Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-29 / 44. szám

tanügy haladását gátló okokat, mert „a hiba megismerése fél megjobbulás" s ha ismerjük a veszélyes akadályokat, könyebben elháríthatjuk ama kenetlen kerekű szekér útjából, ha akarjuk, pedig ezt akarnunk kell! Nem szabad azt mondanunk, mit F. J. úr mond: így a dolgok olyatén állásában, midőn még azzal sem vagyunk tisztában : mik hát a valódi okok, melyek miatt a népnevelésre vonatkozó országos törvények, egyházkerületi s megyei határozatok sikeretlenek maradnak : kevés a remény !" már t. i. az akadályok elhárításához. Mert épeu a kevés remény nem ad elég erőt türelemre, kitartásra, melyekre pedig mulhatlan szüksége van annak, ki útjából akadályokat akar elhárítani. A hadvezér ha előre kétségbe vonja a győzelmet: aligha fog győzni! Baj az is, ha ama szekér kereke kenetlen, da hát e bajon segiteni lehet és kell is : meg kell kenni, még pedig egy kis erélyességgel, jóakarattal és az országos uépiskolai törvény olajával! Ennyiféle kenőcs azt hiszem használ annyit, hogy ama szekér megindulhat, sőt haladhat is előre. F. J. úr az általam felemlített négy okon kivül említ egyet, mely — szerinte — leghatalmasabb akadálya a tanügy haladásának, s ez : „a szegénység." Azt mondja, hogy : „mihelyt ez kieresztené vaskarjai közül a szüléket : kényszerítés nélkül is, lelkészük buzditására örömest vinnék gyeilnekeiket az iskolába." Nem állítom, hogy ez nem akadálya az iskoláztatásnak, de nem oly nagy mértékben, mind F. J. úr hiszi. Ismerek egyházakat, hol szintén vannak vagyonos és szegény családok, mint a kis egyházban, melyet F. J. úr említ, és még is van téli és nyári iskola ; a tankötelesek feljárnak pontosan, a szegények épen úgy mind a gazdagok. Tudok rá esetet, mikor nem a szegény, hanem a vagyonosabb családapa mondta ezt: „az én gyermekemből nem parancsol senki, akkor küldöm iskolába, mikor akarom!" Azért nem olyan rosz az az általam említett: „muszáj" argumentum, mint F. J. úr állitja; sőt használata a dölyfös rosszakarat, vagy hanyagság ellenében nagyon is helyén van! Belátta ezt a törvényhozás, azért lett megalkotva az országos népiskolai törvény, azért lett megszabva a büntetés az engedélynélküli mulasztásokra nézve. De : „nincs szabály kivétel nélkül" ! Vannak esetek, mikor a tanköteles gyermek alapos ok miatt épen nem mehet iskolába. Már akkor kinek jutna eszébe büntetést alkalmazni? A „muszáj "-nak hát csak ott lehet és van helye, hol hanyagság vagy rossz akarat idézi elő a mulasztást, melyet az elnézés nem hogy megszüntetne, sőt gyakoribbá tesz. Ha azt mondjuk, mit F. J. úr állit, hogy a szegény vagy több gyermekkel biró szüléknek szükségük van otthon a nagyobb gyermekekre, marhalegeltetés, vagy a kisebb gyermekekrei felügyelés végett s ezt mentségül elfogadjuk : akkor tessék elhinni, üresek lesznek népiskoláink ! Mert melyik szüle ne vehetné hasznát otthon gyermekének ? Hasznát veheti bizony nem csak a szegényebb, hanem a vagyonosabb is. S ha majd azt látja, hogy oly könnyen veszik az iskoláztatást, az a vagyonosabb szüle is csak akkor fogja iskolába küldeni gyermekét, mikor épen nem veheti hasznát otthon. Hanem így ne a tanitót vonjuk ám kérdőre, ha rosz iskolája lesz ! Igy hiába a legjobb tanterv, mert nem lesz kinek tanitani s még a leghanyagabb tanitó is alapos kifogásul hozhatja fel: tanitanék én szívesen, de ha nem járnak fel a tankötelesek ! Ismétlem: „nincs szabály kivétel nélkül." Tudom, hogy vannak jobb gondolkozású szülék, kik nem teszik azt, mit az F. J. ú»' által felemlített szüle tesz, hogy : „inkább feláldozza a jelenért a jövőt s elveszi gyermekét az iskolától pesztonkának," sőt belátva azt, hogy gyermekeik jövőjét kockáztatni nem szabad, önként vagy legfölebb a lelkész jóakaratú felszólítására elküldik őket iskolába; de a nagyobb rész (vagy ha épen a kisebb rész is) tessék elhinni sem önként, sem szép szóra nem küldi el; nem legalább addig, míg a nyomtatáson, vetésen, krumpli- és kukoricaszedésen át nem esett. Már most, az iskolai évnek szeptember elsején tör'vényszerűleg kezdődni kell, és ha — mint a jelen évben is — az említett többféle munka eltart október közepéig : másfél hónapi szorgalom idő oda van ! Pótolhatja-e azt a tanitó ? Vagy mit tesz akkor, ha a tankötelesek fele szeptember elején, fele pedig október közepén megy fél iskolába? Talán az elsőbbekkel várjon? Vagy haladjon és majd akkor s addig henyéltessen velők, ha majd az október közepén feljövök is elérnek oda, a meddig az elsőbbekkel haladt ? Vagy ha F. J. úr szerint minden kényszerítést mellőzve, a szülék tetszésére bízva egyenkiut szállingóznak fel a tankötelesek, mit tesz akkor a tanitó ? Lehet-e í^y rendszeresen, a megkívántató logikai folytonossággal eltanitani a tantárgyakat? . . . Higyje meg F. J. úr, az a szép szó, csak az okosabb gondolkozású szüléknél használ, kik annak idejében szintén szorgalmasan feljártak iskolába; de vannak ám olyanok is, kiknél a szép szó, csak falra hányt borsó, mint szokták mondani. Ez utóbbiak közé véleményem szerint azok tartoznak, kiket szüléik sem járattak kellőleg iskolába. Ezek nem szoktak törődni gyermekeik jövőjével, gondolván hogy majd csak megélnek valahogy, mint szüleik. Az ily hanyag vagy roszakaratú szüléket máiépen nem árt, sőt kell is a törvény szigorával hajtani oda, hogy gyermekeik jövőjét ne áldozzák fel a jelenért, hanem járassák őket iskolába s ne szaporítsák idővel azok is majd a tudatlan s roszakaratú szülék számát! A mi a szükséges tankönyveket illeti, most is azt állitom, vegyék meg az egyházak gondnokai s osszák ki a tankötelesek közt mindjárt az iskolai év elején, hogy a tanitó azonnal megkezdhesse a kötelezett tantárgyak tanítását. „De ki fogja az árát beszedni?" kérdi F. J. úr. Az, a kinek érdekében áll: a gondnok. A fizetésképtelen szegények gyermekei pedig kapjanak tankönyveket ingyen! Ez lesz aztán a valódi szép szó, mit