Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-25 / 26. szám

értelmünket vélekedések tömkelegébe bonyolítsa, hanem hogy a',araiunkat a jóra fordítva, életünket szentesítse. Mit is mond az Üdvözítő? ,,Erről ismerik meg mindenek, hogy ón tanitványim vagytok, ha egymást szeretitek" (Ján. 13, 35.), nem pedig arról, hogy hiedelmeket sürgetve azok feletti véleménykülönbségek miatt egymást marcangoljátok. Hát nem elég, hogy testi indulatok, szenvedélyek dúlják lelki békénket, még az Isten legszebb ajándékát, a vallást is a visszavonások, gyűlölködések forrásává tegyük ? A keresztyénség dogmatizálásával ugyan abba a hibába esnek az emberek a vallás terén, mely a nagy francia forradalom óta maiglan a politikai társadalmat rongálja. Az egyén mindent a társadalmi intézményektől vár: csak legyen jobb társadalom, mondják, majd megjavul az egyes ember, ós nem látják be, hogy e követeléssel illusoriussá teszik mind a társadalmi mind az egyéni regeneratiót, miután jó társadalom jó egyesekből ahkul; a társadalom akkor lesz jobbá, ha elébb mentül több egyes, kikből a társadalom alakul, megjobbult. Ki egyházi ínstitutióktól, egyetemesen kötelező hiedelmektől várja az emberiség valláserkölcsi újjászületését, csak olyan tévkörben forog, mint ama politikai világboldogitók; hasonlít Horác parasztjához, ki a patak folyásának végeszakadását lesi. Mennyire különb e tekintetben is a nagy mesternek, Jézus Krisztusnak tanítása! Ő elfordítja szemét az egészről, hogy az egyes embert eszmóltesse, nem jogai követelésére, — erre magától is rá jő, mert önző természete ösztönzi rá; hanem az emberszeretetből folyó azon nemes érzületekre, melyek az ember lelki nyugalmát, boldogságát a társadalmi viszonyoktól függetlenné, sőt végeredményileg azok urává teszik. De nem kötelez azért mégis senkit, nem mondja, hogy minden embernek ezt vagy amazt kell hinnie, ezt vagy amazt kell cselekednie; hanem így szól: „Ha ki akar ón utánam jőni, tagadja meg magát ós vegye föl az ő keresztét" (Máté 16., 24 ). Más helyen meg: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, kik megfáradtatok és megterheltettetek, óá én megnyugosztalak titeket. Vegyétek föl az én igámat reátok, és tanuljátok meg tőlem, hogy ón szelíd ós alázatos szívű vagyok, és találtok nyugodalmat a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűség ÍS, és az én terhem könnyű." (Máté 11., 28 -30.) Soha nagyobb szellemi erővel és kevesebb kötelező igénynyel nem tanítottak, mint Jézus, és nem csoda, ha e tanok, melyek a tanitó minden nagy tekintélye mellett az egyéni akarat szabadságát oly gyöngéden óvják, a szíveket megnyerték, és új, dicső valláserkölcsi életnek megindítóivá lettek. Ő nem alkotott semmit, csak fejlődésnek indította a lélekben szunnyadott erőket, épen azért öröklőt mivelt. „Boldogok — mondja a hegyi beszédben — akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek" : nem azokat mondja boldogoknak, kik készen hiszik bírni az igazságot, hanem akik szomjúhozzák, és ennélfogva Isten adta tehetségük szerint kutatják, keresik. Jézus mint nagy búvára az emberi természetnek ismerte a lélek termékeny voltát: ehez képest az egyesek kebeleibe az örök igazságoknak csak magvait veti el, nagy és nemes elveket állit szemük elibe, ós akkor rájuk hagyja a magvak kifejtését. Ugy nevezett mysteriumok fejtegetésével soha nem foglalkozik, ós azokat, kik a helyett, hogy az elibük adott evangyéliomot befogadták és a szerint cselekedtek volna, inkább személye mivoltával bíbelődnek, és káromlással vádolják, ,,inert — így szól-I nak — te ember lóvén, Istenné teszed magadat": eképfelel: ,,Nemde meg vagyon írva a ti törvónytekben: Én mondám, Istenek vagytok ? Hogyha azért azokat mondotta Isteneknek, akiknek Isten szólott, és az irás meg nem hamisíttathatík: Én rólam, kit az Atya megszentelt, ós a világra elbocsátott, azt mondjátok : káromlást szólasz, mivelhogy ezt mondám: Istennek fia vagyok." (Ján. 10., 33 — 36.) íme így szól a nagy mester. Nem elemezi előttük az Isten fia fogalmát, hanem rámutat a szent irásra, ós hallgatóira bizza, mit gondoljanak a képes kifejezés alatti De az Athanasiusok, Augustinusok bölcsebbek akarnak lenni a mesternél; ők azt is formulázzák, amit önvallomásuk szerint nem tudnak; örök mysteriumnak mondják, ós mégis elég vakmerők érthetetlen beszédüket az emberek nyakába kötni, formulázásukat ezzel rekesztvén be: „Qui salvus esse vult, ita sentiat." Ilyen a dogma sürgető bölcsesóg! Athanasiust, Augustinust, Anselmust, Paschasiust, ós a hányan voltak dogmaalkotó nagy theologusok, gondolatköreit rég meghaladta az idő annyira, hogy ma a dogmához leghívebben ragaszkodó sem merné a tudományos érveléseket, melyekre amazok hiedelmeiket építették, magáénak mondani, ós azért ma az orthodox hittan ama dogmáknak más, elfő-