Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-06 / 32. szám

A temetés a szeretve tisztelt férfihoz méltó ünnepélyeséggel fényes és nagy közönség részvéte mellett folyt le. A két protestáDS egyház főpapjai közül megjelentek Szeberényi Gusztáv, Ivarsay Sándor, Czékus István, Kun Bertalan súperintendensek, ezeken kivül számos esperesek és közlelkészek. Más felekezetiek közül ott voltak S c h w e n t n e r, R á t h és Rómer kath. apátok, Magyar jevics budai gör. nem egyesült lelkész. Világi kitűnőségek közül ott láttuk Péchy Tamás, Szende Béla, Perezel Béla minisztereket, Tanárky Gedeon, Kemény Gábor államtitkárokat. A fővárosi hatóság részéről Ráth Károly főpolgármester, Kammermayer Károly polgármester és Gerlóozy Károly alpolgármester és számos fővárosi biz. tag jelent meg. A holt idényhez mérve nagy számmal voltak képviselve az akadémia és a Kisfaludy-társaság ott voltak Pataky Ferencz, Fogarassy János, Szász Károly, Gönczi Pál, Hunfalvi János, Gyulai Pál, Ballagi Mór, Fraknói Vilmos, Tóth Lőrincz, Kerkápolyi Károly, Stoczek József, Zichy Antal, Vadnay Károly. — Jóval öt óra előtt a Deák-Ferencztér el volt lepve temérdek közönséggel; ennek egy része pontban öt órakor a templomba özönlött, mely ez alkalomra feketével volt bevonva. Az oltár előtt álló ravatalon feküdt a pompás érckoporsó koszorúkkal tele rakva. A ravatal körül fáklyás hajdúk és a temetkezési-egylet díszszolgái képeztek sorfalakat. Az első gyászbeszédet, mely alább olvasható, Szeberényi Gusztáv, bányakerületi superintendens úr mondta el oly hangon, melyen meghallatszott a szív mély megindulása. Utána D o 1 eschál Sá'ndor, a helybeli német ev. egyház lelkésze mondott emelkedett hangú beszédet német nyelven. A beszédek végeztével megzendült a gyászdal és ennek hangjai mellett kivonult a közönség. Erre megindult a nagyszerű gyászmenet a kerepes-úti temető felé ; elől számos egyesület zászlóikkal, azok közt a prot. árvaház fiú- és leány növendékei, mely lítóbbiak gyászba voltak öltözve, azután mentek az egyházférfiak 5 következtek a küldöttségek, köztük Orosháza küldöttei, kiknek egyik tagja (Vári Kovács János) egy maroknyi földet hozott magával, hogy a szülőföld pora is vegyüljön a dícsőültnek sírhantjai közé. Jött azután a hatlovas gyászkocsi, melyet a megdicsőültnek családja és a tisztelettevők beláthatatlan sora követé a temetőbe, hol Bach át Dániel, a helybeli tótajkú ev. egyház lelkésze mondott megható búcsúztatót a feledhetetlen főpásztor felett. És azzal az elhunyt jelesnek porhüvelye átadatott az örök nyugalomnak. Béke lengjen felette ! Ft. Szeberényi Gusztáv bánya-kerületi evang. superintendens gyászbeszéde. Hallgassátok meg azon szent igéket, melyeket e gyász-istentisztelet alkalmára alapigékül választottani s melyek találtatnak Pál apostol korintliusi 1. levele XIV. 12. versében: „Azonképen ti is, mivelhogy a lelki ajándékokat kívánjátok, az anyaszentegyháznak épületére igyekezzetek, hogy azokban nevekedjetek". Az előző fejezetben, szomorú halotti gyülekezet, a nagy apostol a különféle lelki ajándékokról értekezik ; elősorolván azokat, nagy beesőket mutogatja; végre a mindnyájunk előtt ismeretes XIII. fejezetben minden adományok koronájaként a szeretetet dicsőíti. Hogy azonban ezen általa jellemzett szeretet egyéb lelki ajándékokkal hogyan egyeztetendő, mikép alkalmazandó s mire legkivált fordítandó, azt a fenidézett versben akkép "fejezi ki, hogy tehát amaz ajándékok együttesen az anyaszentegyház épületére használtassanak. Szándékosan nem érintettem bekezdőül az alkalmat, melyből kifolyólag tisztem legnehezebb kötelmét végzendő | vagyok. Hisz magam is inkább némán keseregnék! S . mégis szólanom kell, kimondanom azt, mi mindnyájunk I keblét mély bánattal tölti el, mióta közhírré lett, hogy Székács József nincs többé! A mindenható ugyan előkészítgetett e nagy veszteségre az által, hogy súlyos és hosszantartó keresztet bocsátott hű szolgájára ; mindazonáltal megrendült keblünk, midőn valósággá lett, hogy azon szellem, mely szerte e hazában világított, azon elme, mely számtalanokat vezérelt az üdv útján, azon ajk, melyen oly sokan és sokáig meghatottan csüngtek mint tanyítványai — mind, mind az elköltözött, kibontakozott szeretett övéi hű köréből, elnémult, eltűnt örökre. 0 nincs többé, kire méltán büszkék valánk. Lettint egyházunk egyik fény csillaga. Azon tisztes alak, azon méltóságos ténykedés, azon rendkívüli ékesszólás, szellemi fenség, nagyság, hatálom — mindaz egy szűk ko| porsó keretébe zárva ! Mily parányiak vagyunk mi, halandók ! — Árván maradt az evang. magyar egyház, mely általa a legese-1 kélyebb kezdetlegességből tekintélyes .egyházzá vált; árván a bánya- kerület , melynek főpásztori gondjait 12 éven át kitűnően hordozta; árván ev. egyház, az egyetem, melynek erős oszlopa volt ; árván a tisztes család, melynek hőn szerető atyja, nemtoje, mindene volt. Ez valóság, szomorú, sújtó valóság ! s nekünk, kik a | prófétától tudj uk, hogy az istennek gondviselései nem olyanok mint a miéink, s útjai nem olyanok mint a mi ú t a i n k, meg kell az ily veszteséggel szemben nyugodnunk s ott keresnünk enyhet, a hol az egyedül található, t. i. a Krisztusi hit- és reményben. Mindnyájan jól tudjuk, hogy az, ki tőlünk imént elköltözött, nem csupán a miénk volt, az evang. felekezeté, hanem az országé, a nemzeté, mint egyik legkitűnőbb, legkiválóbb férfia ; mint ilyenről szólni hivatottabbak dolga és feladata. Ez alkalommal csak mint egyházunk tagjáról akarunk róla megemlékezni, s hivatalos állásomból kifolyólag, nekem jutott részemül e szomorú feladat teljesítése. S midőn erre fölhivástok folytán vál-Reforuijíus