Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-30 / 31. szám

991 992 Szívrázó volt a jelenet, midőn a bús temetés napon j jul. 12-én az élte erejében levő férfiút nyolc gyermeknek atyját, a vigasztalhatatlan özvegy nő s neveletlen gyermekek szívet tépő siralma közt, a lelkész lak udvarán kitéve láttuk a koporsó szomorú szemfedele alatt. Ott álltam osztozva a család bánatában, míg könnyem százak könnyével össze folyt, lelkem reszketve kérdezé „miért vevéd el őt Uram ilyen k o r á n ilyen v á„ ratlanúl? Miért? Az özvegy nő síró jaj szavában, az árva gyermekek zokogásában, a harangok bús kongásában mindenütt hallám-e szót . . . miért? Gyász temetésén a boldogultnak a közfájdal- ! mat t. L á g 1 e r György úr tolmácsolá érzelem-teljes jeles egyházi beszédében megvilágosítván az elhunyt nemes erényeit, melyek Őt egyházmegyéjében ( úgy mint gyülekezetében a köztiszteltetés színvonaláig emelték, s emlékét örökítik s fenntartják akkor is: ha sírkeresztjét ledönti az idő, ha sírhalma majdan beszakad. T. Blajza János úrtól a háznál, T. Pelárgus János úr által a temetőben mondott gyászbeszéd s ima, a mint mély érzelemmel mondva lettek, oly mélyen érinték lelkünk fájó húrjait, s egyesült imánk az imádkozókkal: legyenek áldottak annak porai, ki annyi áldást terjesztett s árasztott környezetében, legyen áldott annak emléke, ki egyházmegyéje, gyülekezete, családja, baráti emlékére olyan jogosult. A temetés szomorú napján nemcsak a zalai evang. egyházmegye összes lelkészi és tanitói testülete, de a vidék értelmisége, s a közeli reformált testvérgyulekezetek lelkészei nemes megjelenésük által kétségbevonhatatlanúl jelezték, hogy a sírba tért a köz tiszte 1-tetésnek méltó tárgya volt. Eősze István a szó mélyebb s magasztosabb értelmében valódi pap volt. Alkotó szelleme, rendező kezei behatottak az egyes családok beléletébc ; — s míg ma sok lelkész mint hálátlant s eredménytelent miveletlenül hagyja a belmissio terét, ő épen e téren, a b e 1-missio terén magasult ki a jelenkor lelkészei között, kik közül sokan hiszik: miszerint a templomi szent beszéd bevégzésével bevégződött a lelkészi működési tér is. 0 alkotott, teremtett, v ezet ett, irány t adott minden téren. Határozott, bátor, kitartó jelemmel bírván, ha kellett szilárdan szemben állt azokkal, kik a közügyek szent utja elé a vissza riaszt á s — az akadályok sorompóit vonták le. Apostoli buzgósággal tört előre tetszés és nem tetszés között, őnem látta a babért, mit eleibe tartott a világ, és nem félt a tövis koronától, a mivel a gyengét visszariasztja a roszakarat; ő csak egyet látott a tiszta szeplőtlen igazságot, s az egyházérdekét, melynek mindent, még önérdekét is alá rendelé. Egyházi beszédei hivő lelkének meleg kifejezései voltanak : égett a szószéken a buzgóságtól a lelkesedéstől, szószéke, olyan égő bokor volt mint a Horeb hegyi, melyből megszólalt az U r, mely vallásos ihlettség, bibliai kenetesség vonult át egyházi beszédein, ő hitte azt, a mit praedikált, a hit hatalmától áthatott egyházi beszédei tették apostoli működését, oly áldásossá oly feledhetetlenné. Családi élete egy volt a legboldogabb, legpéldásabb családok életéből. Családi élete egy kép volt az őskori papok patriarchalis — szeretetteljes, egyszerű boldogító, házias mégis nemes, papi családok életéből, mely kép a mai lelkészlakokban lelkészi családok keretében nem található fel, mely kép a mily ritka, épen oly megható boldogitó. A csendes paplakra két év óta azonban oda szállt néha egy fekete madár: az aggodalom, a rettegés, mi a családatya nyugalmát feldúlta. Két év óta egy setét-rémes sejtelme voit, hogy meg kell halnia rövid időn, hogy nem nevelheti fel gyermekeit, hogy árvái gyámoltalanok maradnak. Folyvást a halálról beszélt, bekövetkezendő végzetszerű temetéséről. Fájdalom a szomorú sejtelem gyászosan teljesült. ! ! Százan sírtak ott a felnyílt sír előtt, mindenki a tiszta — feddhetlen jellemű, mély vallásos érzésű lelkészt siratá. Én is könnyeztem őt! De nem egyedül csak őt. ! ! Lelkem elmerengett ott a sír parton a lelkészek családjainak nehéz helyzete felett s nem tudtam : kit sirassak inkább ? azt-e kit letettünk hideg halotti ágyába, ki már nem szenved többé ; — vagy sirassam azt a vigasztalhatlan nemes lelkű özvegyet, azt a nyolc árva gyermeket, kik apjukat elvesztvén úgy állanak, mint a parttól elszakított sajkában levők, kik kormányzó nélkül hányatnak a tenger hullámain, minden percben az elmerülésnck néznek elébe. Benéztem, letekintettem a sirba, setét . . . setét volt az; de m é g s e t é t e b bn e k láttam a temetés után azt a szobát a lelkész lakon, hol az özvegy s az árva gyermekek egymás nyakában borulván, üresne k találták a szobát, üresnek az életet. Igen, üres a szoba, üressé lett az élet. ! ! Tudom e család nem vagyontalan, a nyomor koldusbotját nem lesz kénytelen kivinni a lelkészlakból, de mindig szegény s szomorú sors az : ha kora özvegység s kora árvaság fátyolát köti fel reánk a sors balkeze. Jó barát, jó rokon! aludd az igazak álmát; poraid, emléked legyen áldott. Béke sirodon. ! ! TRSZTYENSZKY GYULA. Szerkesztői mondanivalók. G. Gy. úrnak K. . . .ben, T. S, úrnak D. . . ben. Lapunk főmunkatársa a szünidők kezdete óta Pesttől távol lévén, a hozzá címzett levelekben nyilvánított kívánságoknak csak későn tehetünk eleget.