Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-09-17 / 38. szám
catholicismus szerint a legszükségesebb dolog a sakramentumokban való külső egyesülés az egyházzal, a rnethodismus szerint pedig legszükségesebb dolog az érzelemben való benső egyesülés a szent lélekkel. 10. §. A hit-párt a vallásban. Amig az egyházi cselekvények gyakorlásának pártja és a moralisták a keresztyénség lényegét a cselekvésben, az emotionalismus pedig az érzelemben helyezé, — addig az orthodoxia valami értelmi dologban helyezi azt, mit aztán hitnek nevez el. A keresztyénség minden felekezete tényleg a hitet tartja a keresztyén élet alapjának ; azonban amig némelyek lényegileg puszta értelmi cselekvést, addig mások lényegileg a megindulás tényét, — s ismét mások az akarat nyilatkozatát tekintik annak. Az orthodoxia a keresztyén élet alapjául, ennek állagát illetőleg, a hitnek benső látását, vagyis szellemi valóságokra való benső nézés cselekvényét ismeri el. Néha ezt a szellemi dolgok létesítő érzékének nevezik. Az igazság látását azonban, az egyházban levő orthodox párt minden esetben a vallás kezdetének és alapjának tartja. Az igazság igéje által üdvözülünk ; igének neveztetik maga az üdvözitő is, akiben való hivés az örök életet képezi. Szabad-szelleműleg azt vitatják, hogy a keresztyén közötti lényeges külünbségnek a Krisztus látásában vagy nem látásában kell állani. Az első lépés a vallásos életben mindenkor az igazságra való nézésben áll. 11. §. Az orthodoxia eszméjének igazsága. — Megengedve tehát, minek állításában az egyházban levő mindezen rendszerek és pártok megegyeznek, hogy minden keresztyén állapot s minden keresztyén tapasztalat alapja mindenkor a hitnek valamely cselekvése, — kérdjük : melyik a leglényegesebb elem a hitben, vajon az akarat-é, vagy az értelem, avagy az érzelem? Vajon a hitnek cselekvése főként az akaratnak cselekvése-é, vagy tán bizonyos meghatározás, — vagy pedig szeretetteljes vágy, avagy a tudalom bizonyos állapota s az igazságra való nézés? Tegyük fel, hogy a szeretet állapotának nevezzük, és pedig azért, mert a javulásra a legfőbb szükségességű dolog a javulást óhajtani. A jóságra való törekvést — mondhatná valaki — valamely egyébnek kell megelőznie. De mi tesz bennünket a jóság után vágyódókká, ha már óhajtjuk azt ? Mi fogja létre hozni ama vágyódást, ha az nem létezik ? Erre csak az lehet az egyedüli válasz, hogy az igazság belátása. Bármi mutatja is nekünk a jóság szépségeit s a bűnnek rútságát, az igazság látásának, isten szentsége és isten könyörületessége látásának, a törvény és az evangyéliom látásának kell előbb megjönnie, hogy ezen vágyódást bennünk fölébreszsze. Vagy tegyük íel, hogy valaki azt mondaná, miszerint a hitben lényeges dolog a tevékeny elem, mivel az aláveti magát isten törvényének, bizalmat helyez az ő segedelmében, — az igazsággal megegyez, a szivet a szent lélek előtt kitárja, — melyek mind az akaratnak öneltökélései. Erre azt kell felelnünk, hogy : igaz ; csakhogy ezen eltökélések soha sem történnek meg, ha csak nem látjuk előbb istennek akaratját, melynek alávetjük magunkat, — ha csak nem látjuk isten üdvözitő kegyelmét, melyre támaszkodhatunk, ha csak nem tudjuk, hogy létezik oly igazság, amelyhez eljuthatunk, ha csak nem tudjuk, hogy van szent lélek, hogy annak kitöltetéséért könyöröghessünk. Ugy hogy, általában véve azt mondhatjuk, hogy az orthodoxiának igaza van, midőn az igazságnak benső látását a keresztyén életnek, minden keresztyén állapotnak, cselekvésnek vagy tapasztalatnak kiindulási pontjává teszi. Minden emberi jóság isten jóságának visszatükrözése; s az isteni szentség, igazság és szépség látásában találja fel eredetét. Ez az orthodoxiának alapeszméje, s ebben az orthodoxianak igaza is van. Azonban erre nézve nem elég azt mondani, hogy az embernek ösztönszerű vágyódása van a jóság után, mely előre érezteti vele istent, még mielőtt megtalálná őt. Mert avagy micsoda ezen benső ösztön magában véve, mihelyest egyszer el kezd működni, hanem ha istennek szava, amely a lélekben megszólal, az isteni igazságnak némi csillámát mutatván fel előtte? A lélek ama vágyódását olyas valaminek látása vagy ismerete költheti fel, mi jobb annál, mint amivel az ember bir, vagy — mint a minő ő maga. Következőleg ismét azt mondjuk, hogy az igazságnak látása, az, mi a lelket üdföziti és benne előszőr jobb életet teremt. Ha a keresztyénséget csakis merc engedelmességgé ! teszszük, utoljára valami nyomasztó alakká változtatjuk. Ha úgy tekintjük, mint lényegileg érzelmi tapasztalatot, azzal erkölcsi jellegét rontjuk le, mert az érzelem szenvedőleges és vak is ; mig az erkölcsiség mivolta annak szabad megválasztásában áll, amit helyesnek látunk. Ecclesiasticismus és emotionalismus mindketten a keresz| tyénség erkölcstelenítésére vezetnek. Elvonják a keresztyénségtől az erkölcsi szabadság elemét, vagy az egyház tekintélye, vagy a mysticus kegyesség érdekében. Ennélfogva a keresztyénségnek az igazság alakjában megujulva kell megjelennie, hogy megtisztitsa a lélek légkörét és megújítsa a társadalom erkölcsi életét. Igy jött létre a protestantismus, hogy az Ízetlenné vált egyháznak savát megadja. Az ecclesiasticismus azon jóhiszemű nevelési törekvése által, mely szerint szigorú fegyelmezéssel igyekvék az embereket tökéletességre szoktatni, annyira elnyomta az igazságnak egyéni szeretetét, hogy a vallás tartalom nélküli üres formasággá változott. A iesuitismus eltörölte a külömbséget, mely van a jó és rosz közt magában véve, s a jót az intentiótól tette függővé; vagyis azt teljesen subjectivvá tette. A lutheri reformáció a vallást illetőleg az értelem fölébredése volt, ez volt az, mely a beleegyezés helyett istennek benső látását hirdeté. A reformáció a XVI-ik század szükségeihez illő elragadtatással ujitá fel Jézus eme szavait: „Ebben áll az örök élet, hogy ismerjenek téged az egyedüli igaz istent és Jézus Krisztust, akit te küldöttéi." (Jan. ev. 17. 3.) A protestantismusnak e szavakban teljesen elegendő védelme van. A lélek kiáltó