Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-17 / 51. szám

zékiség rabja lesz, a minthogy Muhammed az ő testileg rajzolt paradicsomában az emberek kedves érzékisége felől garantirozott. A megszenteltetés utáni komoly vágyról, a bűnös hajlam erejéről, a bűn büntetéséről, a kiengesztelés szükségességéről, az újjászületésről és az ember azon feladatáról, hogy a testiség a lélek által és a lélekben megdicsőitessék, hogy az élet mindig Istenhez méltóbb és hasonlóbb alakot vegyen föl, fogalma sincs. Azért a muhamedan világban az ideális érzék, az ethikai tökéletesedési vágy oly kevésbé van ösztönözve. A külső természetet sem törekednek minden erővel a léleknek alája vetni: természeti csapások ellen semmi óvszert nem alkalmaznak, szép tartományok nagy számban miveletlenűl állanak, azoknak kincseit nem zsákmányolják ki. Annál kevésbé érezik a vágyat, társadalmi életüket megjavítani: Egész néptörzsek ma is ott állanak a miveltségben, a hol századok előtt állottak; saját államaikban a néprétegek ma is eredeti vadságukban egymás mellett állanak, anélkül, hogy assimilálódtak volna ; belső szükségérzetök a miveltség után nincs a néptömeg számára, az Izlam iskolákról nem gondoskodott; a női nemtől még a vallásos nevelés is megtagadtatik. A művészet csak egyes fajaiban, abban is egyoldalulag fejlődik, és nem tökéletesül, mint a nép miveltségének eszköze pedig sehol alkalmazást nem nyer. A keleti népeknek sajátlagos, a múltból örökölt erénytelensége, hogy a nőket kevésre becsülik, és ez a hijány nemcsak hogy nem lett megszüntetve az Izlam által, hanem még sokkal rosszabbá tétetett! Semmivel sem foglalkozott Muhammed annyit, mint a házassági törvények megalkotásával, és mégis dacára hogy egyben másban javitott a nők sorsán, ő hozta létre azoknak bizalmatlanságra hajló ellenőrködietését és a férfi világtól való szégyenletes elzáratásukat, a mi által a családi életet annak fényétől és ékességétől fosztotta meg, és elvette a nőktől azt a lehetőséget, hogy a női kedély gazdagságát és bensőségét teljesen kifejthessék, a féfiaktól pedig a leghatalmasabb eszközt, hogy tiszta erkölcsüekké és nemesekké lehessenek. A mint nincs meg az ösztön az ethikai öntökéletesedés felé, ugy hiányzik a remény elementuma, a törekvés ideális célja. A paradicsomon kívül, a melyet megszerezni könyű, a muslim reményének célja csak egy: hogy minden népek az Izlam alá jussanak. De hogy előbb benne és körülötte soknak javulni kell, az eszébe sem jő. A földi léttel elégedett, ha csak az Izlam kezében van a hatalom, vidáman él, a többit Istenre bizza, a ki mindenre nézve intézkedik. Országaik is, az ujabbak mind, mihelyt uralomra jutnak, visszaesnek ezen apathikus nyugalomba és lethargiába. A második alaphiba az Izlam viszás kijelentési fogalmában fekszik. Muhammed pusztán ember akart maradni, mégis Isten prófétája. Es ha azon lelkesültségre í gondolunk, a melylyel az araboknak az Istenről szóló ismereteit hirdette, azt a tiszteletet meghagyhatjuk neve mellett. Mivel azonban azt látta az ő korabeli zsidók- és keresztyéneknél, hogy ők az ő könyveiket ugy tekintik, mint a melyek szórúl szóra az égből adattak tan- és törvénykönyvekül, szükségesnek tartotta, hogy az ő parancsai és kijelentései is mint irott lapok az égből adatott olvasmány kint kerüljenek hivei kezébe. Igy minden egyes tana és törvénye , melyek tulaj donkép az ő hiányos ismereteiből és életének esetlegességeiből vannak összeállítva, azon igénynyel lép föl, hogy közvetlen Isten szájából származott isteni törvény gyanánt vétessék. Kezdetben a zsidóság és keresztyénség iránt tiszteletteljes elismeréssel adózott, és ha e mellett marad meg, lehet, hogy ezen régebbi vallásokból és ezek könyveiből saját i vallásának hiányait és egyoldalúságait kijavíthatja. E j helyett azonban csak hamar élete és működése által oda I ragadtatott, hogy mögötte a hidat lerontotta, ellenséges állásba helyezte magát mindkettővel, magát pedig a legnagyobbnak vagy a próféta pecsétjének nevezte, és ez által követőit örökre személyéhez és a korán betűjéhez vak engedelmességben kötötte. Nem azért kell szavainak hinni, és azokat követni, mert az ember szükségérzetének és szellemének megfelelnek isteni tartalmuknál fogva, hanem mivel Isten a próféta által parancsolja. Es nem azután lettek szentté saját becsüknél fogva, miután nemzedékek hosszú során fönállottak (mint a zsidók-és keresztyéneknél) hanem mindjárt kezdetben azzá lett minden betü. Miután az állam és a jog constituálásánál, az ideák szegénységénél fogva, és az ellenmondások következtében a korán elégtelennek bizonyult be, a hiányt a S u n n a pótolta. Jóllehet a S u n n a tartalmánál fogva más meg más aSunniták-és Schiitá knál, mégis mind kettő oly kötelezőnek tartotta, mint magát a koránt. Ugy de oly törvénykönyv, a melyben minden részecske változhatlan isteni tekintélylyel bir, mindenkor haladásnak halálát jelzi és a ki benne hisz, arra kárhoztatja, hogy lemondjon minden további kutatásról, megköti a lélek szabad szárnyait. Micsoda van tehát benne, ha ezen szellemi kényszer- és gyámkodásra alapított Izlam kihalóban van! Igaz ugyan, hogy az Izlamnak is meg volt a maga tavasza, a midőn hatalmas szellemi élet mozgalma volt benne észlelhető. Mihelyt hatalmának tetőpontjára hágott, az uj hit különböző irányban kezdett működő lenni. A gondolat föltámadt. A legnagyobb problémái az emberilétnek és Isten tulajdonságainak, príidestinatio, szabad a hit viszonya az emberi cselekedetekhez egyre foglalkoztatta a szellemeket és sok viszályt támasztott; a Mútazila, a szabad gondolkozók iskolája gyorsan fölismerte a Korán gyönge oldalait, és megkisérlette fejleszteni. Még inkább Manzúr és Mámun kalifák alatt, midőn a görög természettudósok és bölcsészek művei, legkivált Aristoteleséi, az által, hogy lefordíttattak, hozzá férhetőkké lettek, valóságos verseny támadt a tudomány terén, mindenki a görög tudományosságot akarta szellemében elsajátítani, a mi által az egész izlam gondolkozási mód új utat nyitott magának. Maga Mámun kalifa odáig ment, hogy államdogmáúl állította föl, miszerint a Korán ugy lett szerkesztve, és nem Isteni eredetű a szó vastag értelmében. Más oldalról a perzsa 102