Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-07 / 1. szám

feladat visszatérni az isteni eredethez, a Brahmába; csak ezáltal szakadt meg a vándorlás, csak akkor ha ő bele olvad fel, nyugszik meg az ember az újjászületés kínjától. E teljes visszatérés pedig csak az érzéki élet teljes megtagadása, a testi természet teljes megölése, az érzéki világgal még összekötő minden viszonynak és kapocsnak teljes széttörése által éretik el. Ez önmeggyikolási processusnak is határozott rendszere van. Első fokozat a remete élet, a társadalomtól elszakadva, erdőkben, fakéreggel, állatbőrrel ruházkodva, csakis gyümölcsesel és gyökerekkel táplálkozva, csupasz földön hálva, s szaka" datlanul a szent-iratok olvasásával és a feletti elmélkedéssel foglalkozva. A második fokozat a test rendszeres kínzása; földön hengerőzés, naphosszat féllábon vagy lábujjhegyen állás, esőnek, hidegnek, forróságnak, tűznek meztelenül tűrése stb. Hőskölteményeik csapongó képzelődéssel mulatnak ily szent önkínzók (fakirok) leírásában, a mely ugyan a lehetőség határát túlhaladja, de maga a valódiság is, melyet az utazók tudósításai ismertetnek, csaknem túlszárnyalja mindazt, a mit mi európaiak képzelni tudunk. Olvashatni fakirokról, a kik belől szegekkel kirakott csizmákban járják körül az országot, szegekkel kirakott lapon hengerődznek, vállukon átszúrt vason csüngve tűzzel süttetik magokat. H e u s d e irja többek közt : egy fakír 30 évig függött egy keskeny kut fölött, ugy, hogy lába a keresztfába nyomódott; egy másik addig tartá karjait feje fölött keresztezve, míg oda meredtek s körmei tenyerén átuőve könyökig nőttek ; a másik 20 évig ült egy 4 láb magas üregben ; másik Benaréstől Jagernatig (600 mértföld) testével mérte az utat. Midőn az ilynemű önkínzások által a fakír már teljes uralmat nyert teste fölött, beáll a harmadik, a legmagasabb fokozat, megkísérteni, hogy még élve, még a testben lakozva, elmerüljön a Brahmába; e végett igyekszik elnyomni magában minden oly tulajdont, mely a Brahma isteni természetével nem talál, minden idegen érzelmet, képzetet és gondolatot, s szelleme egész működését a Brahmába igyekszik központosítani; „a Brahmát a legbensőbb szemlélődés, a teljes elmerülés szenderében kell gondolni, finomabbnak mint az atom, fényesebbnek, mint az arany." Miután pedig a Brahma az egy, tiszta, változhatlan, meghatározhatlan ősiét: a gondolatnak ezen belemerülése nem egyéb, mint minden határozott gondolatnak, a gondolat minden lehető tartalmának eltávolítása, az öntudat teljes kiürítése, magának a gondolásnak megszűnése. És ha mindez nem használ, ha az érzéki világ tudata és az ön-tudat még ekkor sem hal ki, akkor a sokféle kínzások által már végkép elbénitott, elbetegesitett testi és szellemi életállapotban, az örülésig fokozódott vad fanatismusokban százan és ezeren vetnek véget életöknek, a bálvány szekér kerekei elé vasy a Ganges szent vizébe vetve magokat." Ha terünk engedné, szívesen igtatnók még ide akár ezen fejezet többi részét, akár a következő, érdekességben egymással vetekedő fejezetek egyik másik darabját; szeretnők a többek között az „Izrael vallásáról" szóló feje zetet is minél terjedelmesebben kivonatolva ide mellékelni, hogy tájékoztatnók olvasóinkat azon uj világítás felől, melyben itt előttünk a már rég ismert, vagy legalább ismerni vélt dolgok megjelennek. De reményijük, hogy e kevés töredék is sejtetni fogja az olvasóval, hogy szerző & a prot. egylet egy nem mindennapi munkával gazdagította hazai tudományos irodalmunkat. Ezen munkával majd nem egy időben hagyta el a sajtót a prot theologiai könyvtár egy másik kötete: Lang dogmatikája, magyar fordításban, melyről bővebben jövőre. FARKAS JÓZSEF. BELFÖLD. Felszólalás a tiszántúli reform, egyházkerületnek az államsegély kiosztása ügyében tett intézkedése ellen. A debreceni superintendentiának az állami segély felosztása tárgyában kelt határozatát, annak kulisza mögötti eseményeit, s végűi egyik tényezőnek a debreceni prot. lapban közzé tett nézeteit, melyek közlésénél az események kellő világításba helyezve nincsenek — nekünk agyon hallgatnunk nem lehet. A debreceni egyház és főiskola megunva az államsegély felosztása körül évenként meg-megujuló harcot, de meg főleg hogy a sikert t. i. az állami segély */3

-át magának biztosítsa, egy állandó tervezet létrehozását hozta javaslatba, s annak összeállítását az egyházkerület 4. tekintélyes, szerintök elfogulatlan s nem érdekelt debreceni tagra, sőt talán épen főiskolai tanárra bízta. Hogy e javaslat mennyiben felel meg, az azt készített férfiak öntudata szerint, az igazságnak, azt csak sejtenünk lehet, biztos tudomással róla nem bírhatunk, de hogy az a máramaros-ugocsai egyházmegye gondolkodása szerint annak épen nem felel meg, sőt vele ellentétben áll, azt azon felterjesztése, melylyel az egyházmegye a véleményadásra hozzá is kiküldött javaslatra felelt — kétségen kivül helyezi. Ezen felterjesztésében kifejti a máramaros-ugocsai egyházmegye , hogy az államsegély félremagyarázhatlan célja a szegény egyházak és belhivatalnokok segélyezése. Elmondá, hogy itt minő nyomor honol sok egyház kebelében, hogy az iskolák és templomok mily rozzantak, hogy a lelkészek és tanitók mily silányul díjazvák s a többi közt, hogy a nagy szegénységnek megdob bentő képet adjon — megemlité egy lelkész komikus alakját, a ki, mert más ruhája nem volt, kénytelen vala bárom külömböző termettel bíró egyéntől kapott ruhákat hordani egyszerre, pedig egyik darabja sem az ő termetéhez illett. Elmondá, hogy az államsegélynek a főiskola javára benttartása mennyire igazságtalan, mert általa a közös teherviselés alól épen azon gazdag egy