Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-12 / 46. szám

téseit rendesen folytatja, megtartja jogait az intézetből húzandó nyugpénzhez ; ha pedig nem folytatja befizetéseit, elveszti jogait az intézetből nyerendő bármely segedelem­hez, a nélkül hogy ez ideig tett befizetéseit vissza köve­telhetné." Mi a hivatalból nem lépünk ki, más egyházkerü­letbe vagy tartományba sem megyünk, s hogy befizeté­seinket nem folytathatjuk, azt a kényszer parancsolja, mi erővel szakíttatunk el a gyámoldától; mert két helyre fizetni képtelenek vagyunk ; a fentebbi alapszabályi pont e szerint mi ránk nem olvasható. Hogy a tanitók pén­zei a lelkészek pénzeivel összekeveredtek, mi arról nem tehetünk, egyébbiránt a közös pénzek közös kamataiból fizettettek mind a lelkész, mind a tanitó özvegy árvák ; de van is mindenkinek nyugtája arról, mennyit fizetett, e szerint a csomó könnyen megoldható, a nélkül, hogy azt elvágni kellene. Hogy a tanitók pénze már úgyis ki lett fizetve özvegyeiknek és árváiknak, az sem áll. Még eddig a kamat mindig elegendő volt az özvegyek és árvák nyugdíjazására; hát miből lett az ezrekre menő tekintélyes tőke? Bizony a befizetésekből. Az a tőke a lelkészek és tanitók közös vagyona, mely­től a tanítókat megfosztani igazságosan soha nem lehet, ezt belátják azok, kik a közbejött körülményeket nem kívánják a mi kárunkra és — saját javukra felhasználni. Hány tauitó-család van, kik már befizettek 100 vagy több forintot keservesen megszolgált csekély fizetésök­ből, s tették azt maguk és családjok érdekében, s pénz­űknek még fél krajcár hasznát sem vették. Most kérdem, el lehetne azt a pénzt tőlök tulajdonítani csak azért, mert a gyámoldától elhurcoltatnak ? Erőszakkal ta­lán, de igazságosan nem soha. Nézetem ez volna : mind azon tanítóknak, kik kö telezve vannak az országos nyugdíj-intézethez járulni s ennek folytán a gyámoldától elszakittatnak. — adja vissza a kerület befizetett pénzeiket kamat nélkül, s igy a gyámolda azon tanítókat és családjokat egyszer s min­denkorra elégítse ki. Ezt méltán kívánhatjuk, ezt meg­teszi más életbiztosító intézet is, ha az illető szegény­ség, vagy bármi okból fizetéseit teljesíteni nem birná. Visszakapták pénzeiket a komárom megyei ref. tanítók is. Igen méltányos- és igazságosnak látom azt, hogy vissza kapja pénzét az a család, melynek érdekében fizettetett, mely nélkülözött a miatt, de még semmi hasznát nem vette. Igy a gyámolda míg egyrészről az egyes családok­nak saját pénzük képében a végkielégítést megadja, más részről módot ád a szegény tanítóknak, hogy az országos nyugdíj-intézetbe a fizetéseket könnyebben tehessék, s ne legyen az rájok nézve ujabb gyötrelmek kútforrása. Ha a tanitók igy kilépnek, a gyámolda nem ve­szít semmit; mert az illetőknek csak saját pénzöket adja vissza kamat nélkül s aztán leveszi gondos kezeit rólok egyszer s mindenkorra. Én határtalanul bízom kerületünk szives gondosko­dásában, s hiszem, hogy annyi szegénységgel küzdő ta­nítót, kiket kedves hazájuk s imádva szeretett egyházuk teherrel gazdagon, de kenyérrel soványan látott el, nem fog megfosztani igazságos és keserves keresményétől, hanem a gyámoldából a mi igaz, azt megadja nekik, nem kívánva kerületi gyámoldáját olyan pénzzel gazdagítani, mely úgyszólván a „vérnek ára", hogy ne váljék sok családra nézve átokká az a gyámolda, mely hivatva volt nyugpénzek képében áldást hinteni rájok. *) A jó Isten áldása és szent békéje legyen velünk. NÉMETH PÉTER. *) Bátran merjük igérni — ismerve a dunántúli evang. egy­házkerületet, — hogy t. cikkiró ezen bizalmában nem fog csalatkozni. Mi a fennforgó ügyet a távolból nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy azon kerület és annak lelkészkara nem fog méltánytalan annál in­kább igazságtalan lenni a hozzá közel álló, vele egy téren munkálódó tanitói testület iránt ; s a midó'n közzeteszszük ezen cikket, teszszük ezt azért, hogy alkalmat nyujtsunk ezen aggodalmakna k mielőbbi eloszlatására. Szerk. T MLTW m^^mm Cserei Mihály ,,Parainesis"-e.*) Gróf Mikó Imre hagyatékának egyik nagybecsű darabját, mult századbeli napló irodalmunk egyik legér­tékesbjének egy részlét mutatom be e lapok olvasóinak. Nagyajtai id. Cserei Mihálynak, anyai ágon Mikó gróf ősének, 1733—48-ig sajátkezűleg irt naplója 235 sürüa irott lapra terjedő nagy negyedrétfí kötet, a szó szoros értelmében családi napló, s mint olyant a nemes gróf a leg­igazibb kegyelettel őrizte.**) A kötet a Csereicsalád ?zár­*) A L> után. **) E naplót a b. e. gróf sajtó alá akarta adni, de nemes szán­déka kivitelében megakadályozta halála. mazás-fájának leirásával kezdődik. „Truncus : Miklósvár­széki Baróti Cserei Balá's, bires vitéz ember, 'Sigmond császár és magyar királyi udvari szolgája volt, mikor anno 1393 az király Nicapolinál Bajazet török császár megverte." A napló gyöngye azonban a „Família G-enelogiájá"­ra következő és gyermekei tanulságára irott „Regulák", melyekben most az istenfélő keresztyén, majd az igazsá­gos ember, most a sokat tapasztalt és előrelátó atya, majd a nemes szivű emberbarát beszél azon a mester­kéletlen nyelven, mely leköti figyelmünket, s néhány percre azt hiszszük, hogy atyánk, vagy mentorunk szól hozzánk. E „Regulák" egy példányszerű parainesis, s ha ösz

Next

/
Oldalképek
Tartalom