Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-05 / 45. szám

felkölteni mely erős sziklaként megáll az élet viharai között és melyre egyedül építhető a szilárd keresz­tyén élet. Még egy igen becses függelékkel, a bibliai iratoknak rövid ismertetésével is találkozunk e könyvben. Itt szerző, a B a u r által megalapított t ü b i n g a i iskola álláspont­ján állván, a könyvek történelmi fölfogását tanítja majd nem egészen oly eredményny el, minőt Langhans könyvében találunk. 4 ) E szerint p. o. az Éneke k­éneke egyszerű szerelmi költeménynek neveztetik, mely csak azért vétetett fel a szt,-iratok közé, mivel azt hit­ték, hogy abban vallásos eszmék jelképiesen vannak ki­fejezve. A zsidóknál 30-dik éve előtt senkinek sem volt szabad e könyvet olvasni. Luther is ajánlja e szo­kást. Az új-testamentomból kiemeljük, hogy csak a g a­latabeliek, Korinthusbliek és rómabe­liekhez irt levelek egész bizonyossággal Páltól valók. „János evangyéliuma csak 150-ben, és János neve alatt létező jelenések azonban 68-ban K. u. írattak. Még e függelékben is igen előnyösen megkülöm­bözteti magát könyvünk Palmer vallástanától, mely a középtanodai alsóbb osztályokban még gyakran használta­tik, és melyben még a Timotheus-és T i t u s h o z, a tantisztaságot hangsúlyozó és a katholikus levelek még Pál apostolnak tulaj donittatnak. Ha e könyv tartalmilag tudományos alapon épült­nek mondható, úgy alakja is a paedagogika útmutatásainak megfelelő. A nehezebb definitiók magyarázatokkal ellát­tattak. Az idézett sz. Írásbeli helyek találólag, csak itt ott túlzott számban vannak kiválasztva. Még élénkebbé lett volna a tartalom, ha az egyes tanok előadásánál az egyház- és világtörténelemből több példára hivatkozás tör­tént volna, mint azt p. o. a 83, 100 és 113-dik §-nál találjuk. W y s Fr. 5 ) és Dr. M ö b i u s 6 ) tanfelügyelők ily példákban eléggé bebizonyították e közmondás igazsá­gát: longum est iter per praecepta, breve et efficax per exempla, Csiskó könyvét a jelzett osztályoknak melegen ajánlhatjuk azon szilárd meggyőződésből, hogy ily észszerű és tudományos vallástanítás által a vallásos közöny és a nihilistikus áramlatok ellen legsikeresebben lehet meg­küzdeni. WEBER SAMU. 4) Die h. Schrift, Leitfaden für den lleligionsunterricht an höhern Lehranstalten, wie auch zum Priwatgebrauch für denkende Christen. 5) Tugend- und Pflichtenlehre. e) Gute Kinder, brave Menschen. BELFÖLD. Czékus István superintendens úr kánonszerü egyházlá­togatása, szept. 23. okt. 2-ig, Csetnek felső völgyében. (Vége.) Másnap reggel 9 órakor hatalmas mozsár-dörgés és harangozás jelzé a főpásztor templomba indulását, melyet sok vendég, bányászok, presbyterek, s számos liivekből álló egész hosszú menet követett a templomig, mely előtt szintén egy, az elobbenihez hasonló szép diadalív volt felállítva. Az istenitisztelet végeztével az iskolás gyermekek vizsgája következett, melynek szép eredménye fölött, nagy megelégedését fejezte ki superintendens úr. Ezt az ifj. Bartholomaeidesz László csetneki lelkész által készített jegyzőkönyv tárgyalása követte, mely Jankó Miklós esp. h. felügyelő, Bartholomaeidesz László ales­peres, Hornbacher Frigyes világi, Pálovics Lajos egyh. dékán urak, mint esperességi, s Márton Rudolf, Mártins János egyh. felügyelő urak s a presbyterek, mint egyházi képviselők s más nagy számú hívek jelenlétében folyt le. Sajnos, hogy ezen egyháznak, mely egyike a leg­régiebbeknek, jelenleg lelkésze nem lévén, történetéből bővebb s kimerítőbb kivonatot nem kaphatánk. A levél­tárában levő régi okmányokban és könyvekben bizonnyal több történeti nevezetességű adat volna található. Az 1545-ik évben már mint rendes lelkészszel biró anyaegyház említtetik, s ez időben Rokfalva, N.-Szlabos és Fekete-Lehota, mint leány-egyházak voltak hozzá csatolva egész az 1612-ik évig, a midőn a két utóbbi el­vált s két külön önálló egyházzá alakult. Ez is, mint Gecelfalva azon ritka szerencsében részesült, hogy valláa­gyakorlatában nem háboríttatott, úgy hogy 1711-től 1783-ig még a murányvölgyi egyházakból is, s kivált Jóls vá­rói ide jártak nyilvános istenitiszteletöket végezni a val­lási jogaiktól megfosztott hivek. Régi szabású temploma hihetőleg a hussiták idejé­ből való, noha sok változáson ment keresztül. Hogy ezen egyházban mily nagy vallásos buzgóság honolt, azt mu­tatják ama több rendbeli jótékony alapítványok, melyek­kel ez egyház rendelkezik. Van a karénekesek gyámo­litására, szegény iskolás gyermekek könyveinek megszer­zésére, a torony fedélzetének fentartására s több ily célra egyesek által tett alapítványa. A lelkek száma 557 és pedig 246 fi, 311 nőnemű, a bányamivelő népnél rendesen nagyobb számú a nőnem, a bányászférfiak gyakoribb halálozása következtében, a mult évben született 37, meghalt 26. Az ebéd végeztével, mely Marton Rudolf úr ba­rátságos házában vígan s kedélyes és korszerű társalgás és felköszöntések közt folyt le, a rokfalvai leányház láto­gatására indult superintendens úr a fent nevezett képvi­selőkkel együtt, hol az egyháziasságnak és vallási buz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom