Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-12 / 46. szám

kathol. iskolák számára való készitése, a kathol. iskolában használandó tankönyvek, s esetleg a tankönyvek revisioja iránt. A bizottság javaslatát benyujtá a prímásnak, ez pedig a f. hó közepe táján Budapestre jö, hogy itt ezen ügyben a püspöki karral tanácskozzék, s együttesen határozzanak. Kétség kivül dicsérendő az országos törvényekkel összhangzó ezen tevékenység ! De egyszersmind reánk protestánsokra nézve felettébb tanúságos is. A t. kath. főpapság addig, míg lehető volt igyekezett híveit a betűtől elzárni, s minél bigottabb szellemben nevelni. Az ujabb időkben, tapasztalva, hogy az alkotmányos államok egyik legfőbb teendőjükül tekintik a nép iskoláztatását, meghódol a kor kivánatának, s elismerést érdemlő áldozatokat hoz a népnevelés oltárára, ám de oly módon, hogy a népiskoláztatást s betűt — melytől eddigelé ugy rettegett, érdekeinek szolgálatára fordítsa. Vagy is állit iskolákat, de gazdag alapítványok által gondoskodik oly tanító-és tanítónő képezdék létrehozásáról, melyekből buzgó kath. néptanítókat reményihet; gondoskodik együttes tanácskozások által, hogy a népiskolai növendékek kezébe oly tankönyveket juttasson, melyek által az uj nemzedéket még szorosabban magához s egyházához kapcsolhassa, mint a régebbi nemzedéket, a betűt nem ismerőt. Más szóval küzdött az új a szabad szellem ellen, míg lehetett, s mikor már nem lehet, akkor is, az új viszonyok között is talpra ugrik. Es mi protestánsok ? Előttünk is feltárta az alkotmány az utat a szabad tevékenységre, mit teszünk, miként egyesitjük szellemi s anyagi erőnket oly célból, hogy népünket akár az elemi oktatás, akár a népirodalom terjesztése avagy egyéb törvényes eszköz felhasználása által az egyházunk és protest. elveink iránti hő szeretetben erősítsük ? ! * A katholikus atyafiakról szólva egy kérdést vagyunk bátor felvetni, melyre ha más nem a kathol. érdekek egyik buzgó képviselője a „Religió", mely mostanában külömben is sokat felelget nekünk kérdezés nélkül is, megfelelhetne. Egyik fővárosi lapban ugyanis ezt olvassuk, hogy a napokban egy szerencsétlen ifjú, ki minden kétséget kizárólag önnön kezével vetett véget életének, nem csak hogy egyházi szertartással temettetett el, de az ezt végző katholikus lelkész a ravatal felett még beszédet is mondott, szólván a sír békítő hatalmáról. Kérdezzük már, ha a katholicismus is hódol e tekintetben a kor humánus szellemének, s nem tartja szentségtörésnek az ily szerencsétlenek ravatala felett a középkori barbarismus által hozott törvényt megszegni: miért nem intézkednek az illető egy háznagyok, hogy a félreeső községek plébánusai is követnék az emberiesség parancsszavát? Mi ugyan, kik tudjuk, hogy a katholicismus, dacára a non possumussal való kérkedéseinek, mennyire elasztikus természetű, s mennyire tud a viszonyokhoz — ha szükség — alkalmazkodni, talán meg tudnánk rá felelni, de szeretnénk kérdésünkre amonnan feleletet kapni. * Kérelem a nt. kecskeméti ref. egyházmegye t. lelkészi és gyülekezeteihez! A Nagy-Körösi ref főgymnásiumi és tanitóképzőintézeti tápintézet részére aadakozásra felhívó levelünket a közelebbi napokban küldjük szét. Fölkérjük azért ezen lapokban is a nevezett nt. egyházmegye t. lelkészeit és gyülekezeteit, hogy küldendő levelünket becses figyelmükre méltatván, a segélygyüjtést minél eredményesebbé tenni kegyeskedjenek, annyival is inkább,mert növendékeink között számosan vannak, a kik pályájukat csak a nemesszívű adakozók anyagi támogatása mellett folytathatják és végezhetik. Az egyes gyülekezetekből beküldött adományokat ezen lapok hasábjain fogjuk nyugtatványozni. Kelt Nagy-Kőrösön, 1876. nov. 7. A tápintézeti választmány megbízásából Magyar Antal, tanítóképző intézeti igazgató. * Ö felsége a király a felméri ág. hitv. egyháznak templom- és iskolaépitési költségeinek fedezésére saját pénztárából 200 frtot adományozott. * Báró Baldácsy Antal hir szerint közelebb a muzslai plebánusnál a reform, egyházba való áttérés végett hivalosan jelentkezett. * A találkozóra, melyet ötven év előtt adtak egymásnak a debreceni ref. collégium akkori növendékei, nov. 1 én a találkozás kitűzött napján 17-en jelentek meg. Akkor 131-en voltak, s életben csak 29 van közöttük. Elképzelhető hogy milyen volt a viszontlátás e férfiak között, kik közül némelyek 45—48 év óta nem látták egymást. Isteni tisztelettel, lakomával- s egy megvakult pályatársuk (Kiss Ferencz margitai nyug. tanító) javára tett adakozással ünnepelték meg ez örömnapot. Jelen voltak ez ünnepélyen; Balogh Bálint birtokos Székelyhidon; Bartha Mihály lelkész Hadházon ; Budaházi Gábor birtokos Sámsonban; Ember Károly lelkész Furtán; Harangi Bálint mérnök Derecskén; Kerek. József megyei főjegyző Jászberényben ; Költő László lelkész Kraszna-Mihályfalván ; Kubinyi Ignátz árvaszéki ülnök Nyíregyházán ; Lipcsey Imre birtokos T.-Füreden ; Osváth Imre esperes Sarkadon ; Dr. Tegze Imre főorvos Debrecenben ; Tóth Imre lelkész Pacalon ; Varga Lajos főiskolai pénztárnok Debrecenben ; Vas Antal árvaszéki ülnök Beregszászon ; Veszprémy Gáspár alispán Debrecenben ; Veress Mihály birtokos M.-Túron. * A magyar országi szerb egyházi congressus mult évi ülésszakában szabályzatot alkotott a lelkészi javadalmazásról; de e szabályzatot O felsége nem erősítette meg, azért közelebb a mioisterelnök e tárgyban egy Horvátországra nézve is érvényes rendeletet bocsátott ki, melynek tartalmából megemlítjük a következőket: O felségének 1868. aug. 10-iki királyi leiratában foglalt azon intézkedés, miszerint a gör. n egy. papság számára — eltörölvén a palástdijat s egyébb illetékeket, — határozott fizetést rendelt, továbbra is érvényben hagyatik; de minthogy a községi tagok járulékainak behajtása nagy nehézségekkel járt, azért ez úttal megengedtetik az egyházközségeknek és lelkészeknek, hogy ettől eltérve, egymás közt a természetbeni és készpénzbeli járulékok iránt megegyezzenek, de ezen egyezkedés a