Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-17 / 51. szám

kiának hivnák is ezen vékát, hanem: „a házak tejéről is kell prédikálni" azaz átvinni az életbe a vallásosságot, h i r d e t n i a közéletben az igét. Hisz elmondtam már, de elég fontosnak tartom a dolgot arra, hogy ismételjem erre vonatkozó nézeteimet. Hisz ez egyházi életünknek most legfontosabb kérdése. Es ón most is csak két módját látom annak, hogy a vallásosságot „a mindennapi élet ütereibe beoltsuk.u

Ezek : a vallásos nevelés, ós a közvélemény meghódítása. Sok szó férne mindenikhez, de most csak némelyekre utalhatok. A vallásos nevelés sokkal hiányosabb mint sem gondolnók. Tessék csak behatóbb figyelemre méltatni a dolgot! Ez előtt, mikor még a vallásos szellem hatott át mindent, sokkal többet neveltek, mint ma. Nevelt a család, nevelt az iskola. Ma sokat tanítunk, de keveset nevelünk. A szülőknek egyébbre van gondjuk: „nevelje az iskola a gyermeket, azért fizetik a tanitót". Az iskola meg azt mondja: „én tanitók, de nem nevelek". Rendre, ügyességre, komandó szóra való leülésre s felkelésre megtanít; de becsülettudást (a mire előbb oly nagy gondot fordítottak), szelídséget, jámborságot nem olt a gyermekbe. Megtömi az észt, üresen hagyja a szivet, vadon hagyja az erkölcsöt. No de lagalább hát tanítunk, többet és jobban mint az előtt; és a tantárgyak között ott van a vallás is! Az igaz, hogy ott van, még pedig látszólag elég terjedelemben. Ha megtekintjük valamely falusi vizsgán a tantárgyak sorozatát „melyekből az x—i elemi tanuló ifjúság megvizsgáltatandik" és látjuk, hogy a tantárgyaknak legalább is fele, ha több nem vallásos tartalmú; hát szinte megsokaljuk, hogy mennyi „vallást" tanítanak ezek! De vegyük csak közelebbről szemügyre a dolgot, majd meglátjuk, hogy mily kevés az a sok. Először is azt fogjuk tapasztalni, hogy bár mily soknak látszik is az a vallásos tantárgy, még is kevesebb, mint ez előtt volt. És pedig jó formán a java maradt el. — Ott volt ez előtt a mindennapi „dictom.a

Ha egyebet nem, ezt meg kellett tanulni a gyermekeknek, és számot adni róla otthon, tehát ez volt a fő dolog. Ez volt a napnak fő eredménye. És minden nap meghozta ezen kincsét, mint egy ajándékot, egy-egy aranyat minden napra, a bibliából válogatott erkölcsi intések, vallásos igazságok alakjában. Ezekből gyűlt össze lassanként a lelkek gazdagsága. Ezek jutottak eszébe alkalmilag az élet különféle viszonyai közben; ezek voltak ajkain késő vénségében. — Most ez nincs, s ezzel hiányzik az alkalom, hogy a gyermek a biblia-, a vallás legb ecsesebb kincséből óvenkint egy-egy gyöngy füzért szerezhessen, s épen a mi legfőbb, a biblia vallásos ós erkölcsi tartalmát megismerhesse. A másik volt: a biblia olvasás. Nem is volt egyébb olvasó könyvünk, mint a káté, evangeliomos könyv, meg a biblia. Most a paedagogia kisütötte, hogy ezek nem valók iskolai olvasó könyvnek. És teljes igaza van. Ezért aztán mi is e v a n g e 1 m i keresztyének, mint a féle korral haladni kivánó emberek, bár bitünk alapja a biblia; mellőzzük azt, és adunk más olvasó könyveket. Ebből aztán az következik, hogy a szentkönyv a lomtárba kerül, a biblia- olvasás kimegy a divatból. Nem ismerős, nem gyermekkori jó barát az többé, hanem idegen vidékek, ismeretlen alakok azok, mikkel később nehéz megbarátkozni! Ismét egy alkalommal kevesebb, hol népünk vallásával megismerkednék, megbarátkoznék. Arra nem gondolunk, hogy bár a biblia egészben véve olvasó könyvnek nem való; de más részt maguk a paedagogusok határozottan kívánják, hogy a biblia válogatottabb részei olvastassanak, az iskolában. Nem is kell fáradnunk ezen helyek kiválogatásával, találunk elég kész munkát (pl. Dinternél), melyek ki mutatják, mely részeket nem szabad, melyeket lehet, ós melyeket kell az iskolában olvastatni. Harmadik volt az egyházi ének. Még az ón gyermekkoromban az volt a szokás, hogy télen reggeli öt órakor már elmentünk az iskolába, ott énekeltünk viradtig. Ekkor mentünk a könyörgésre, énekeltünk ott. Azután kezdődött a rendes iskolai idő, melyet egész esztendőn át ének és imával kezdtünk és végeztünk. Ezen kivül eljártunk rendesen a templomba ünnepeken úgy mint hétköznap reggeli és délesti istentiszteletre, nem is kellett ám aztán az öregeknek ókula, hanem ha nem látták a betűt, csak azt várták, mig a mester intonál, s aztán énekeltek vele könyvnélkül; és a 1. patonai ködmönyes ember vitába állott esperesével, versenyt citálván azzal a „Gráduálból."