Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-23 / 30. szám

A mily gazdag ugyanis ev. egyházunk nagyszerű mozzanatokban, lelket és szivet megragadó változatos eseményekben, lehet — sőt nagyon is valószínű, — hogy ép oly sötét és végzetes jövőnek megyen elébe. Szomorú jelene pedig, — kivált ha a nemzedék az eddigi irányban neveltetik — egyátalában nem kezeskedik arról, hogy e végzetes jövőben a tűzpróbát emberül kiállandja. Mert akár az emberek lakta világrész egyetemét tekintjük, — akár csak földrészünk világot megrendítő s lehet, gyorsan bekövetkező események előjeleit vizsgáljuk, minden oda mutat, hogy egy nagyszerű katastropha előestéjén állunk Bizonyára ezt akarta végszavaiban Bunsen is érteni midőn látnoki lélekkel „Grott in der Geschichte" című munkájában mondja: „Egy világkorszak látszik végéhez közeledni. Sok jel mutat erre. Minden a maga ellenkezőjét segíti elő, és a kiegyezkedés elve túlzó hazugsággá válik. Az önzés mint anarchia az absolutismus részére, az önkény pedig mint törvény feletti dynastikus uralom, az anarchia részére dolgozik. E két daemon között az emberiséget végveszély fenyegeti, s vele sok ezer év míveltségét. Amott a szabadság földjén a legdurvább erőszakot űzik és rabszolgaságot hirdetnek, egyik kézben a bibliával, a másikban gyilokkal. Itt a hitetlenséget és papi uralmat terjesztik az evangelium nevében s a rendőrség gyámolitása mellett, börtönnel háttérben, intenek a régi hitre. Benső romlásokat akarunk gyógyítani megerősített egyházi külsőségekkel. A türelmetlenséget a keresztény állam jelvénye, s az üldözést a valódi prot. gondolkozás tanúsága gyanánt tekintik. Az igazságtalanságot nemcsak formákba öltöztetik, hanem a formákat még istenitik is. A gondolkozó emberek nagy tömege pedig mindezt csak nézi, látszólag lekötve a kéj, mint az élet célja és jutalmának varázsa s a munka nélkül szerzett élvezet utáni vágy által, — vagy pedig rövid időre lenyomatva a kétségbeesés bátortalansága által. Hanem a mélységekből és örvényekből tompa s az éj magasából hangos szavak ezt kiáltják a fejedelmeknek és népeknek: „Discite justitiam moniti et non temnere divos!" Az alap, melyen állatok üres : miért akarjátok azt leszakasztani, a helyett, hogy megtámogatnátok ? Legyen elég már az igazságtalanságokból és bűnökből; az emberiség szenvedései és nyomora több tartományban sokkal nagyobb lett, mintsem hogy az Isten és az emberek azt még soká tűrhetnék. Majd későn találjátok akarni, a mit megvetettetek, midőn akarhattátok, a mit akarnatok kellett volna, s talán félig akartátok is!" Ha e szavakat mindenben és egész terjedelmökben nem irjuk is alá, de szólnak minden esetre, szólnak nekünk is részben e szavak ; vigyázzunk azonban, hogy későn ne akarjuk, a mit egész lélekkel akarnunk és tennünk kellett volna, — de eddigelé, valljuk meg, csak félig tettünk. Szent kötelességeink vannak azon egyház irányában, melynek tejével táplálkozva mi is ölében fölnevelkedtünk ; s ha a mint hiszem, jól is érezzük magunkat azon lelki kincsek és kiváló jogok birtokában, védszárnyai alatt, milyenekben semmiféle más egyház hivőit nem részelteti, illő és köteleség is, annyival inkább, mert hivatásunk is ugy hozza magával, a ránk bizott növendékeket úgy vezetni és nevelni, hogy azok azon egyházat, melyért atyáink annyit szenvedtek, vért, vagyont, életet áldoztak, a megpróbáltatások idején ne csak ne hagyják el hűtlenűl, hanem az apák dicső példáin lelkesülve, a legnagyobb áldozatokra — ha kell — érette képesek legyenek. Igaz, hogy e nagy feladat leginkább a vallástanitók kötelessége, — de miként már fenebb hangsúlyoztam értekezésem első, tehát általános részében, úgy most is e helytt azt állítom, hogy e nagy feladat megoldására földrajz, bölcsészet, különösen az egyetemes — kivált pedig a hazai történelem tanárai, a vallás respective pedig az egyháztörténet tanárának nagy mérvben kezére dolgozhatnak. Mert ha a tanférfiak —• különösen a jelzett, tehát a vallással vagy rokon, vagy azt támogató szakok tanárai mint felekezeti tanintézeteink vezetői és nevelői át vannak hatva azon meggyőződéstől, hogy „a protestantismusban kimondott s történelmileg elismert szabad keresztyénség eszméje fogja letörni ama korlátokat, melyeket az idő, hatalom, hely és önzés körülményeinek túlbecsülése és az örök elvek és igazságokkal gazdálkodó óvatosság teremtett": akkor minden szabados eszközökkel, melyeket a paedagogika megenged, oda fog — nemcsak az egyház, hanem ebben a keresztyénség s így az egész emberiség érdekében — egész erejéből hatni, hogy növendékeiben a szabad vizsgálódást, lelkiismeretbeli szabadságot és folyvást haladó tudományt, világosságot képviselő egyházunk iránti odaadó ragaszkodást', annak ügyei iránti lelkesedést és érdeklődést, szóval hűséget és szeretetet ébresszen, s erőssé, nagygyá neveljen. Az okáért ha mint felekezeti, illetőleg prot. intézetek így fogjuk fel s oldandjuk meg feladatunkat, nemcsak hogy az egyház elismerése és hálájára számíthatunk, hanem azon édes öntudat is boldogítand, hogy midőn ezen speciális kötelmeinket teljesítettük egyházunk irányában, ugyanakkor az egyetemes keresztyénség és szabadság szolgálatában, ha még oly parányi mérvben is, igyekeztünk fólépítni az emberiség és jövő számára azon nagyszerű épületet, melyben a vallás és tudomány egymással kibékülve, a közös szabadság és testvériség — mint egy anyától szakadt megannyi édes testvér, az emberiség e közös kincsei boldogítandják a jövő nemzedéket. JESZENSZKY PÁL. Egy községi iskoláról Borsodmegyében. (Vége.) 4. A mi a tandíj alóli feloldozással kecsegtetést illeti: ezen kedvezmény Abrány lakosaival azon alapon közöltetett, mert az országos törvények a szegény szülék tandíjmentességét megengedik. Ábrány szegényei pedig azon időben, midőn Éd es Ábrahám lelkész köztök élt — mások, legnagyobb részben külbirtokosok javait magas