Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-24 / 39. szám

NECROLOG. Nagy József, karcsai ref. lelkész emlékezete. Nagy József, kinek emlékére óhajtjuk szentelni az alábbi néhány sort, a karcsai kis és szegény gyülekezet lelkipásztora volt, s így hivatalánál fogva ugyan szűk határok közé volt szoritva tevékenysége ; de azért elhunytát nemcsak gyülekezete gyászolja, hanem gyászolja a protestáns egyházi irodalom és az egyházi közélet is. Azon embernek, — ki túlságos szerénysége miatt életében nem részesült elismerésben vagy legalább nem részesült oly általános elismerésben, a minő érdemeinél fo gva méltán megillette volna, — tegyük legalább koporsójára azon babérkoszorút, melynek, míg élt, halántékát kellett volna öveznie. Nagy József, mint egyénnek természete szerény, mint irónak és egyházi férfinak mnnkássága csöndes és zajtalan volt. O a közügyekben dolgozott azért, mert dolgozni szeretett, s irt azért, mert képzettségénél, széles körű ismereteinél fogva hivatva érezte magát az irásra ; de mindezt a világért sem azért tette, hogy nevét emlegessék vagy épen hogy érdemeit magasztalják. Az egyházi közélet terén előbb mint az alsó-zempléni egyházmegye jegyzője, később mint bölcs tanácsbiró s az egyházkerületi lelkészvizsgáló küldöttség rendes tagja, számos éveken keresztül, a leglelkiismeretesebben s a legnagyobb buzgalommal működött. Mint irónak érdemei még nagyobbak. Számos értekezés jelent meg tőle a „Sárospataki Füzetek" és a mi lapunkban. Lapunk szerkesztője és e sorok irója, — ki a .^Prot. Egyh. és Isk. Lap" nál jódarabb ideig vitte a segédszerkesztői teendőket, — örömmel bontá föl, mindig azon sárga, durva papirosra irt, szegényesen kiállított leveleket, melyek Karcsáról érkeztek a szerkesztőséghez cimezve. E levelek kíséretében kaptuk azon, nagyobbára philosophiai tárgyú cikkeket, melyeknek tartalmuk míg egyrészről széles olvasottságról, alapos tanulmányról tettek tanúbizonyságot, másrészről elmélkedésre inditák az embert a sors szeszélyessége fölött. Nem igazságtalanság-e a sors részéről egy embert, kinek valóságos szenvedélye a tanulás és tanulmányozás, — megfosztani mindazon segédeszközöktől, amelyekre okvetlenül szüksége volna tanulmányozása közben ! ? A szerény kis papság jövedelme teljességgel nem volt elégséges ama segédeszközök megszerzésére. Ezen csekély jövedelemből; — amint nem egyszer panaszlá nekünk öreg barátunk, — nem hogy az ujabb szakmunkákat megszerezhette volna magának, de abból még csak tisztességes fehér irópapirosra és tintára sem telt Es dacára ennek, Nagy József bámulásraméltó erőfeszítéssel, képes volt magát a tudományok színvonalán fentartani. Olvassa el bárki lapunk mult évi folyamának 34-dik számában megjelent értekezését, — amely utolsó, nyomtatásban megjelent műve volt, — s meg fog róla győződni, hogy a karcsai paplakon ismerték nem csak a régi classicusokat, de a tudomány ujabb corifeusait is. Hogy Nagy József, a maga szerény anyagi helyzetében, nagy áldozatokkal jutott pl. Biichner, vagy Darvin, vagy Huxley munkáihoz, az kérdést sem szenved ; de ép azon körülmény, hogy áldozatokat kellett hoznia a célból, hogy tudományszomját kielégíthesse : megkettőzteti részünkről iványában az elismerést. Fenebb emiitettük, hogy a megboldogult maga volt a megtestesült szerénység. Természetes tehát, hogy életpályája sem volt oly érdekes és változatos, mint azon egyéneké, kiknél a tevékenység nem öncél, hanem a dicsőség eszköze. Született 1811-ben május 22-kén Szomotoron. Atyja szomotori lelkész volt, anyja Kövi Erzsébet. Iskoláit 1817-ben kezdette a sárospataki főiskolában, s hat gymnásiumi osztályt itt végzet. Azután szepesmegyébe, a lőcsei gymnasiumba ment a német nyelv elsajátítása végett. Lőcséről, az akadémiai tanfolyamot végzendő, ismét Patakra jött. Itt érte azon kitüntetés, hogy a gr. Yay Ádám családjánál mint nevelő működhetett. Tanulói pályáját 1835-ben bevégezvén, a külföldi egyetemeket látogatta meg, két évet időzvén a bécsi egyetemen. Lelke egész hevével a lelkészi pályán csüggvén, derék patrónusának gr. Vay Ábrahámnak azon ajánlatát, hogy egy, az egyházinál jövedelmezőbb s neki fölajánlott világi hivatalt foglaljon el, visszautasította. Atyjához jött tehát Szomotorra segédlelkészi minőségben, mely állomását két év múlva rendes lelkészi hivatallal cserélte föl. Házasságra lépett 1838-dik évi dec. 10-kén, Horkay Péter, azon időbeli tiszanánai lelkész és egyházkerületi főjegyző leányával Horkay Judittal, kivel 37 évet meghaladott családi élete boldog és nyugodt volt A karcsai ref. egyház 1863 óta birta lelkészül a boldogultat, kinek érdemei ezen egyház körül is felejthetetlenek lesznek. Nem is említve azt, — ami tekintve a karcsai, leginkább bérletök után élő egyháztagok szegénységét, nem csekély fáradságába és buzgalmába került, — hogy t. i. a tűz által elpusztított parochiális és iskolai épületeket újra építtette : az Árpádkori híres műremeknek, a templomnak restaurálása körül is sokat tett. A restaurálásra pedig annál nagyobb szükség volt, mert az 1873-diki tűzvész a templomot is részben elhamvasztá. Lapunk 1873-dik évfolyamának 43-dik számában a megboldogult a prot.-egyház híveinek áldozatkészségéhez folyamodott a templom helyreállítási költségeinek legalább részbeni fedezése végett; de e felhívásnak — lapunk akkori adakozási rovatából ítélve — aligha lett valami eredménye, úgy hogy a szegény karcsaiak valószínűleg kénytelenek voltak saját erejökből megkezdeni 1 a költséges építkezést.