Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

Egy nemzetgazda egyházunk mai válságáról. i. György Endre úr, a „Nemzeti Hírlap" mult heti vasárnapi számában a „Protest. egyház Franciaországban és nálunk" cím alatt, figyelemreméltó cikket közöl, melyben miután futó pillanatot vetett a francia prot. egyháznak olvasóink előtt ismeretes szervezetére, az annak kebelében jelenleg dúló hittani viszályt intő példáúl mutatja föl, hogy a hazánkban is kitörő félben levő hasonló catastrophától óvja mindazokat, kiket önhitt elfogultság a tények tanulsága iránt vakká és süketté nem tett, „Midőn Coquerel és Gruizot közt — így szól —, kitört azon emlékezetes eltérés Krisztus istensége tárgyában, s még inkább, midőn az egyházak nagy része az előbbi, a liberál irány mellé állott, s a Gruizot vezérlete alatt álló orthodox Synod kiutasította Coquerelt: gyökeresen megváltozott a dolog. A liberál egyházak szervezkedtek, s akár igaz, akár nem, mit ők állítanak, hogy t. i. a reformátusok fele része ő hozzájuk tartozik; annyi áll, hogy számuk jelentékeny, s helyzetök — aminél fogva az állami segélyből ki vannak zárva — igaztalan. Evek óta keresik a kísérleteket a kibékülésre. A liberálok részéről mult ápril hó 22-én ment át egy ultimátum, melyre az orthodoxok május 4-én válaszoltak, egy csomó dogma elfogadását kérve. Igy most sem sikerült az, és a kérdés a parliament elé kerül, mely hivatva van dönteni azon kérdés felett: vájjon elfogadtassék-e a liberál egyház bevett vallásnak, illetőleg részesittessék-e az a protestáns egyház fentartására rendelt államsegélyből a lélek-szám arányában ?" „Kiegyezésről alig lehet sző. A Synod dogmákat állított föl, a melyeket elfogadtatni követel: a liberálok a lelkiismeret teljes szabadságát hirdetik, s egyik lelkészük túlbuzgalmában egy egyházi beszédben annyira ment, hogy tagadta, miszerint Krisztus tudós ember lett volna." „A protestantismus minden igaz barátja szomorúan konstatálhatja a tényeket, a melyek — fájdalom — nem szórványosak." „Nálunk is közeledik az eset. Krisztus isten vagy isteni volta a pestiek és debreceniek közt szomorú viszályt idézett elő. A protestáns egylet nem protestáns szelídséggel támadta meg a régi álláspontot. A debreceniek elég ügyetlenek voltak Gruizot példájára dogmai térre állani, s így a két fél élesen áll egymással szemben . . . Miért? Egy „i" betű miatt. A homousion és homoiousion tana fölött nevetünk; harcot üzenünk egymásnak az „isten" és „isteni" két szó alatt ? Valóban szomorú dolog ; kettősen szomorú, hogy mindez azon nagy áramlattal szemben történik, a mely oly elavult dogmákat, mint Disraeli mondja egy emlékezetes beszédében, „kitüntetett hazugságok régi ereklyéit" viszi a csatatérbe, s az elméket mesterségesen elsötétítve, kizárólag a kedélyre akarja fölépíteni a butaság trónját." Miután a frappans párhuzamot, a mint látjuk, meghúzta, és kimutatta a mindkettővel közösen járó veszedelmet, melynek a protestantismus szellemével j ellenkező türelmetlenségből okvetlen következnie kell, igen találóan és helyeseu emeli ki: „hogy Franciaországban a protestantizmus csak a katholicismussal áll szemben; nálunk az ország legnagyobb részében a prot. elem képezi a magyarságot, Meggondolták-é az urak, a kik tüzet szándékoznak vetni az egyház kebelébe, hogy az által lerontják őseink százados épületét, s nem egy vidékén az országnak, a kettévált, meggyengült egyház sülyedése a magyarság bukása lesz, s a szegény kálomista pap- és tanítóval a magyar nyelv is ott hagyja a vidéket." „E fontos érdekek forognak itt szóban. Institutiók, melyek által apáink bölcsesége felemelte a kálvinista parasztot az önkormányzat eszmeköri magaslatára; institntiók, a melyek által a magyar szellem a felvilágosodás és haladás ösvényére vezettetett, a melyek által a kis rész szelleme uralta az országot, institutiók, a melyek nemcsak haladást biztosítottak nekünk, hanem ennél sokkal többet, édes hazai nyelvünket." „Ám tessék azoknak, akik a prot. egyház romlását, és a magyar elem veszélyeztetését kívánják, folytatni e veszekedést. Csak tegyék le az álcát. Ne fedelőzködjenek Krisztussal; hiszen a nagy prot. közönség — liberál vagy orthodox — nem sokat törődik Krisztus ^sten vagy isteni voltával, ragaszkodik az egyházhoz szokásból, ragaszkodik, mert a hit szükségét érzi, és ragaszkodik büszkén azon szolgálatokra, melyeket tett egyháza a fölvilágosodás és a hazafiság ügyének." Bemutattuk ezzel György Endre úr cikkét lényeges vonásaiban, s nem akarjuk eltitkolni örömünket a felett, hogy akadt valahára nyilvános életünk képviselői közt ember, ki politikánk sisyphusi munkája