Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-16 / 29. szám

Annyi áll, hogy népünk nem mutatott soha sem oly élénk hajlamot a vallási fanatismusra, mint akár a germán, akár a latinfajú népek. Ha a vallásüldözés lángja fellobogott itt is, ezt rendesen idegen befolyás szította, s csak a mohácsi vészre következett politikai viszonyok, melyek a legbuzgóbb kath. dynastiával hozták összeköttetésbe, idézték elő s táplálták a vallási villongásokat. Másrészről azonban ugyancsak a történet tanúsága szerint népünk a múltban igen is mulatott érdekeltséget s lángoló szeretetet vallása iránt. Egyházukért sokat áldoztak őseink : a magyarhoni prot. egyház története a hit-buzgóság legragyogóbb példáit mutatja lapjain. A hit-közöny, mely különben is megvan más nemzeteknél is, nem gyökeredzik népünk jellemében. E közönynek más viszonyokban kell alapját keresnünk. Sokan azt vélik, hogy egyszerűen a tudomány megölő betűje a vallásnak, s hogy ezek együtt meg nem férnek. Ha a tudomány felvirágzott, a vallásnak végeihervadás, pusztulás a sorsa. Im, századunk az egymást érő feltalálások korszaka. Minden lépten az ész ujabb, fontos vívmányaira akadunk. Az emberiség előbbre törekvése egy lázas izgalommal folytatott küzdelem uj meg uj győzelemmel a természeti akadályok felett. E gyors emelkedés a tudományok segélyével szédítő hatást gyakorol az emberre. Önerejét látja a munkában, s azért a szaporodó vívmányok önérzetét hízelegve élesztik, sőt önbizottsággá fokozzák. A lázas tevékenység s az aratott siker annyira elfoglalja, hogy nem érzi szükségét a saját képességen s a mechanikailag működő természeti erőkön túllevő hatalom támogatásának. A transcendens irányú vallás gyakorlására ideje nem marad, érzéke eltompul. E jelenségekre célzólag mondja a vallásos kedélyű Nisard D: „ . . ón kételkedem, hogy az oly korszakok, melyekben oly sok dologhoz értenek, kedvezők lehessenek a hitvallásra: én kételkedem, hogy a hit felvirágozhassák ott, hol a tudomány fájának ágai majd leszakadnak gyümölcseik terhe alatt, s ez az a mi elszomorit és önmagamért aggodalomba ejt. *) El fogul atlanúl vizsgálva azonban a dolgot, joggal állithatjuk, hogy a tudomány a hit alakzatára változtatólag hathat ugyan, de magát a hitet nem gyilkolja meg szükségképen. Az emberiség fejlődik, feladata épen a haladás. Ennek folytán kikerülhetlenül következik néha idő* Tanulmányok a Renaiss. és a reform, korából. N. D, A magy. t. Akad. megbízásából ford. Vajda J. 304. 1. szak, melyben a míveltség, a tágabb térre kiható ismeretek mintegy megrostálják az örökölt nézeteket, s megingatják a ragaszkodást a régmúlt századok szűkebb látkörü tudósai által formulázott egyes hittanok iránt. Magát azonban a hitet a tudomány a mint teljesen pótolni nem tudja, ugy kiirtani sem fogja a föld soha. Míg a szemekből fájdalomtól facsart könyek hullanak, a míg kedves halottakat kell temetni, a míg az ész kénytelen bevallani, hogy „halál ellen nincs orvosság", míg a sxerencsejavak is csak azon meggyőződést érlelik, hogy szaporodnak ezekkel együtt azon pontok is, melyekről az üldöző sors új meg új sebeket vághat a szíven, mindaddig a tudomány mellett jogosult helye lesz a vallásnak, mely vigasztal, éleszti a reményt, s ebben az erőt ojt is, hol a tudomány mind erre gyöngének bizonyul. Az elfogulatlan irányú tudományos ész tiszteli is a vallást, s a legnagyobb tehetséget, az ismeretek gazlag kincstárát is igen gyakran, mint hü szövetséges kiséri az ősz nte józan vallásosság. A rideg hit-közönynek közelebbi oka a materialistikus világnézetben rejlik. A haladó emberiséget mint két útitárs kiséri az idealismus ós materialismus. Szüksége van mindkettőre, s ha ottan-ottan kizárólag csak egyikhez tapad, a másik elhanyagolá-a mindig vészteljes bonyodalmakat szül, melyek aztán ostromló erővel késztetik az embert szebb s tisztább alakban állítni elő az életnek célját. E változások felett nem szabad kétségbe esnünk. Az örökölt megmaradás az átvett világnézet mellett, vagy tökéletes tudást, vasy a haladás teljes megszűntét feltételezné. Az emberiség próbál, kutat és így törekszik megtalálni a jobbat: így tölti be nagyban az írás útasitását: „mindeneket megpróbáljátok, s a mi jó azt megtartsátok." Jelenleg azon időt éljük, melyben a társadalom a materialistikus világnézethez hajol mind határozottabb vonzalommal. A materialismus hódításának corollariuma azon irány, mely az ideális mult s ennek első hordozóját a vallást elhanyagolni késztet. Az anyag jelentősége túlsúlyra vergődik. Szaporodnak az életszükségletek; a vágy a gazdagság, a kényelem s az élvezetek forrásai után, az egyetlen vezér, s míg ez fokozza az anyagiakra irányúit tevékenységet, elfojtja a lélekben a feljebb valókról való gondoskodást. Az anyagiakban látja az egyén az emelkedés, a boldogság legfőbb tényezőit, ezek után sovárog, mint kizárólagos életcél után szegény boldog túlcsigázott hévvel.