjék azok felett egyéni nézeteit praegnans szavakban kifejezni, hanem a keresztyénség egyetemes elvéből — a szeretetből — kiindulva, ezeknél inkább az emberi értelem gyarlóságát jelezze, mely csak tévedve és okulva közelíti meg az igazságot, s távol attól, hogy saját egyházi hitbeli nézeteit tartaná a hit dolgában csalhatatlan zsinórmérték gyanánt, s ennek kifejezést tanítványai előtt is adna, mi által könnyen a felekezetesség szűkkeblűségét s a türelmetlenség szellemét olthatná növendékei szivébe, igyekezzék őket egyszerűen keresztyénekké nevelni, kiknek ugyanazon egy mennyei atyjok és üdvezitőjök levén, szükséges, hogy abban a mi legfőbb, az igazság lelkében egyek legyenek, s értsék meg egymást a szeretet által. Igy kezelve az algymnasiumi vallástanitást, támogatva a házi józan nevelés által, okvetlenül megtermi az élet számára nevendékeinkben azt a mi legfőbb, az erkölcsi életet, s ebben az egyháziasságot is. Tankönyvül ajánltatik a német ajkúak számára Dr. Palmer „Lehrbuch der Religion". Magyar ajkúak számára: Dr. Ziegenbein vallástana, Dr. Székács Józseftől magyarra fordítva, vagy Csiskó János „Ker. vallástana. " V-ik Osztály. I. Cél. Az izraeliták, mint az egy Istent hivőség képviselői vallásos, társadalmi és politikai életének világos ismerete, s amannak a keresztyénység felvételére való előkészítése. Minthogy a vallástanítás az V-ik és Vl-ik osztályokban, a miként szükséges is, rendesen egy kézben van, a tantárgy a két osztály között következőképen leend felosztva.