Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-30 / 31. szám

melyek a részükön levő igazn-k kölcsönös túlhajtásában élethalál harcot vívnak egymás ellen, és így, hogy úgy mondjuk, egy tudományos közvélemény képződését megakadályozzák, vagy legalább is késleltetik. Collégák és bajtársak ! Hivatásunk közös voltában rejlik még az is, hogy mi egyetemi körünk minden egyes tudornáuyát, mint ilyet tiszteljük, haladását részvéttel kisérjük, ne dolgozzunk ellene szándékosan, hanem inkább törekedjünk előmozdítani. Kinek szivén fekszik az emberiség java, annak tehetsége szerint segítni kell a hit és a tudomány közt folyó harcnak — a melyben most állunk — kiegyenlítésén. Csak Nómethonban oldatik meg e feladat, ha megoldható. Vajha egyetemünk is érdemet szerezne ekörül, mint állásához illik. — Adja Isten. A Parker Tivadar-féle vita az angol unitárius társulatban. A jelen év elején igen heves vita fejlett ki a „Brit és külföldi Unitárius Társulat" comittét-jában a felett, vajon a Parker Tivadar „Diseurse of Matters Pertaining ro Religion" cimű művét a társulat kiadja-e saját költségén, vagy ne. A Comitté husz tagjai közül kilenc, élükön Dr. Spears titkárral, a kiadás ellen, tizenegy a kiadás mellett szavazott A kiadás ellenzői minden követ megmozgattak a kiadás létesítése ellen. Felhozták, hogy Párker theologiai nézeteiben egészen a theismusig radicalis, sőt tőle még a „keresztény" nevet is megtagadták. Legnagyobb erősségök azonban Parkernek a „Csodákról" kimondott nézeteiben állott, a melyek szerintök sok unitárius ember vallásos érzelmeit sértik. Azokat, a kik előtt Parker ismeretlen, utasíthatnám a „Keresztény Magvető" 3-ik kötete 60—85 lapjain „Parker Tivadar élete és hatása" c. alatt megjelent jeles cikkre. De minthogy tán e lap olvasói között is többen lehetnek, a kik az idézett folyóirattal nem rendelkeznek, helyén láttam mindenek előtt rövid ismertetését adni a kérdés alatti klassikus munkának. Parker a vallásra tartozó dolgokról irt művét öt könyvre osztja. Az első könyvben az emberben levő vallásos elemet, ennek tárgyát, az Isten eszméjét és fogalmát, a vallásos érzelem terjedelmét és hatalmát, a vallás eszméjének atudománynyal és élettel való kapcsolatát, a vallás három nagy történeti alakját, u. m. a fetischismust, a polythcismust és monotheismust, az emberi nem ős állapotát, a lélek halhatatlanságát és a vall ásos érz elemnek az életre gyakorolt befolyását tárgyal ja. A 2-ik könyvben az I s t en eszm éjé tésrfogalmát, Istennek a természethez való viszonyát, e viszony analógiáját, a natu ralis must, supernaturalismust és spiritua-1 ismust adja elé. Szerinte az Isten lélek, s mint ilyen, ment a tér és idő korlátaitól. Ot csupán felfogni, de megfogni nem lehet. S minthogy az ember Istent meg nem mérheti, ennélfogva az Istenről való fogalom csupán alanyias lehet, mert az Isten eszméje magában az emberben van. Ámde az Isten eszméjéből önként következik az is, hogy ő végtelenül jelen van a tér és idő bármely csekély pontján. S Istennek ez immanentiáján alapul az ő befolyása. Isten ez immanentiájánál fogva valamint az emberi lélekben, úgy a természetben is jelen van, abban működik, azt megvilágítja, magát a természetben és általa kijelenti, s a természet az ő tökéletes törvényeinek engedelmeskedik. Epen azért , mert Isten mindig és mindenütt jelen van, minden lélek egyenlő közelségben éli hozzá, érezheti az ő jelenlétét, jóságát, igazságát, szeretetét és bölcseségét. S minthogy Isten nem a zavarnak, hanem az összhangnak a szerzője, saját tulajdonainál fogva csupán egyképen ihlette az embereket minden időben. Isten ihletése egyetemes. S ez ihletés nemcsak egy felekezet, kor vagy nemzet tulajdona. Oly kiterjedt az, a mily általános maga az Isten. Egy idejű az emberiséggel. Nem csak egy néhány emberrel lőn közölve az emberiség gyermekkorában, hogy azt monopolizálja, A csillagok és a nap ma is oly szépen ragyognak, mint a teremtés hajnalán. Isten ma is mindenütt jelen van a mindenségben. A hol a szivet szeretet heviti, a hit és értelein beszél, ott jelen van Isten, épen úgy, mint a szent hajdankor látnokai szivében. Sem a Grárizim hegye, sem Jeruzsálem, sem a szent föld nincs oly szent, mint a jó, a nemes ember szíve. Az ihletés tehát nem egyedül a tudósoknak, nagyoknak és bölcseknek adatott, hanem Isten minden hű és kegyes gyermekének, minden korban és mindenütt. Isten ihlette Minőst és Mózest törvényszerzésre, Dávidot, hogy lelkének édes hangokat adjon; Pindart, hogy az erényes tetteket hősi versekbe szedje; Keresztelő Jánost, hogy a bűnt ostorozza, Platót és Newtont, Miltont és Ezsáiást, Leibnitzot és Pált, Mozártot, Raphaelt, Phidiást és Orpheust. O ihlette Dorkást, hogy'ruhát készítsen a szegényeknek, épen úgy, mint Pált, hogy az evangéliumot prédikálja. De bár az ihletés egyetemes, annak még is különböző fokozatai vannak. E fokozatok attól függenek, hogy kinek-kinek minő természeti, erkölcsi, értelmi és vallási tehetségei vannak, s e tehetségeit hogy és miként használja, értékesiti, s hogy fogja fel az igazságot, melyet Isten minden embernek kijelent. A harmadik könyvben a keresztény vallás igazságait, a ker. tudósitások jellemét, a ker. vallás főbb vonásait, Jézus tekintélyét, ennek valódi és követelt kútfejét, a ker. vallás lényeges sajátsá| gait, a názáreti Jézus erkölcsi és vállá-