Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-07-02 / 27. szám
hogy ránk illesztessék ama szigorú parancs : „a kinek van adatik, a kinek nincs elvétet ik tőle az i s a m i va n". LUKÁCS ÖDÖN, eg y h. m. ül nö k. A békés-bánáti egyházmegyéből. H -M.- Vásárhely, jun. 24. A békésbánáti egyházmegye, mely az ország protestáns egyházmegyéi között a legnagyobb s a legnépesebb községekkel bír, mert lelkeinek száma a másfél százezret meghaladja, ma tartá rendes közgyűlését, melyen a folyó ügyek elintézése után felolvastatott gróf Lónyay Menyhértnek az egyházmegyei gyűléshez intézett levele, melyben ezen egyházmegyének több mint 15 éven át viselt segédgondnokságáról lemondott. Ez alkalommal lehetetlen meg nem emlékeznem azon körülményekről, melyek folytán gr. Lóyay ezen egyházmegye segédgondnokságát elvállalta. Még most is élénk emlékezetükben van a félelem és tartózkodás mind azoknak, kik részt vettek ama nevezetes egyházkerületi gyűlésben a pátens korszakában, midőn az akkori kultuszminiszter, Thun, merész kézzel és minden a hatalom rendelkezésére álló eszközökkel megtámadta a protestánsok vallásszabadságát. A kormány nagy előkészületeket tett, biztosokat küldött ki az egyházkerületi gyűlések feloszlatására. Debrecenbe sereglettek össze a tiszántúli kerület buzgó hivei és azt határozták el, hogy a templomban fogják az egyházkerületi gyűlést megtartani; a békésbánáti egyházmegye, mely ezen egyházkerületi gyűlés előtt nem tanácskozott, képviselőit minden utasítás nélkül küldötte Debrecenbe. A templom zsúfolásig megtelt, s Balogh Péter superintendens és gróf Degenfeld Imre főkurátor elnöklete alatt megkezdetett a folyó ügyek tárgyalása, de nyomban megjelent a Bach-korszakbe'i egyenruhába öltözött biztos, hogy a gyűlést feloszlassa. A protestánsok jogaikra hivatkoztak; határozottan s erélyesen szólaltak fel Hajnal Ábel, ki jelenleg békési esperes és Tatár, szeghalmi esperes; s mert a protestánsok tartottak a teljes elnyomatástól, erélyes férfiút kívántak a segédgondnoki hivatalra megnyerni s ekkor szólították fel Lónyayt a segédgondnokság elvállalására. A megválasztás egyhangúlag történt, s ezen időtől fogva Lónyay 15 éven át vitte a békés-bánáti egyházmegyében a világi elnökséget. Mindjárt az első gyűlésben, melyen ő elnökölt, igyekezett a kormány nyomást gyakorolni, melyet azonban Lónyay erélyes fellépésének meghiúsítani sikerült. Lónyay erélyes eljárása miatt gyakran ki volt téve a kormány zaklatásának és üldözésének; egy ízben a temesvári törvényszék elé indéztetett, sőt egy a „Protestáns Lapok"-ban irt cikke miatt a budai törvényszék előtt is meg kellett jelennie. Lónyay hosszú évek során kiváló figyelemben részesité ezen egyházmegyét, mely buzgalmában 1867-től fogva sem lankadt, midőn miniszter lett. Hozzá méltó társa volt a buzgó, erélyes és kitartó szorgalmat tanúsító Hajnal Ábel esperes, kinek nagy érdemül rovandó fel, hogy a bánátban, a katonai határőrvidékben, a Vaskapuig elszórt híveket a canonica visitatió alkalmával többször meglátogatta, ki általában egész idejét az egyházmegye javára szentelte. Midőn a dunamelléki egyházkerület 1871-ben Lónyayt választotta meg főgondnokául, e segédgondnokságról lemondott, azonban egyhangúlag újból megválasztották, és midőn ezen választás eredményét küldöttségileg Lónyay tudtára adták s e hivatal elvállalására felkérték, Lónyay elvállalta azt, ámbár a dunamelléki superintendenciának kitűnő tagjai azt óhajtották, hogy kizárólag ezen egyházkerület ügyeinek vezetésével foglalkozzék. Azóta azonban megváltoztak a viszonyok ; Lónyay mindinkább visszavonult a politikai s a közélettől, s határozott szándéka a békés-bánáti egyázmegye segédgondnokságáról is lemondani; e szándékát az egyházmegyei gyűlésnek a következő levélben adta tudtára: „Nagytiszteletű egyházmegyei gyűlés ! Nehéz idők sulyosodtak a protestáns hitfelekezetre, midőn engem, ki nem vagyok Békés Bánát vidékének szülöttje, segédgondnokul való egyhangú megválasztás által tisztelt meg. Ily időben kötelességemnek ismertem ezen választást elfogadni s másfél évtizeden keresztül külömböző körülmények és viszonyok közt igyekeztem a békés-bánáti Egyházmegye javát tehetségem szerint előmozdítani. E közben bekövetkezett az alkotmányos élet, melynek védelme alatt a protestáns egyházat nem fenyegeti többé veszély, és most nyugodtan élvezi önkormányzati jogait és akadálytalanul intézkedhetik egyházi ügyei felett. Már rég megszűnt tehát annak szüksége, hogy én vigyem a segédgondnoki tisztet ; mindamellett örömmel telj esitettem ezen tisztség teendőit amaz általános bizalom folytán, mely irányomban nyilvánult. Hiszen a legutóbbi alkalommal is, midőn a Dunamelléki egyházkerület fógondnokává megválasztattam, s a segédgondoki tisztről leköszöntem, általános bizalommal újból megválasztottak segédgondnokká, mely hivatalnak ezután is, habár számos más nagyfontoságú teendő foglal el, lelkiismeretesen megfelelni igyekeztem. Most azonban saját viszonyaira nem engedik, hogy ezen segédgondnoki tisztet a békés-bánáti egyházmegyében tovább viselhessem. Időmet, melyet az egyházi ügyeknek szentelhetek, ugy is elegendőkép elfoglalja a dunamelléki egyházkerületi főgondnokság. Ennélfogva komoly megfontolás után határoztam el magamat a segédgondnokságról lemondani. Miután ezen elhatározásom komoly és visszavonhatlan, bátor vagyok felkérni a nagytiszteletü egyházmegyei közgyűlést, méltóztassék ezen lemondásamat a julius 1. napján egyházkerületi gyűlés elé terjeszteni és a választás iránt szükséges intézkedéseket mielőbb megtenni. 64*