Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-10-01 / 40. szám
szinte mngkivánják hogy a lelkipásztor ép úgy véghez vigye az aljasságot, csalást, pénzért, mint a proconsulok, s más egyebek s ha nem teszi, vagy pláne erélyesen lép fel, vagy utasítja visza, az alattomoskodás minden nemei elővétetnek, a rosz akarat bosszút keres, s elébb utóbb a lelkész issza meg a keserű levet ! Akárhány példát hozhatunk fel ismét. Volt egyházamnak egy rég időktől fogva elhanyagolt szőlleje, az adó, munkáltatás három annyira ment mint a termés, én tehát azt határoztattam a presbyteriumban, hogy a szőllőt el keli adni s más hasznosabb fekvőséget venni helyette. Az egyházmegye az eladást megengedte azzal a kikötéssel, hogy más hasznosabb fekvőség vételéig a vételár takarékpénztárba helyezendő. Hej ! ha tudta volna az én jó egyházmegyém, minő keserű labdacsokat készített e kikötéssel! Az árverés megtörtént. A falu házánál' azonban — miután az áldomást keményen megitták volna — azt határozták, hogy a vevő a vételárt magánál tarthatja kamatra, és ez történt azért, mert a vevő 6 hold földet szándékozott megvenni mástól, ennek az árát pedig ki kellett fizetni, ha pedig az egyháznak fizet, úgy amarra nem kerül pénze. Én mind ebből semmit se tudtam. Egyszer a gondnokot felszóllitom : hozza el a takaréktári könyvecskét, szeretném látni. Akkor sült ki a turpisság! Nem mondom el minő erőfeszitésembe került a tractus határozatának érvényt szerezni, s a pénzt takaréktárba betetetni , elég az hozzá, hogy a ki csak nyelvét mozgathatta, mind ellenem zúdult, végre is nekem csak egy nyelvem volt, kénytelen kelletlen elő kellett venni a kézzel fogható argumentumot, úgy miként az egyszeri komáromi superintendens Pálfi recommendálta a ráckevi superiutendens Simándinak a renitens külső - somogyi ecclésiákat: „Tuque vero hos refractarios Bassarum Begorumque scutiea verbera. donec opacum ipsis dehiscat baratrum." Ez használt, s a tractus Ítélete végrehajtatott. Rájöttem később, hogy honnét származik ez a felsőbbség rendeleteivel való nem törődés. Kemény 50 frt. büntetéssel fenyegetődző rendeletet kap a falusi biró a szolgabirótól, épen akkor olvassák midőn oda meutem, az igaz, hogy már a délesti órákon voltak akkor, s a pocakos biró úgy vágta az asztal aiá a szolgabírói kemény rendeletet az egész tanács jelenlétében, hogy én szinte elszörnyüködtem bele, s midőn komolyan helytelenitém, egész naivul azt felelték, hogy jött már ennél mérgesebb is, azzal is igy tettek, még se következett belőle semmiféle villontzia, a kis birák épen fris bort hoztak, s ment az ivás tovább! Tessék akárkinek ilyenkor prédikálni! Ugy hiszem, mindenki előtt ismeretes hogy népünk mennyire irtózik a stemplitől, most különösen, midőn a családi értesítőkön minden anyakönyvi adatra egy-egy 50 kros kell! Ennek is a pap az oka! hiába mutatja elő a pap a „fizetési meghagyást" a melyen 53 mog 7 meg 18 frt büntetést róttak rá 5 a perhajhászó prókátorok beleverték már a nép fejébe — persze hogy a stempli árát nem ők tehetik el — hogy egy darab 50 kros is elég az egészre, ezzel csak a papok nyúzzák a szegény embert. Probatum est. Két — ilyen jó lelkiisméretű ügyvédet feljelentettem már a „Kamrának". Úgy látszik igaz a magyar példabeszéd az egyik varjúról meg a már sik varjúról! Egyszer — a tolvajságukról hires X-iek szőllőhegyén kérdeztem, miként van az, hogy az X-i ember olyan hirtelen kitisztázza magát minden vád alól ? egy öreg — alkalmasint kiérdemült tolvaj — megfelelt. Az X-i ember — úgymond — tudja a módját. Először mindig az urak számára kell lopni, akkor aztán ha az embert egy-két évre be is csukják, rá teszi a többi bőven! Tessék prédikálni az ily elszemtelcniilt erkölcstelenségnek ! A humanismust — mely ujabb törvényeinken átleng, annyira kitudják aknázni népeink, — természetesen, némely gaz prókátorok segélyével, hogy nyilvánosan bevallott bűntény elpalástoltatik, a kárvallottnak kára nem téríttetik meg, sőt büntetést szenved ! Itt a példa: egy szegény kovács mestertől két cégéres tolvaj disznóhúst lopott, a hust egy parázna menyecskénél megtalálták, a tolvajokra rálestek, midőn este enni oda mentek, megfogták s kivallatták őket, — igaz hogy egy két érezhető argumentummal értésükre adták, hogy az asszony mindent megvallott, tehát hiába is tagadják, azok is bevallottak mindent. Mikor a járásbírósághoz bevitték őket, prókátort fogadtak, s azután azt vallották,, hogy ők az egész hús históriáról nem tudnak semmit, otthon csak azért vállalták el, mert iszonyatos képen agyon kínozták őket. A járásbiró — bőven ismervén már a tolvajokat — elitélte őket, a prókátor fellebbezett, itt a tolvajok felmentettek, ekkor meg a szegény káros felebbezett, itt is a tolvajok mentettek fel, s ekkor még ők akartak becsületsértési pert indíttatni a káros ellen, a község — egyiknek atyja és nagybátyja, másiknak ipja és sógora esküdtek lévén — ki is adta nekik a jó erkölcsi" bizonyítványt, hanem mikor aláirás végett a paphoz vitték volna, a papban volt annyi erkölcsi erő, hogy a bizonyítványt széttépte s a tolvajokat pálcával verte ki szobájából. Hajh! milyen országgyűlés folyt osztán a korcsmában, kovács- és bognár műhelyben ! Egy másik tolvaj — ki arról volt faluszerte ismeretes, hogy délig aludt, délután a korcsmában ivott, éjjel pedig lopott, minden istenáldotta nap — 22 tyúkot zsákra szedett már N. tyúkóllában. Éjfél körül volt az idő, az ebek ugatására felébredt a gazda, s kimenvén észrevette, hogy az ól-ajtó fel van törve, s bent ugyancsak nagy zavar van. Lesbe állt, s midőn a tolvaj a telt zsákot hozta ki, N. egy nagy fustélylval fejbe vágta, a tolvaj elszaladt, de a kalapja ott maradt. A tolvaj hajnalra már a városban volt két más tol vaj társával, s prókátort fogadván, beadta a panaszt, hogy N. ő neki régi haragosa s az este, midőn a szőlőből jött haza N. rálesett s orozva leütötte, bizonyság volt kettő, mire N. a kalappal megjelent nem is sokat teketóriáztak vele, hanem becsukták 79*