Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-23 / 30. szám

gel bírnak azok, kik nemesi születésüket is betudják bizonyítani. d) az ösztöndíjakon felül maradó évi jövedelemnek fele része folytonosan a tőkéhez csatoltassék, a másik fele része pedig a tápintézet esetleg a szegény tanulók kenyérreli ellátása költségeinek pótlására, vagy ha szükség lenne reá, a tanulók szobáinak fűtésére szükséges tűzifa beszerzésére forditassék. Örömmel értesült az egyházkerület, hogy néhai Dragota Erzsébet kisasszony, ki hitfelekezetünkböz nem tartozott, a tápintézet részére 200 frtot hagyományozott. — Továbbá Kovács András debreceni lakos a főiskolának 100 frtot, a debreceni tornaegylet szintén 100 frtot adott egy jogtanári szék tőkéjének gyarapítására. (ICv. prot. lap.) (Vége következik) A bibliaterjesztő társulat ügynöke és az árrák. Nt. szerkesztő úr ! A közelebb múlt pünkösd hetében beállított hozzám egy igénytelen kinézésű egyéniség, még úri embernek sem merem nevezni, pedig bizony nagyon megérdemli, ha látogatásának czéljáról értesülünk, minthogy mi a bibliaárust, a bibliaterjesztő társulat ügynökét valami számot tevő embernek nem igen szoktuk tartani. Ha évenkint egyszer-kétszer meglátogat bennünket s kinálja gyönyörű kiállítású páratlan tartalmú portékáját : csakhogy a nyakunkról lerázhassuk, elmondjuk, hogy van minálunk annyi biblia, hogy akár mi kereskedhednénk vele. A szegény ügynök aztán örülhet ha abban a szerencsében részesül, hogy pörölés helyett jó szóval a szomszédba igazítjuk. Ott tán nincs annyi! Hogy azonban a dolognál maradjak, megemlitem, miszerint ez a bibliás úr, a mint őt a mohácsiak elnevették, s ki a britt bibliaterjesztő-társulatnak Eszéken tartozkodó ügynöke, már márcz. elején is meglátogatott; s így közvetlen szemtanúja volt annak a pusztulásnak, mi az idei árviz következtében ért bennünket. Ugyanekkor azon kérdést intézte hozzám, mit szándékozom tenni nagy részt romokban heverő egyházam érdekében ? Hát mit csinálnék mást, mint hogy „zörgetek és kérek.* Helyeselte s ezen felül azon ígéretet tette, hogy a maga részéről ő is tenni fog e részben a mit lehet. Látja, hogy itt bizony sok a baj, írni fog az igazgatóságnak, ír továbbá szülőföldjére Svájcba, hol rokonai, ismerősei megfogják hallani kérő szózatát. Hogy az én zörgetésem és kérésemnek mi lett az eredménye, könnyen megmondhatom. Nt. úr volt szives 10 frtot, s egy magát megnevezni nem akaró nagylelkű úr 50 frtot küldeni. E 60 frtnyi összeget én presbytereimmel egyetértve azon összeghez csatoltam, mely összeg városunk területén s ezen kivül magánosok által gyűjtetett, és magánosokból álló bizottság által a káro-I sultak között felekezeti különbség nélkül osztatott kl máj. 1-én 271 károsult között 2, 4, 5 frtos összegekben összesen 1162 forint. A járás szolgabirója a megye kerületén gyűjtött segélyből a mohácsiak között ismét osztott ki máj, 28-án mintegy 3115 frt o. é. Ez alkalommal a részben károsultak azonban semmit sem, az egészen károsultak között azok, kiknek egy hold földjük vagy ennél több volt, szintén semmit sem kaptak, mert hát a szolgabíró úr szerint az ilyenek építhetnek földjük árán ! — a semmivel nem biró károsultak pedig ki 15, ki 20 forintot kaptak. Ez időtájt jelent meg nálam említett ügynök Locher Adolf úr, hogy velem a külföldön részünkre történt gyűjtés eredményét közölje s a kiosztás módja felől értekezzék. Az eredmény 350 frt o. é., mely pénz prot. hitsorsosainktól jött ugyan egyházunk számára, de 8 határozottan kijelenté, hogy magoknak az adakozóknak is az lenne óhajtásuk, vajha e segély válláskülömbség nélkül a lehető legméltányosabban osztatnék ki. Én azután egy presbyteremmel szemtanúja voltam a kiosztásnak, s a mennyire lehetett tolmácsa a kiosztónak, ki valóban annyi méltányossággal, annyi jóakarattal eszközölte 95 család körében e 350 frtot kiosztását, a menynyire egy felvilágosodott keresztyén, egy a Krisztus tudományát szivében átérező egyén csak képes lehet. Ez összegen felül kiosztatott még 38 kisebb-nagyobb bibliát, — bejegyezve kinek-kinek nevét — a 76-iki árviz emlékére. Es itt van már helyén, hogy megemlítsem ennek a biblia kiosztásnak az előzményét, Mikor ugyanis Locher atyánkfia a pénzosztás előtti napon a vész szinhelyén körutat tett, majd mindenkitől megkérdezte, van-e házánál biblia. A kérdett abban a hiszemben, hogy ez az úr bizonyosan pénzért akar nyakába sózni egy-egy példányt — persze azt 1 mondta rá, hogy van igenis. Mikor aztán a pénzkiosz! táskor azt kérdezte, hogy hol van hát az a biblia ? hoszj szas keresés után sem akart előkerülni sehonnét. Végre is szégyenkedve kellett az illetőnek megígérni, hogy hát majd szerez rövid időn ! A pénzkiosztásnál Locher úr minden egyes családnak körülményei felül szerzett elébb magának tudomást. Hány tagu a család? mennyi a munkaképes ? mennyi a munkaképtelen ? Jár-e a család templomba szorgalmatosan ? Szereti-e az egyházat, nem csak szóval, de áldoz-e arra, fizeti-e rendesen egyházi adóját? Van-e isteni félelem és szeretet a családtagok körében ? stb. Hogy az ilyen censurázás alkalmával elég habozás fordult elő, de az elérzékenyedés sem hiányzott, el lehet képzelni. S mikor Locher felemlité, hogy a segély, mit ő kioszt, olyanoktól származik, kik minket ugyan soha sem láttak, de meghallották a nyomort a mibe jutottunk, s ők azonnal készek voltak áldozatuknak, keresztyéni szeretetüknek megbizonyítására, s hogy ilyesmire csak egy vallását s egyházát igazán szerető ember lehet képes; mert egy vallástalan ember bizony nem igen törődik sokat társa nyomorával: akkor aztán 60*