Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-23 / 30. szám

beillik a jeles papok sorába. Kár tehát, szerintem, ellene fölgerjedniük akár önnek, akár társainak. Végre is sem Celder sem én, hanem maga az apostol diktálja előnkbe: kik az igét prédikálják, belőle kell, hogy éljenek. Pitest 1876. jun. 14. TOMKA KÁROLY. IRODALOM. • Horác levele a Pizóklioz. Fordította Édes Albert. Budapest, 1876. Aigner Lajos kiadása. Ára 30kr. Netn a mi hibánkból történik, hogy e müvecskéről, mely jun. elején látott napvilágot, csak most szólunk. Elkéstünk tehát ismertetésünkkel, ha a könyv megjelenési idejét veszszük tekintetbe ; de azért még sem késtünk el annyiban, amennyiben mások nem előztek meg bennünket. A fenebbi munka két öreg poéta közti versenyzésnek a szüleménye. A szakadatlan munkásságu, jó öreg Fábián Gábort, a már egyszer nyugalomba tért s lantját pihentető másik jó oreg Édes Albert kihívta -- nem pisztolyra, kardra, hanem pennára. És ebből a nemes párbajból, melyben vér helyett c ak egy csomó tinta folyt el, valóságos haszon háramlott irodalmunkra. Édes Albert Fábián Gábor verselési modorával nem levén megelégedve, meg akarta mutatni, hogy miként versel Ő. S valóban az ő irálya és modora egészen elüt a Fábiánétól. Például, hogy a leglényegesebb eltérést említsük meg, Édes Albert a versmértéknek nem áldozza fel a magyar szófűzési rendet s ez által igaz, hogy magyarosabb lesz irálya, de másrészről az is bizonyos, hogy ezen methódus mellett a fordítási hűség ellen gyakran vét, amint csaknem lehetetlen is nem vétenie. A szakkritika feladata már most, hogy Ítéletet hozzon a két versenyző között, hogy eldöntse, melyik felel meg hát jobban a műfordítás szabályainak. Mi feladatunknak eleget vélünk, tenni, midőn Édes művére vonatkozólag, mint laicusok általánosságban azon véleményünknek adunk kifejezést, hogy nyelvezete tiszta, gördülékeny és fülbemászó, úgy hogy ha minden egyéb tekintetben nem állaná is ki a versenyt Fábián fordításaival : már ama szempontból is igazi nyereségnek mondhatnók irodalmunkra nézve. S aki ilyen munkát képes producálni, az önmaga ellen ép úgy, mint az irodalom ellen vétkezik, midőn lantját heverteti. Azt irja egy magánlevelében Édes Albert, hogy „Fábián Gábor barátja addig piszkálta nála a behamvadt költészeti fűzfatüzet, hogy vénségére lobbot vetett az egyszer, hogy aztán végkép kialudjék." De bizony, ha már sikerült egyszer ezt a tüzet felpiszkálni, — melynek lángja annyira képes gyújtani, hogy nem a fűz, de a legjobb fajta bükkfa lángja se jobban, — nem szabad azt kialudni engedni. Táplálni fogjuk azt nemcsak mi, hanem bizonyára táplálni fogják az erre illetékes szakkritika képviselői is. Még csak azt kell megjegyeznünk, hogy az ismertetett művecskéből befolyó jövedelmet az áldozatkész szerző a prot. árvaház javára ajánlotta föl. * Mesék az iíjuság számára. Idegen kútfők után irta Jámbor Pál. Szabadkán. Ára 30 kr. E mesék egy része franciából van fordítva, más része Győry Vilmos mesegyűjteményéből vétetett ki. Mondanunk sem kelt talán, hogy mindenik tapintatosan van kiválasztva s a forditások sikerültek. Meglátszik e gyűjtemény minden darabján, hogy olyan ember készítette, aki nemcsak jó paedagogus, hanem egyszersmind jó költő is. KÜLÖNFÉLÉK. * A budapesti terézvárosi állami elemi és polgári tanitónöképezdében a felvételi vizsgálat f é. augusztus 29-én tartatik. A keresztlevéllel (születési bizonyítvány), iskolai bizonyítványnyal, orvosi- és esetleg szegénységi bizonyítványnyal és szegénységi bizonyítvány hiányában 50 krajcáros bélyeggel ellátott folyamodványok Bója Gergely budapesti tanfelügyelő urnái (lakik bástya utca 9. sz.) f. évi augusztus hó 15-ig benyújtandók. A vizsgálatra jelentkezőktől a népoktatási törvény 108. §. értelmében megkívántatik, hogy a felső népiskolai tanfolyamot bevégezték legyen, vagy az ennek megfelelő polgári iskolai képzettséggel bírjanak. A polgári képezdei tanfolyamra csakis az elemi képezdei tanfolyamot végzettek vétetnek fel. Tanfelügyelő úr megbizásából az igazgató. * A magyar prot. egyház hazánk déli részein az újabb időkben kezd szervezkedni. Évről-évre szaporodnak dél-magyarországi gyülekezeteink, ami, vallási és politikai szempontból egyaránt megmérhetlen fontosságú. Régi eklézsiáink erősbödnek, s valamennyiben meg van az akarat és az áldozatkészség, hogy minél hatalmasabb támaszává lehessen a szabad magyar prot.-egyetemnek. Legújabban az újvidéki ág. h. ev. egyház határozta el, hogy az úrnak új hajlékot épít, s bizalmát a honi prot. közönségben veti, hogy amit egy maga nem volna képes elviselni, azt „viribus unitis" fogja kivinni. Szeretett hazánk déli határszélén Pétervárad átellenében a Duna balpartján lévő közel 20.000 lakost számláló, hétféle nemzetiségtől s ugyanannyi hitfelekezettől lakott Uj v i d é k sz. k. városa kebelében él körülbelül 1500 szláv és német ajkú á. h. evangelikus, kiknek egy része iparral, túlnyomó többsége pedig napszámmal foglalkozik. A bács-szerémi esperesség e hitközsége még 1810 körül alakult, több jómódú s buzgó egyháztag áldozatkészségével csakhamar felvirágzott s erősbült, paplakot, iskolát és templomot épített. Azonban áldásos működése közben bekövetkezett, a különösen e városra nézve végzetteljes 1848/49 ki év, a mikor valamint az egész város, úgy az egyház épületei is a tűz és pusztulás martalékává lettek. Ezen végzetszerű esemény után majdnom öt éven át e városban evang. egyház nem létezett. Csak is az 1853-ik évben kezdtek újonnan ide gyülekezni híveink, a visszamaradt romokon új egyházat alapitandók. Sok különféle bel- és