Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-01-16 / 3. szám

lyes nézetnek . . . Azt irta a negyvenes években egy szabadelvű hírlapíró, (Kossuth) egy fontolva haladó collegájának: „de csak mozogjunk Collega uram! nem árt egy kis commotió." Azt mondom én is : mozogjunk mi is az egyházi reformok terén, nekünk sem árt egy kis commotió. a f b. ISKOLAÜGY. Emlékirat a vallás oktatás ügyében. (Vége.) Mi hisszük és teljes meggyőződésünk, hogy minden erkölcsnek alapja a vallásosság. Bünt követnénk el Isten, ember és állam ellen, ha nem valláserkölcsösen nevelnénk : mert minden nevelési elvnek sarkalatos pontja csak ez lehet; és a közös iskola lehet az, mely észt, szivet a természet megdönthetlen törvényei szerint vezet fejlődéséhez, s a gondosan nevelt alanyt minden vallásfelekezetnek átadhatja, hogy oltsák belé a nemes szemet. Igen! minden elkölcsnek alapja a vallásosság; de az nem áll, hogy vallástanitással lesz erkölcsös ember, hanem erkölcsös neveléssel lesz az ember vallásossá s a vallás szilárddá teszi erényeiben. A kedély fejlődése sem eszközölhető más elvnek alapján, mint „közelebbről a távolabbira," „ismertről ismeretlenebbre." A vallást tehát nem lehet a dogmákon kezdeni, hanem a közel álló emberi erényeken ; a földi lényt a jónak, igaznak megnyerni, hogy becsületes jellein épüljön benne; Isten és felebaráti szeretetben nevelni ; példázatok és eleven képekkel keresztül vezetni az ember rögös utain, hogy lelki szemei megnyíljanak az érzék fölötti hitelveknek. Igen, a paedagogia ezt mondja: vallásosság jöjjön el a te országod, hogy erkölcsös társadalmunk legyen, s azért nem elégszik meg e szóval „vallásosság", hanem még annak egy jelzőjét akarja valósítani, egy jelzőnek magasztos felfogását a szivekbe vezetni s ez : az „ igaz vallásosság." 8 midőn látja, hogy helytelen módozatok mellett vakbuzgó, képmutató, vallásgyülölő emberek nevelkednek: midőn meg van arról győződve, hogy az igaz vallásossághoz kiművelt érzelem szükségeltetik, — erkölcsileg kötelezve érzi magát kimondani, miszerint lehetetlen, hogy a vallástan kezelése az elemi iskolákban a szivet műveljelehetetlen, hogy vallásosságra vezessen, mert kezelése minden neveléstani elv nélkül való. IX. Pius mondá: „Jobb a gyermekeket nem iskoláztatni, mint oly iskolában küldeni, hol hitök veszélyben forog." Napoleon pedig igy nyilatkozott : „Akár republikánus, akár monarchista, akár katholikus, akár vallástalan társadalmat akartok, erre a polgárokat az iskolában kell nevelni." Társadalmunkat azzal vádolják, hogy vallástalan. Igaz, és erre már századok ho szu során az iskolában nevelik az embert. Nem is lehet másként. A gyermek, ki fejletlen tehetségeit kénytelen megerőltetni, hogy előtte érthetetlen szavakat, megfejtetlen dolgokat ültessen emlékezetébe, — fáradtan dobja el a könyvet s gyűlölet támad lelkében azon tárgy iránt, melylyel anynyit kínozzák. O előtte az csak kérdés és felelet, melyet meg kell tanulnia ; előtte az imádkozás, a templombajárás oly kötelesség, melynek elmulasztása még büntetést is von maga után. Elfojtott gyűlölet táplálkozik a gyönge kebelben s midőn az ifjú lerázta az iskola porát, kineveti, megveti a vallásosságot, melyet csak külsőségekben tanult ismerni, de annak átérzésére nem neveltetett. Kérdezzük meg felnőtteinket, mért oly hithidegek? — azt fogják felelni, hogy a hittanitís vallásos túlzásaival, észszerütlen módozatával oltotta beléjük a hitközönyösséget. Midőn Nagyméltóságod előtt ily terjedelmes érvelést bátorkodtunk tenni a vallástanitásról, nem mulaszthatjuk el, hogy annak egyéb hatását és következményeit is az elemi iskola tanulóira be ne mutassuk; illetőleg azt, hogy a vallástan tárgyánál és alkalmazásánál fogva a törekvőt kedvében lohasztja, a gyenge tehetség fejlődését akadályozza, s megbuktatásuk által az előhaladást gátolja. Ez a második és harmadik indok, mely az emlékirat beterjesztésére serkentette egyesületünket. Csak előbb emiitettük, hogy a gyermek fáradtan dobja el a könyvet, midőn szelleme elvesztette rugékonyságát, midőn kitartása gyengült. A vallásoktatásnál szerzett közöny nem hagyja el keblét, könnyen az érzelem tompultsága áll be, kedvetlenül hallgatja a tanitó erkölcsi oktatásait, melyekről neki már annyi csodákkal kevert leckét kellett betanulnia• a mindennapi életből merített példák már nem hatnak reá oly ingerrel, hogy akaratát tettre indítanák. A dogma megelőzi mindig a tervszerű erkölcsi nevelést, s a tanitó előadását újdonságától megfosztja Nem is akarjuk említeni azon ellentéteket, melyek az érzékfölötti tételes s — a való igazságoknál előjönnek, melyek egyik vagy másiknak hitelét csonkítják, értékét sülyesztik, s igy az oktatás eredményét kétessé teszik. Föntebb, hol a vallástan anyagát körvonaloztuk s kezelését bemutattuk, kitűnt, hogy a vallásoktatás az elemi iskola vezérelveivel semmi összhangzásban sincs; — most abból való következtetésünket mindenki helyesnek itélendi, ha azt mondjuk, hogy a jelzett hittani és közlésimód a gyermek tehetségének fejlődését akadályozza, s az elemi iskolát célja elérésében nehezíti, sok esetnél meghiusítja. Még röviden vonatkozni kívánunk oly tényre, mely nyilvánvalókig bebizonyítja, hogy a vallástan és kezelése mily kártékonyán hat a gyermek előhaladására. — Ez a vallástanból való buktatás.