Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-17 / 51. szám

tartozó tantárgyunk, de ezen sokban is kevós a vallás, az erkölcstan, a Józus. Yáltoztattunk a régin, ott a hol nem kellett volna, elmellőzvén a tantárgyak közül épen a leglényegesebbeket; kevesbítettük a tartalmat. Ellenben nem változtattunk ott, a hol kellett volna, a formán. Most midőn minden tantárgyat a neveléstan törvényei szerint kívánunk tárgyalni; vallás- oktatási módszerünk még mindig a régi; móg mindig a káté hibás kérdései ós hosszú, kemény feleletei nyomorgatják a gyermekek lelkét. Móg mindig nincsenek jó vallás-oktatási kézi könyveink. Altaljában pedig, hódolva a kor kívánalmainak, több súlyt fektetünk, mind az előtt, az ugy nevezett világi tantárgyakra, ós ez jól is van; de ezek által aztán kiszoritatni, összezsugorodni hagyjuk a vallás oktatást; a mi pedig felekezeti iskolában a fő dolog. Ez már aztán nincsen jól. Mert ha nem adunk a népnek vallást, hogyan kívánjuk, hogy vallásos legyen? Ismerik önök azt az ifjú menyecskét,—hogy ne ismernék ? — a ki nagyon sokat ad a világra, többet mint saját házi boldogságára ? Öltözetben, háztartásban csak arra gondol, hogy mit mondanak az emberek, hogy hogyan lesznek ellátva a vendégek? E mellett aztán neveletlenek maradnak gyermekei ós háztartása tönkre jut.— Nem lehetne-ó divatosan járni ós még is jó gazdaasszony, jó anya maradni? vigyázzunk, hogy a divatos ruhában meg ne fázzunk! Ennyit a népiskolai vallástanitásról. Ajánlom jelen soraimat különösen az iskola-vizsgálók figyelmébe. A többiről, ha isten segít, jövőre. TIJRCSÁNYI A. 'mim' -^h. ZEFw C Könyvismertetés. II. (Vége.) 1. „Der Apóst el JPaulusS' Sechs Vortráge, gehalten von Moritz Schwalbe, Dr. theol. Prediger an der reform. Gemeinde zu St. Martini in Bremen. Zürich, Verlag von Casar Schmidt 1876. 128. I. 1 frt 44 kr. 2. „Freundesivorte an die Gemeinde" von Johann Jákob Kradolfer, Prediger zu St. Remberti in Bremen. Vermehrte Ausgabe. Zürich, Casar Schmidt 1876. 318, l. 3 f . 60 kr. (a 47. számban hibásan volt 4 frt 50 krra téve). 3. „Min neues Buch rom wahren Christenthum." Ein Erbauungsbuch mit Betrachtungen, Gebeien und Liedern von Ottó Berthold Weiland Pfarrer in Schofflisdorf, Kt. Zürich. 3-te vermehrte Auflage. Zürich. Druck und Verlag von Casar Schmidt, 1876. 439. I. 1 frt 20 kr. (A 47. számban hibásan volt 4 frt 80 krra téve). „A világ egy egész. Annak minden része és tagja egymással összefüggésben áll. Az egyik a másikból származott. Nem vagyunk kénytelenek valami különös isteni működést vagy ujjáteremtést föltételezni, hogy a természet különböző országainak előállását megérthessük. A nyelvnek is azaz annyiszor magasztalt csudája igen természetes úton lett, körülbelől úgy, mint kis gyermekeinknél." — Igy fognak most és jövőben a mi gyermekeink tanittatni. A fajok teremtetésének a biblia szerinti előadása, az első emberpár földből és isteni leheletből való képződése tanának helyébe az alsóbból a magasabb rendűvé való kifejlődés, egy nagy, hézagnélktili kör lépett, amelyben az egész teremtés egy elválaszthatlan egészszé van összeforrva. Kegyeletes szükségünk azonban az eszméknek és fogalmaknak ez átváltozásával semmiben sem szenved rövidséget. E szükségnek követelménye az, hogy a világ úgy keletkezésében, mint lételében Isten akaratjától legyen függő. Istennek tetszett, az embert lassankint elválasztani többi teremtményeitől, neki évezredek multával magasabb tökélyt és királyságából egy tartományt adni, — ki fogja az ő bölcsességét bírálgatni és az utakat számára előirni ? Hisz az egész világ azt mutatja nekünk, hogy Isten nem a készet szereti, hanem a magától kifejlődőt, nem a léteit, hanem a levést. O a mi létünknek kezdetét az éj homályába és árnyába takarta, ő az emberiség bölcsőjét oda állította, ahová a történelemnek egyetlen fénysugára sem juthat el. Az emberiségnek kiemeltetése állathoz hasonló ősállapotából semmivel sem csudálatosabb, mint fajunk nagyjainak túlemelkedése az emberek tömegének középszerűségén. Igy folyik az élet nagyban és kicsinyben, futásának kezdetén, közepén és végén ugyanazon örök törvények szerint. Ha azonban a világnak különösen az a felfogása mondható jámbornak, mely bennünket alázatossá és szerénynyé tesz, akkor az emberek eredetének épen ezen uj magyarázata az, melynek e hatást legelőbb eredményezni kell. Mi emberek hasonlók vagyunk azon férfiúhoz, ki magát alacsony sorsból, szűk körülményekből, szükséggel és fáradtsággal harcolva felküzdte, s ha az elért gazdagság, szerencse és tisztelet dölyfössé akarnák tenni, akkor a múltjára való emlékezés az, mely büszkeségét elfojtja; akkor egykori alacsonyságának öntudata az, mely őt részvevővé és bőkezűvé