Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-07 / 1. szám

előfizetési pénzrészlet nélkül is beküldeni, hogy a nyo­matandó példányok száma iránt magunkat tájékozni tudjuk 4. A kiknek tetszik, a következő három évben is az eddigiekhez ha onló diszes kötésben kaphatják a könyveket, ha minden kötetre 50 kr. kötési dijt ráfizet­nek, tehát az első évre 3 kötetet számítva, l frt. 50 kr. Ezekre nézve az előfizetési dij 5 frt 50 kr. A kötés ügyé­ben a múltra nézve meg kell jegyeznünk, hogy mivel 1876-ban nem adhattuk a bibliát, mint reméltük, tehát mindazok, kik kötött példányra is csak 4 frtot fizettek, legyenek szivesek utólagosan 50 krt beküldeni, a Lang Dogmatikája kötése árában. Az első háromévi folyamhoz utólagosan is lehet táblákat i-endelni, darabonként 50 krért, a hét darabhoz összesen 3 frt 50 krért. 5. Kik a köny­veket örömestebb utánvétellel óhajtanák kapni, legyenek szivesek e körülményt az aláirás alkalmával a Jegyzés rovatában megemliteni, s kívánságuk teljesítve lesz. De meg kell emlitnünk, hogy az ilyen szétküldés által költ­ségök szükségtelenül növekedni fog minden évben lega­lább az azon évi könyvilletmény első kötetének postadijá val, 8 a vállalat tömegének sem válik előnyére 6. A könyveket ezután is postán bérmentve fogjuk szétküldeni, az eddig szokott módon. 7. Gyűjtőknek minden 10 előfi­zető után tiszteletpéldánynyal szolgálunk az egész három­évi folyamból. A ki legtöbbet gyűjt, akár az első háromévi folyam egy teljes példányát, akár az Egyházi Reform hat évi folyamát kapja díszkötésben, az illető tiszteletpéldányokon felül. A kik a protestansegyletnek is tagjai, az előfizetési pénzzel együtt, ugyanazon posta­utalványon, beküldhetik az egyleti tagsági dijat is, a mi egy évre 1 frt. Végül legyen szabad egész bizalommal fordulnunk a „Protestáns Theologiai Könyvtár'' eddigi előfizetőihez és gyűjtőihez, hogy méltóztassanak vállala­tunkat részvétökkel ezután is támogatni. Mi igyekezni fogunk a pártfogást egész erőnk ráfordításával megérde­melni. Budapesten, 1876. december 20-án. FÖRDŐS LAJOS, mint a prot. egylet elnöke KOVÁCS ALBERT, mint a Theo­logiai Könyvtár szerkesztője. * Az Ó katholikt'toknak Svájcban jelenleg 55 gyü­lekezetük s 17 egyesületük van, 73.380 lélekkel. Számuk tetemesen szaporodott közelebb a genfi nagytanács azon határozata következtében, mely a genfi kanton Összes kathol. gyülekezeteit az ó katholikus egyházhoz tartozók­nak jelentette ki, ennélfogva, a kik nem akarnak az ó katholikusok közé tartozni, azok kötelesek nyilatkozni és az egyházból kilépni. * Az „Erdélyi protestáns közlöny" szerkesztését közelebb Szász Domokos kolozsvári lelkész úr vette át. Az általa szerkesztett (december 21-iki) első szám kezdetén egy „nyilatkozat" áll, melyben 39 egyházi és világi férfiú, közöttük 14 erdélyi mágnás kijelentik, hogy ezen közlönynek „mint egyházi és iskolai ügyeink sza­badelvű organumának" fönnmaradását szükségesnek tart­ják és támogatni fogják. Szabad legyen ezen nyilatko­zatból, és az ez alatt álló tekintélyes világi férfiak névjegy­zékéből azon édes reményt következtetnünk,hogy a közelebb lefolyt tiz-tizenötév eseményei kezdik meggyökereztetni új­ból azon meggyőződést, miszerint hazánk megmentésére s ennek szellemi és anyagi felvirágoztatására valamint a kö­zelebb mult századokban felettébb sokat tett protestáns egy­házunk s ennek iskolái s az ezek ápolt tudományos mű­veltség s puritán erkölcs, úgy jövőben is. ha élni, s hazánkat felvirágoztatni akarjuk, a protestántismust egyik legjelentékenyebb főtényezőként kell tekintenünk ; hogy hasztalan vívjuk ki bár a legszabadelvűbb alkotmányo­kat, s hasztalan állíttatnak az ország kormányzó rúdja mellé a legszilárdabb jellemű hazafiak, ha hiányzik egy haladásra és művelődésre képes nép, és mindenek felett ha hiányzik az ország legbiztosabb támasza: a tiszta erkölcs. S szabad legyen reménylenünk, hogy ezen meg­győződés erősbödésével világi uraink, kik az utóbbi időkben sok helyütt majd nem egészen hátat fordítottak az egyháznak, felkarolandják ismét ennek ügyeit, s fel­éled ismét kebelökben az egyház és iskolaügy iránti szeretet azon égi tüze, mely egykor az ősök kebe­lében oly nemes lánggal lobogott. Örömmel olvastuk továbbá az uj szerkesztő által nyújtott „Tájékozás"-ból, hogy ezen lap, valamint eddigelé, úgy ezentúl is a józan szabadelvű haladás egyik kalauza leend, s legfőbb figyel­mét oda irányozza, hogy hazai protest. egyházunk, s különösen az erdélyi ref. egyházkerület az ujabb kor viszo­nyai és szükségei által igényelt reformok terén előbb és előbb vitessék. A kitűzött célok között p. o., melyek valósítására egyházkerülete kebelében a szerkesztő mun­kálódni Ígérkezik, a következőket olvassuk : „alaptörvé­nyeink némely pontjainak szükségessé vált revisiója, a jobb administratio érdekében az egyházmegyék kikereki­tése, egyházi törvénykezéseink szabályozása, népiskoláink | s gymnáziumaink reorganisátiója, s azoknak betetőzéséül Kolozsvárt egy prot theolog. fakultás szervezése, egy­házkerületi közpénztár, s központi özvegy-árvagyámintézet létrehozása stb;" óhajt továbbá odahatni, hogy az alkot­mányos törvények s azoknak őrei s végrehajtói iránti tisztelet mind mélyebb és mélyebb gyökereket verjen, hogy egyházaink és iskoláink, mint a prot. világosság ! és szabadság védbástyái, mint a tiszta erkölcsök s vallásos búzgóság szentelt csarnokai, az ellenséges áramlatokkal szemben is erősen megálljanak. Örömmel üdvözöljük ezen nemes törekvéseket; valamint örömmel azon szer­kesztői ígéretet, hogy a belügyi kérdések megvitatására szabad tért nyit ugyan a külömböző, de egyaránt jogo­sult vélemények közlésére, hadd vívják ezek egymással a nemes harcot, s győzzön a mi jobb ; de kizárva leend a lapból minden alaptalan gyanúsítás, a meddő recrimi­natiók, s a kérdéseket elmérgesitő személyeskedések. Nincs okunk kételkedni, hogy ezen ígéret be is lesz váltva. Küzdelem és harc között született és növekedett fel a protestántismus; küzdelemre és harcra van szüksége, hogy felvirágozhasson, s alapelvéhez híven folytonosan tovább fejlődhessék , de nem egyes egyének között folyó sértegető, gyanúsító elitélő harcokra, hanem az elvek s eszmék harcára — Midőn azomban örömmel üdvözöljük

Next

/
Oldalképek
Tartalom